Könyv

Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi! – A világ macskaszemmel

Könyv

Kutyával, macskával és gyerekkel szinte bármit el lehet adni, azt pedig legkésőbb Demény, a kötsög vizslablogger óta tudjuk, hogy van igény az állatok szájába adott idióta szövegeknek. Erre apellál Erzsi is (illetve a mögötte megbúvó szolga, Homonnay Gergely, tudniillik a macskáknak nem gazdája, maximum szolgája van), az Észak-budai Vadászkörzet Cinegemadár Szakosztályának elnök asszonya, bajszos szupermodell, életmód-tanácsadó, politikai szakkommentátor. Az uralkodói babérokra törő cirmos karrierje egy nagy szökéssel kezdődött, mely még a híradót is megjárta. Később Facebook-oldala lett, ahol legalább napi négy-öt posztban osztja az észt tonhalról, aranyozott alomtálcáról, a napi húsz-huszonhárom órányi pihentető alvás fontosságáról, szolgája szerencsétlenkedéseiről, elnöki terveiről. Pólóra nyomtatva részt vett a Pride-on, az október 2-i népszavazáson pedig több száz híve voksolt inkább rá, mint a nemre. Ennyi siker után most elérkezettnek látta az időt, hogy könyvet írjon eddigi életének fontosabb, rendszerint az evéshez vagy alváshoz, esetleg Gergely őrületbe kergetéséhez köthető állomásairól, pórul járt cinegemadárkákról, a félszemű Rogánciliről, a cicászat és a macskamenta rejtelmeiről, az ivartalanítás pozitív hatásairól és személyi kultuszának építéséről.

A kedves illusztrációkkal tűzdelt macskakönyv szellemes, rövid fejezetekkel igyekszik feltárni, milyen is lehet a világ cicaszemmel, ám ami működik a néhány soros Facebook-posztokban, az még a macskatartó és -imádó olvasók figyelmét is kevéssé köti le könyv formájában. Az eleinte vicces és szarkasztikus frázisok fárasztó ismétléssé alakulnak, 60-70 oldal után pedig kezdi magát az olvasó is úgy érezni, mint Erzsi, akinek épp megpödörgeti bajszát szolgája, ahelyett, hogy hagyná inkább aludni egy fárasztó nap huszadik órájában is.

Libri, 2016, 186 oldal, 2999 Ft

Figyelmébe ajánljuk