Élni kell, tovább – Gerlóczy Márton családregényéről

Mikecs Anna: Altató

Könyv

Ebben a családban „a nők mindig szerencsétlenek voltak”. Személyes veszteségeik mellett hiába a 20. század történelmi viszontagságai, a második világháború, az Erdélyt érintő intézkedések, ’56 és így tovább, senki és semmi nem nyomorította meg annyira a család nőtagjait, mint az őket szerető férfiak.

Személyiségüket, művészi tehetségüket háttérbe szorítva, vágyaikat eltemetve mások életéhez asszisztáltak hol nagy szerelemben, szeretetben, hol keserves kínok között. A feleség és anya státus, rosszabb időkben cselédsor jutott osztályrészül a hányatott sorsú nőknek, akik közül volt, aki egyenesen rabságként élte meg élete egy nehéz időszakát, amelyből nem tudott szabadulni, és amely lehetetlenül sokat kívánt tőle.

Gerlóczy Márton félretéve egóját, háttérbe szorítva hivalkodó, ironikus stílusát, megírta tudatfolyamnak beillő családtörténetét, ezzel olyan jelentékeny írói transzformáción esett át, amire aligha lehetett számítani. Kíméletlen őszinteségét megtartva nagyanyja, Jékely Márta és dédanyja, Schéfer Ida emlékiratait következetes filológusi aprólékossággal fejtette meg, felhasználva a család többi tagjának naplóit, levelezéseit, önéletrajzait, interjúit, néprajzi, prózai és lírai műveit. Gerlóczyt az emlékezet kötelezi, a család leszármazottjaként nem befolyásolják érzelmei, a szereplőket nem rest esendőnek, gyarlónak, ridegnek vagy épp végtelenül szeretetre méltónak megmutatni. Különös érzékenységgel, a több generáció történetét tablóként adja közre lebilincselően gazdag részletességű családregény formájában. Ráadásul Gerlóczy inkognitót vállalva Mikecs Anna, Jékely Márta és Mikecs László négyévesen, 1946. július 26-án, Anna napján meghalt lányának szolgálatába állva, nem kevés alázattal teszi gondos írói dolgát. „Kicsi virágnak hívtak, és most árnyék vagyok, kicsi árnyék.” Azzal a privilégiummal élve, hogy a kicsi lány láthatja a múltat, a jelent és a jövőt, Gerlóczy Mikecs Annát teszi meg rejtőzködő narrátorrá, aki hol egyes szám első személyben, hol távolságot tartva egyes szám harmadik személyben párhuzamosan beszéli el a generációk életét. Miközben Áprily (Jékely) Lajos családjának szövevényes krónikája elevenedik meg, felsejlik szeszélyesen a művészvilág színe-java, a történelmet befolyásoló politikusok bukkannak fel, megejtő korrajz formájában jelenik meg hol Kolozsvár, Komlódtótfalu, Enyed, hol Szentgyörgypuszta, „a völgy” vagy Budapest.

Bár sorscsapások sora éri a családot, nem­egyszer darabokra hullik, hiába változik az értelme, mindig makacsul folytatja, újrakezdi az életet. Bár a könyv emlékállítás, esszenciáját a női perspektíva, a több generációt, hét nő éle­tét bemutató történetszálak jelentik, amelyek örökölt traumákat, az elidegenedés, beletörődés és a szorongás különböző formáit mutatják fel. A regény 1978-ban Jékely Márta első unokájának megszületésével ér véget, zárlata Áprily Lajos Annának hívták verse, amely egyféle olvasat szerint az egész regény érzelmi inspirációjaként szolgál, lényegében annak kibontakoztatása.

Scolar, 2017, 448 oldal, 3950 Ft

Figyelmébe ajánljuk