Ellenzék a 80-as évekből: A szabadság rekonstrukciója

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/43. (10. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Október 19-én, az illegális Beszélő indulásának húszéves évfordulójára szervezett a Zrínyi Nyomdába egy nosztalgiázásra és vidám aktuálpolitizálásra is alkalmat adó, egész napos bulit a folyóirat mai szerkesztősége; a Centrális Galériában pedig e héten nyílik az Artpool Művészetkutató Központ 1984-es képzőművészeti kiállításának rekonstrukciója egy korabeli ügynökjelentés és az akkori hivatalos országkép kontextusába helyezve.

Október 19-én, az illegális Beszélő indulásának húszéves évfordulójára szervezett a Zrínyi Nyomdába egy nosztalgiázásra és vidám aktuálpolitizálásra is alkalmat adó, egész napos bulit a folyóirat mai szerkesztősége; a Centrális Galériában pedig e héten nyílik az Artpool Művészetkutató Központ 1984-es képzőművészeti kiállításának rekonstrukciója egy korabeli ügynökjelentés és az akkori hivatalos országkép kontextusába helyezve.

Könnyebb lett volna, ha akkor is létezik mobiltelefon, e-mail, desktop publishing, de a szamizdatnak nélkülük kellett megszületnie. A mai egyetemisták számára mindennapi eszközök ezek, viszont a szamizdat szó hallatán némelyek alighanem magyarázatot igényelnének.

Újkor

"Azt mondják, Magyarországon nem történik semmi. A nép örül, hogy békén hagyják a politikával; ráérő idejében családi házat épít, baromfit tenyészt, kontárkodik. Az értelmiség bezárkózott a kultúra kertjébe, a politikát maga is politikusokra hagyja. Az egyházak együttműködnek az állammal. A régi vágású reakciósok és polgári demokraták kihaltak, a kommunista mozgalom revizionistái soha többé nem tértek magukhoz 1956-os vereségükből. (...) Abban szeretnénk lehetőségeinkhez mérten segíteni, hogy önmagáról tudjon igazabb képet az a halkan morajló embertömeg, amely fölött a két törpe kisebbség, az ellenzék és az ország vezetése fennhangon perel egymással."

Negyed századdal 1956 után, a Szolidaritást épp leverni látszó Jaruzelski-puccs napjaiban, 1981 decemberében e helyzetképpel és szándéknyilatkozattal indult a Beszélő első száma. Ami ezután következett, az a legközelebbi félmúlt és a magyar médiatörténet megkerülhetetlen része. Pedig nem a Beszélő volt az egyetlen és nem is a legelső magyarországi szamizdat (egyébként amiről-nem-beszélünk-az-nincs alapon e fogalom bele se fért az Akadémiai Kiadó 1989-es Idegen szavak és kifejezések szótárába), mégis a Beszélő lett e színtér leginkább emblematikus terméke.

A lap színvonala mellett ennek egyik fő oka, hogy készítőinek jó része a rendszerváltozás kulcsfigurái közé tartozván a "föld alól" a parlamentbe lépett. A másik, hogy más szamizdatok munkásainál hatékonyabban dolgoztak azon is, hogy a Beszélő a sajtótörténet hozzáférhető darabjává váljék (1992-ben, az AB-Beszélő Kulturális Alapítvány és az MTA-Soros Alapítvány támogatásával három kötetben, jegyzetekkel ellátva megjelent az 1981-89 közti egész folyam, s dolgoznak a CD-verzión is). A harmadik pedig, hogy az új, politikailag szabad, pénzügyileg szigorodó viszonyok között nem szűnt meg, hanem 1989 őszétől 1995 nyaráig hetilapként, majd egy pénzhiányos szünet után, 1996 tavaszától havilappá lassulva folytatta tevékenységét ugyanazon elvek és értékek mentén, mint amelyek képviseletét kezdetben is vállalta. A fejléce szerint politikai és kulturális folyóirat a politikai szabadságjogokkal való élés mikéntjét is a kultúra részeként fogja fel.

"Az ´56-os hagyomány és a társadalmi szolidaritás képviselete alapvetően fontos ma is" - tűzi ki a folyamatosság sarokpontjait a lap második-harmadik szerkesztői nemzedékét képviselő Kiss Ilona, aki szovjet-orosz vonatkozású írásaival 1990-ben kapcsolódott be a munkába.

Aranykor

Kőszeg Ferenc a lakásán lévő, fogorvosi váróteremként szolgáló hallban fogadta a Beszélő húszéves évfordulóját ünneplő Szabad Nap sajtótájékoztatójának maroknyi részvevőjét. Ugyanitt indították el anno a Beszélőt (ugrásnyira a Szabadsajtó útjától: létezhetett volna adekvátabb hely?), csak a lakcím változott azóta Felszabadulás térről Ferenciek terére. Eljött Eörsi János, Hodosán Róza, aki a terjesztésben vett részt, Kozák Gyula, aki régóta ír a lapba, Nagy Bálint és Szilágyi Sándor. Körbeülték az októberi számmal és a kiadó köteteivel (Azon a kedden - Hegedűs B. András válogatott írásai; A szabadság hagyománya - Beszélgetések Petri Györggyel a magyar politikai költészet klasszikusairól) teli asztalkák, fotók készültek róluk. A jelen nem lévő többiekkel (Kis Jánossal, Havas Gáborral, Haraszti Miklóssal, a Beszélő címet kiötlő Iványi Gáborral, az elhunyt Solt Ottiliával, Petrivel) közös teremtményükről szólván ironikus hangon adomáztak a szamizdatozással járó megpróbáltatásokról, és próbáltak önmaguk számára is összerakni egy-egy, a tökéletlen emlékezet vagy a szigorú konspiráció miatt máig sem teljes epizódot. Jellemző, hogy az álnéven publikáló szerzőket (pl. Csonka Dénes = Bauer Tamás, Rikárdó Dávid = Bokros Lajos, Ada Pál = Pető Iván, Magyar Bálint = Kürthy Emil, Lehrstück Mária = Lányi András, Magyar László = Lengyel László, Reményi Szilárd = Hann Endre) egymás között is csak álnéven emlegették, nehogy a fal füle regisztrálja. Egyébként mire Kőszeg immár a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjaként a poloskafészek eltávolítását kérte, már "késő" volt: a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója elárulta neki, hogy addigra "operatív úton" leszerelték. "Szerintem az volt a Beszélő egyik legfontosabb társadalom-lélektani hozama, legalábbis számomra, hogy leszarhattuk a besúgókat" mondta a lapban lakcímét is feltüntető szerkesztők egyike, Szilágyi Sándor, a "szabadegyetem rektora", aki úgy véli, a Beszélő elindításánál is lényegesebb, hogy a legkényesebb helyzetben sem hagyták abba, s folyamatosan napirenden tartották ´56-ot és a szomszédos országok ügyeit. "Már bocsánat, de mi a lófaszt lehetett rajtunk besúgni? Azt, hogy nem szerettük a Kádár-rendszert? Egy dolgot lehetett volna, hogy hol készül, de azt nem tudtuk elpletykálni."

Mégis, ahhoz képest, hogy lakáslehallgatástól köztéri zaklatásig mindent bevetett az állambiztonság (Nagy Bálinték adyligeti utcájában például egy évig parkolt egy csatornázási művek feliratú lakókocsi mint megfigyelési pont, bár a környék még nem is volt csatornázva), a Beszélő készítői és terjesztői kifejezetten a szamizdatozásról alig-alig találtak saját III/III-as anyagaikban érdemleges jelentéseket. "Egyelőre ezt a történetet nem tudjuk megírni" mondja Kiss Ilona, pedig szerettek volna egy ilyen összeállítást csinálni.

Ezüstkor

A Beszélő első tizenhat évét felelevenítő cikkében, az Európai Utas hasábjain Kiss Ilona tévedésből Rajk Lászlót jelölte meg a lap börtönrácsos fejlécének tervezőjeként, akinek szamizdatos ténykedésébe akár beleférhetett volna ez is. E tárgyban ez volt a második baklövés. Az elsőt 1989-90 eufóriájában követte el valaki, amikor Bachman Gábor építész Na-Ne Galériájában (ez azóta a BMC lemezkiadó irodája) műtárggyá nemesítve állították ki a Beszélő első három számának sárga papíros, ezüst festékes címlapját, tévesen Galántai György képzőművésznek tulajdonítva, aki egykor nyomdatechnikai segítséget nyújtott a beszélősöknek. Holott Galántai sosem állította, hogy ő a szerző, s azt sem tudta, hogy ez a látszat alakult ki.

A hetilappá alakuló Beszélő 1989. október 23-i, első próbaszámának tervezőjeként Bachman Gábor és Ocztos István neve szerepelt az impresszumban (a rácsos fejlécet negatívba forgatták), az új folyam első, 1990. január 15-i számában Galántai Györgyé (visszaforgatta pozitívba a rácsot, s egy kísérőszínt alkalmazott), aki aztán körülbelül egy évig tervezte is a lapot (ma azonban nem akart a Beszélővel kapcsolatban nyilatkozni).

Az eredeti börtönrács-design Nyári Istváné, aki most a Narancsnak elmesélte, hogy Haraszti Miklós kérte meg az embléma tervezésére és a borító kinyomtatására (a belső, szöveges oldalakat máshol mások nyomtatták). Nyári fiatal, felkapott grafikusként akkoriban temérdek lemezborítót tervezett, Nagy Péterrel közös műtermében volt egy grafikai sokszorosításra alkalmas nyomdácska, szitanyomógéppel. De mert már az alkalmazott grafika helyett egyre inkább a festészet foglalkoztatta, beszállt az angrózásba, hogy pénzt is keressen. Hamarosan ő látta el a fél ország butikjait, ruhafestői és fuvarozói jórészt a Beszélőt is készítő-terjesztő-olvasó körből kerültek ki, sokan abból éltek, hogy neki dolgoztak. Haraszti többször járt a műhelyben, szállította is a ruhákat, s egyszer csak előállt a farbával: megcsinálnád? Nyári ráállt, jobb híján bekattant neki a rácsszerkezet, vett a Nagymező utcai művészellátóban egy Letraset-lapot, átsatírozta a betűket, és kész. A lámpaernyőkarton az édesanyjától származott, aki épp azzal dolgozott, ezüst festékből pedig neki magának akadt bőven, a festményei miatt. Kapott némi pénzt is (a demokratikus ellenzéknek mintaként szolgáló Szolidaritás is fizetett a magyaroknál jóval nagyobb volumenben dolgozó lengyel nyomdászoknak). Harasztinak tetszett a terv, elvitte, hogy megmutassa Rajknak. "Mit gondolsz, mit mondott?" - kérdi Nyári. "Azt, hogy mehet, de tőlem sokkal jobbat várt volna. Amiben tök igaza volt."

Aczélkor

Galántai György 1983-ban postai úton kiállítási pályázatot hirdetett meg Magyarország a tiéd lehet (Hungary can be yours) címmel. A beérkezett nemzetközi anyagból rendezett, 1984 januári kiállítást rekonstruálják most, másként: szembesítik a korabeli nem hivatalos és hivatalos országképet, felidézik az aczéli kultúrpolitika működését.

Pontosabban: re-rekonstruáció történik, ugyanis 1989 decemberében, eredeti helyszínén, a Fiatal Művészek Klubjában egyszer már összerakták újból a kiállítást, sőt a megnyitó alkalmával rendezett vitára meghívták az egykori betiltókat is (akadt, aki elment, akadt, aki nem). Ez volt az utolsó, betiltott kiállítás a szocializmusban: a nagyobb botrányt elkerülendő engedély híján is megnyílt, ám csak névre szóló meghívóval lehetett belépni, amit aki tudott, kijátszott, aztán ugyanígy, zártkörűen volt nyitva még két napig, majd lebontották. Egyébként a "nem engedélyezem" határozat kiadásában részes egyik művész maga is a kiállítók között szerepelt. Könyvtárban elolvasható a sztori (Világ, 1990. január 4.), de első lépésben egyszerűbb az internet (cím a cikk alján). Ez olyan többletet is ad, amire csak mostanában, Sasvári Edit művészettörténész folyamatban lévő levéltári kutatásai nyomán nyílt lehetőség: Galántai nemcsak a kiállításra egykor beérkezett munkákat tette közzé a hálózaton, hanem a "Pécsi Zoltán" fn. tmb. (fedőnevű titkos megbízott) beszámolóját is, linkekkel kötvén össze a jelentést és annak tárgyait. A besúgó, aki 1973-tól kezdve többnyire pontosan, érzékletesen írta le az alternatív művészeti élet eseményeit és a létrejött műveket, két elszólás alapján a ma Új-Zélandon élő Algol Lászlóval azonosítható, aki részt vett a Kassák Stúdió színházi munkájában, és verseket, konceptuális szövegeket írt. Az azonosítást egyrészt az teszi lehetővé, hogy egyik jelentéséből kiderült: ő maga nyitotta meg Vajda Júlia székesfehérvári tárlatát, másrészt az, hogy beszámolt arról, miként kapta az egyetemen az algol-programozásra utaló, később művésznévvé vált becenevét.

"Összefoglalásként elmondható: Galántai pályázatára számos politikailag problematikus, destruktívan bíráló, sőt elsősorban egy-két hazai >>művész>műalkotásVillanyrendőre vagy az Inconnu Csoport szögekkel teli magyar térképe) és a róluk tudósító, "operatív szempontból értékes információkat" hordozó jelentés. A történet így kerek.

Szőnyei Tamás

A Magyarország a tiéd lehet / Nemzetközi Magyarország alternatív országimázs rekonstrukció 1984-ből, háttérdokumentumokkal című kiállítás október 27-től december 7-ig látható a Centrális Galériában (Bp. V., Nádor u. 11.), illetve folyamatosan a www.artpool.hu és a www.osa.ceu.hu/galeria/index_hu címen.

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2001/43. (10. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...