Göring oroszlánbébije

Könyv

Philip Kerr teremtette meg a náci Németországban nyomozó magánzsaru, Bernhard Günther alakját – a világszerte népszerű Berlin Noir sorozatból a Halálos március és a Sápadt gonosztevő olvasható magyarul. A szerzőt március 23-án, 62 éves korában érte a halál. 2015-ben, a Halálos március hazai megjelenésekor beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: A Halálos március elején a berlini olimpiára készülő nácik épp eltávolítják a Der Stürmer című antiszemita folyóirat utcai hirdetéseit, a könyv végére azonban visszakerülnek a kirakatszekrények a berlini házfalakra: az olimpia véget ért, a látszatra nem kell adni többé. A Der Stürmer hol helyezkedett el az uszító sajtóorgánumok között?

false

Philip Kerr: Messze ez volt a legvéresebb szájú, legaljasabb antiszemita lap, pedig a mezőny éppenséggel nem volt gyenge. Olyan mélységekig süllyedtek, hogy még a nácik között sem volt mindenkinek az ínyére ez a fajta uszítás. De Hitlernek kedvére volt a lap, ezért mindenki másnak is el kellett fogadnia, noha a náci vezetők nem sokra tartották. Goebbelsnek azért ennél kifinomultabb volt az ízlése. A lapot Julius Streicher szerkesztette; a háború után Nürnbergben halálra ítélték és kivégezték.

magyarnarancs.hu: Tele van a könyv filmes utalásokkal; Boris Karlofftól Conrad Veidtig a korszak legnagyobb sztárjai bukkannak fel, ha csak futólag is, az említés szintjén. Hitler milyen filmeket szeretett?

PK: Goebbels egyszer Mickey Mouse-rajzfilmekkel lepte meg a Führert a születésnapján, Hitler ugyanis Mickey egér-rajongó volt. Emellett odavolt a brit birodalom nagyságát dicsőítő Gary Cooper-filmért, A hindu lándzsásért. Szerette azokat a filmeket is, melyekben lengén öltözött showgirlök emelgetik a lábukat. Münchenben előszeretettel látogatta A víg özvegy színházi előadásait. Az egyik lenge öltözetű színésznő vonzotta, nem a darab.

magyarnarancs.hu: A nácik alatt még a limonádé is csapnivaló – nyilvánít rendszerkritikát Bernhard Günther magánnyomozó, azaz Bernie, a Halálos március főhőse. A császármorzsát is leamortizálták a nácik?

PK: A kaiser smarni volt Hitler kedvenc édessége. Ámbár, azt hiszem, ez sem menthette meg a népszerű desszertet, hogy a többi desszert sorsára jusson. Amint a nácik megkaparintották Németországot és mindent a hadigépezetük kiépítésének rendeltek alá, egyre nagyobb hiányok keletkeztek élelmiszerfronton.

magyarnarancs.hu: Bernie nem kispályás nyomozó, még Göringgel is sikerül összefutnia a regény folyamán. A kérdéses jelenetben a hírhedt főnáci egy oroszlánkölyökkel játszadozik és Dashiell Hammettet emlegeti. A kettő közül melyik a kitaláció?

PK: Egyik sem az. Göring nagy rajongója volt A máltai sólyom írójának. A rangban Göringhez közel álló nácik, vagyis a felső vezetők többsége szeretett olvasni. Ettől persze még nem lettek jobb emberek. Heydrich például csak úgy falta a kém- és detektívtörténeteket. Az állását is széles körű ponyvaismereteinek köszönhette. Himmler őt választotta a nácik hírszerző szervezetének élére, noha Heydrich ilyen irányú ismereteit kizárólag a kalandregényekből merítette. A magasabb rangú nácik hajlamosak voltak az olvasásra: Hammettet, Agatha Christie-t vagy a kor más népszerű íróit kedvelték.

Göring oroszlánja

Göring kisoroszlánja

 

magyarnarancs.hu: És a kisoroszlán?

PK: Göring házi oroszlánbébijét Muckinak hívták. Göring étvágya mindenben extrém méreteket öltött, legyen az kisállat vagy kisvasút. Mert nem csak bébioroszlánt tartott, de az övé volt Németország egyik legnagyobb terepasztala is. Szeretett játszadozni a modellvonatokkal. Színes egyéniség volt, meg kell hagyni. Az biztos, hogy egyike volt a németek körében legnépszerűbb náci vezetőknek.

Göring kisvonata

Göring kisvonata

 

magyarnarancs.hu: Mi lett az oroszlánbébi sorsa?

PK: Alighanem a berlini állatkertben végezte. Szó szerint, mert a háború végére az állatkert majdnem összes lakóját leölték és megették. Hasonló sorsra jutott valószínűleg Mucki is.

magyarnarancs.hu: Az oroszlánok után beszéljünk a végzet asszonyairól. Bernie-nek nem csak a kis harisnyabolti eladó jön össze, de a kor ünnepelt színész dívájával is sikerül intim közelségbe kerülnie. Az anatómiai részletességgel megfestett színésznőt a kor valamelyik valódi dívája ihlette?

PK: Bernie díváját valós személyek, az exbarátnőim ihlették. Meg persze az írói fantázia. Írtam Bernie-nek egy-két sikamlósabb jelenetet, miért ne tettem volna! Mindig is furcsának találtam, hogy az embereket mennyivel jobban aggasztja a szex, mint például az erőszak. Ez különösen az amerikaiakra igaz. Pedig egy erektált pénisz még soha nem okozott halált, legalábbis annyi emberét biztosan nem, mint a valódi lőfegyverek.

magyarnarancs.hu: A regény vége felé Bernie is eljut az olimpiára, és tanúja lesz Jesse Owens győzelmének. Mit szólt Hitler a fekete és amerikai Owens elsöprő diadalához?

PK: Érdekes, hogy Owens világéletében azt bizonygatta, hogy találkozott Hitlerrel. Egy újságkivágással igyekezett igazolni a találkozót. Azt hiszem, úgy érezte, hogy Amerikában legalább annyira – vagy tán még jobban is – idegenkednek attól a hivatalosságok, hogy megrázzák egy fekete kezét, mint Németországban. 1936-ban tulajdonképpen joggal érezhette, hogy ami a  rasszizmust illeti, Amerikában nem sokkal jobb a helyzet, mint Németországban. Míg itt a zsidók nem ülhettek le a németeknek fenntartott köztéri padokra, ott a feketék szorultak a buszok hátuljába.

magyarnarancs.hu: Hol tart most a Bernie-sorozat?

false

PK: Nemrég jelent meg a sorozat legfrissebb epizódja, a The Lady from Zagreb. Ez a tizedik kötet. Még kettőt meg kell írnom, de hogy utána mi lesz, abban nem vagyok biztos. Egyre nehezebben megy az írás. Mégiscsak a történelem legsötétebb bugyraiban kell kutakodnom. Minden egyes könyv végeztével a legszívesebben magammal is végeznék. Bernie egyébként ide-oda ugrál az időben, a könyvek egy része ugyanis az ötvenes években játszódik. Kommunista kémek, CIA satöbbi. De a legutóbbi könyvben Bernie ismét a nácik alatt nyomoz.

Figyelmébe ajánljuk