JAK-tábor Szigligeten: Játék a kastélyban

szerző
Peer Krisztián
publikálva
2001/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ugye az alkotóházból jöttetek? - kérdezte a büfés a szigligeti strandon, mikor - gózni akarván - kétszáz darab egyforintost és egy összefirkálható bádog asztallapot kértünk tőle kedvesen. - Írók vagytok? - Ez a kérdés még legalább hússzor hangzott el a fülem hallatára, és mindannyiszor szabadkozás követte. Úgy látszik, a fiatal írók zavarba jönnek, ha fény derül foglalkozásukra. Magánügy. Inkább letagadom, mint hogy összekeverjenek a többi íróval.

Pedig hát táborba szerveződve az író könnyen felismerhetővé lesz, leginkább arról, hogy olyan korábbi írótáborokról adomázik, melyekről adomázott már korábban is, ezért szavalatai rendre így kezdődnek: "Emlékszel, amikor azt meséltem... vagy azt nem neked?" És röhögés.

Nagy baj, ha ez a röhögés behallatszik, és főleg akkor feltűnő, ha bent csend van épp, akár kínos, akár kíváncsi, akár elragadtatott. Program. Például megkérdik az embert, min röhögött. Azon, hogy sokfélék vagyunk.

Van, akinek az együttlét csak ok az ivásra, és azt mondja, ne vegyük olyan komolyan magunkat, van, aki rászól: figyelj már jobban a másikra, és elveszi előle az innivalót, van, aki komolyan iszik, és arról beszél, hogy mit ír, vagy arról kérdez, hogy te mit. Van, akit ez nem érdekel.

Ám a táncban minden író összeforr. Hiába mondom, hogy ami szól, az a popzene Wilbour Smith-sze. Hajnaltájt - lakossági bejelentésre - megjelennek a rendőrök is, hogy állást foglaljanak egy copyrightvitában, és elkobozzák a másolt cédéket.

Tapasztalati tény, hogy négy alvó író közül

legalább egy horkol,

annál tehát, hogy negyven évvel ezelőtt ki aludt az ágyamban, sokkal fontosabb, ki alszik a szomszéd ágyon most, és hogyan lehetne elhallgattatni. Két paplan és három nagypárna segítségével sikerül ugyan elviselhetővé tompítani a zajt, ám így is tízpercenként felébredek, hogy megbizonyosodjam róla, még lélegzik a szobatárs.

Én olyan írótáborban nem voltam még, ahol mindenki azt gondolta volna mindenkiről, hogy. Sőt azt is megfigyeltem, hogy két író általában egy harmadikról beszél, és ilyenkor a műelemzés közben bizony előjönnek életrajzi tények. Bozsik Péter lázasan szerkeszti az Ex Symposion pletyka-számát. Mindenki neki dolgozik.

Ez a JAK-tábor is ugyanazt a struktúrát követte, mint az előző két szigligeti és az összefolyó tataiak, délelőtt írói műhely és kritikai szeminárium, ekkor még alszom. Most, az önök kedvéért belehallgattam egy-kettőbe, az előkelő második helyet szerezve meg így a naplóírókra leadott szavazatok versenyében, de erről majd később. Inkább az ebédre hívó gongot mesélem el, meg a beszélő nevű "hatlapos sütemény"-t és a prózaszemináriumot vezető Csaplár hófehér tornacipőjét valahogy.

Az esti beszélgetésben Márton László kifejti, hogy ő rossz könyveket is szeret olvasni, sőt végigolvasni, mert azok bizony néha több tanulsággal szolgálnak, mint a jók. - És ez az írókkal való együttlétre is igaz.

A közgyűlés, először úgy tűnt, rendben lemegy, simán megszavaztuk, hogy örökbe fogadjunk egy állatkerti jakot (gyapjas patás), de aztán mindenfélén vitatkozni kezdtünk, hogy

emeljük a korhatárt,

meg hogy tartsuk a színvonalat, és ezzel elment az idő. És hogy egyesüljünk-e az ellenjakkal. Végül olyan sok lett a tartózkodás, hogy csak na. Valaki felvetette, hogy mindenki lehessen a JAK tagja, aki a kasszába befizeti a súlyának megfelelő mennyiségű aranyat rudakban, kedden, és beígérte, hogy jövőre, ha ő lesz elnök, az eljövendő tagrevíziónál szempont lesz a zsigeri ellenszenv. (Nem erről szavaztunk, nem adok ki információt, csak viccelek.) Én csak az előttem ülőt néztem. Vita nélküli szavazások után a suskus. Hogy az egyik sikertelen pályázó keserű megállapítását idézzem a diszkó hosszú asztalától: lám ilyen, amikor a diadalittas hermeneuták berakják a Led Zeppelint, a léggitár húrjaiba csapnak, és homlokon rúgják magukat a térdükkel.

A fiatal irodalom az, amikor valaki a nagyokat utánozza, combbal támaszt, bedönti a nőt, aztán elveszíti az egyensúlyát, ráesik, fölsegíti, két lépéssel az asztalhoz vezeti, lesöpri az asztalt, és újra dönt. Elveszíti báját. Szerettem volna elérni, mikor a korhatárt harmincötről negyvenre emeltük, hogy vezessük be a csúszó leértékelést, negyvenötről indít, jövőre negyvenhat. Plusz aki itt volt, és nem csinált semmi hülyeséget, lehessen ezentúl rendes tag. De leszavaztak.

Én is leszavaztam volna magam, a dilettáns érvel a demokráciával, hogy az irodalom az lenne, ezért mindenki ugyanannyit szerepeljen, meg hogy hátrább az agarakkal, könyöklők. A tehetség, bocs. Mondjuk egy ilyen tagságosdinál inkább a magaviselet. A faliújságon dicsőségtábla a tagdíjfizetésről, odaírom magam, és kihúzok egy nevet.

Volt egy pillanat, mikor az őspark dús gyepén Farkas Zsolttal gózva és Nagy Gabi naplójában megemlíttetve, megmondtuk az embereknek, hogy mi hol van, meg hogy mit játszunk, és a nap olyan gyorsan telt, hogy megváltozott a kövek iránya, és nem hiányzott semmi, aztán ugyanez volt, amikor összepakoltam (mínusz egy pulóver), és a konyhás néni ébresztett azzal, hogy mindenki elment, és már áthúztak minden ágyat, és a kocsmában rátaláltam a lányokra, köztük elsősorban egyre, aki hazajutni kölcsönadott, és ugyanezt próbálom megírni most.

De előtte még elárulom, hogy a titkos napló azt jelenti, hogy van két ember, akik írják a naplót, és ha elsőre kitalálod, visszanyered a táborozás árát, de tudod, hogy ki választja ki, és tripla csavar, és nem találod el, és aztán megemlítenek benne, hogy ne legyen sértődés.

szerző
Peer Krisztián
publikálva
2001/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...