"Ha a Hold a hetedik házban áll, és Jupiter Mars mellé kerül, akkor béke honol a bolygók közt, és a csillagok szíve felderül" - szól a Hair című musical betétdala, melynek kezdő sorát Rakovszky kötetcímmé emelte. A dal a Vízöntő-kornak, a változás korának beköszöntét ünnepli, amikor az emberek lerázzák magukról a régi struktúrák nyűgét, és új megoldásokat keresnek. A kilenc elbeszélést magába foglaló kötet szereplői szintén megoldáskeresők, ám - ellentétben a Hair figuráival - képtelenek kitörni régi korlátaikból. Elbaltázott szerelmi viszonyokban, tönkrement házasságokban, pengeélen táncoló szülő-gyerek kapcsolatokban vergődő hősnők sorakoznak a lapokon, amint a New Age tárgyi kellékei (bioboltok, durumlisztből sütött piték, csicseriborsós tálak, nyugati képes újságok, távoli tájakat közvetítő tévéképernyők) közt téblábolnak, és látnokokhoz, angyalokkal beszélni tudó sámánnőkhöz, pszichológusokhoz vagy - ha más nincs - az alkoholhoz fordulnak spirituális feloldásként. Legtöbben az írónő korábbi műveiből jól ismert lecsúszott középosztály nőtagjai: nyelvórák adásából tartják fenn magukat, esetleg egy üzemi újságnál vagy a könyvelésen dolgoznak, PhD-t írnak, Budapestről vidékre költöznek, és pénztelenségükben szép lassan megválnak régi bútoraiktól, ékszereiktől. És, mindenekelőtt, társtalanok. Rakovszky ugyanis itt is főleg férfiaktól elhagyott nőket visz színre: elvált vagy szeretőkapcsolatokban tengődő középkorú, kisgyermekes nőket (A zebrapinty; Kalkutta liegt am Ganges; Mája fátyla), kamaszodó lányukkal magukra maradó anyákat (A svédek; Kalkutta), évtizedeken át összetartó barátnői társaságokat (A véletlen) és gyermektelen, jobb híján barátnőkkel összejáró nagynéniket (Az ismeretlen tényező). Ezeknek a női közösségeknek a margóján (ám a megoldandó életprobléma szempontjából mégis mindig centrális helyzetben) jelennek meg a férfialakok: követelőző apák és férjek, játszmázó szeretők, idegösszeomlás szélén álló, Megváltó-komplexusos unokaöcsök, de a megélhetést biztosító nyelvtanítványok, műtárgykereskedők, albérlők és potenciális férjek is.
Mint a felsorolásból is látható, A Hold igazi közege a család, az intim szféra, a rokoni és szerelmi kapcsolatok mezeje; a leggyakrabban ismétlődő jelenetek pedig szemrehányásokból, bűntudatkeltő technikákból, az egymás iránti értetlenségből, kétségbeesett én-védelemből és önbecsapásokból, pótcselekvésszerű gondoskodásokból, megalkuvó párválasztásokból állnak össze. A könyvben ezért érthető módon szinte sosincs happy end. Nyitott végű vagy egyenesen drámai befejezésű történetekkel találkozunk: három történet halállal végződik (Triptichon, A véletlen, A zebrapinty), kettő az őrültekházában illetve álspiritiszta pótcselekvésekben (Az ismeretlen tényező, Mája fátyla), további három pedig a főszereplők érzelmi magukra maradásával (A svédek, Kalkutta, Az álom). Még talán a férjétől, Á.-tól rég külön élő E. története (A Hold a hetedik házban) a legpozitívabb kicsengésű sztori: E. "lekési" ugyan Á. temetését, de cserébe sikerül rátalálnia hajdan volt közös életük egyik romantikus helyszínére, és így képes arra, hogy igazi búcsút vehessen a férfitól. De E., csakúgy, mint a többi szereplő, társtalan, magányos marad - immáron örökre.
Rakovszky visszafogottan, ugyanakkor némi iróniával tudósít a szomorú életekről. Rendszerint az eseményekkel egyidejű, jelenetező technikával láttatja a történéseket, és a középpontban álló szereplőt több perspektívából, külső és belső szemszögből egyaránt ábrázolja: hol belső monológ, hol egy pszichológusi diagnózis, hol pedig egy előkerült napló biztosítja a belső perspektívát - míg a külső szemszöget barátok (időnként bizony csípős nyelvű) megfigyelései és jól felépített párbeszédek adják ki. Ezek a csípős, ironikus beszólások kellemesen oldják A Holdat belengő szomorúságot, a gyakori párbeszédek és a több szereplői perspektíva egyidejű alkalmazása pedig plasztikussá, élővé, pörgővé teszi az alapvetően lírai hangszereltségű kötetet. Itt ugyanis a dráma - ellentétben Rakovszky verseivel - már sosem a reflexió tárgya, hanem a maga hétköznapiságában megpillantható, a szereplők közti mikrojelenetekbe belekódolt, a maga szemléletességében megmutatkozó esemény. Azaz cselekmény, és nem kép. Így például a valaha többre hivatott Lola életének kisiklását is egy, az üzemi menzán kiömlő levesből, egy rosszul időzített lakótömb-felújításból és férjének agyvérzéséből összeálló végzetes trió okozza (A véletlen), vagy a szomszéd Gertikéékkel barátkozni kívánó kilencéves Johanna keserűségét is csak úgy érthetjük meg, ha felfigyelünk arra, milyen apró szúrásokat visznek be Gertike szülei Johannának, miközben a két kislányt ebédeltetik (A svédek).
A hősök korlátok közé zárt világát ugyanakkor hatékonyan ellenpontozzák a könyv kozmikus távlatokat megnyitó képei, tájleírásai. Csillagok, bolygók, űrhajókilövés, erdei menedékházak, a szemhatárig hullámzó tenger - a szereplők ide vágynak, szabad idejükben ide kirándulnak, vagy a televízióban, képes újságokban ilyen képeket nézegetnek, miközben az egyre megoldhatatlanabbnak tűnő életükkel viaskodnak. Ezek a tájak képviselik azt a szabadságot, amely a szereplők életében nincsen jelen, vagy amellyel nem tudnak élni, és ami helyett pótcselekvésekhez, spiritiszta szeánszokhoz, sámánokhoz, látnokokhoz fordulnak útmutatásért. Ironikus és mégis empatikus kritika ez a New Age szellemi divatjairól és a szabadság látszatába kapaszkodó, sorsukon változtatni nem tudó, torz rokoni kötelékek közt fuldokló (vagy a kötelékek hiányától szenvedő) szereplőkről. A Hold nagyon erős érzelmi anyagot mozgat, sok párbeszéddel, mikrojelenetezéssel és lírai alaptónussal segítve az olvasót: hagyományos próza, nem hagyományos témáról - bravúrosan, szépen, megértően.
Magvető, 2009, 352 oldal, 2990 Ft
