Könyv: Felfrissített emlékezet (Günter Grass: Kutyaévek)

szerző
Bogár Zsolt
publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Negyvenéves késéssel végre magyarul is megjelent a "Danzigi trilógia" (amihez A bádogdob, a Macska és egér és a Kutyaévek tartozik) befejező része.

Az embernek az első pillanatokban déja vuje támad, hiszen Oskar Matzerathnak, A bádogdob hősének sikolya ugyanezt az üvegvilágot repesztette ketté: Danzig környékén bóklászunk megint, ahová a berlini barna módit a háború importálta a kispolgári miliő őszinte örömére. Grass a náciasodás és a rapid bűnfelejtés természetének megrajzolásával ebben a regényében is kedvenc vesszőparipáját nyergeli, ahogy még az újraegyesítés idején is a német nép szemére hányja, hogy izmait szálkásítva megfeledkezik Auschwitzról. Ezek után meglepő, hogy legújabb novellájában, az Im Krebsgangban (Rákmenetben) éppen ő foglalkozik a tetteseket ért háborús veszteségekkel, amiről a német irodalom (élén Grass-sal) eddig legfeljebb áttételesen beszélt. A Kutyaévekből még az jön le, hogy a bűnösök emlékezete likacsos, miközben ma már Grasstól is tudjuk, azoké is, akik rábírnak minket, sose felejtsünk.

Kell egy ilyen ijesztés

Az emlékezés antropológiáját tárja fel az a vállalati emlékkönyv, amit a madárijesztőket gyártó Brauksel-cég tizedik évfordulójára kívánnak megjelentetni három, párhuzamosan dolgozó elbeszélő tollából. A tárgyalt múlt felöleli az első világháborút követő időket, egészen a hatvanas évek kezdetéig. Az irományok vázát két kispolgári családból származó fiú, Amsel és Matern közötti barátság története adja; Amsel, a sokféle művészi tehetséggel megáldott félzsidó fiú nem bádogdobol, mint Oskar, hanem nevelői célzattal madárijesztőket készít. A minta Otto Weininger Nem és jellem című művéből származik, amelyben a zsidó szerző megrajzolja a zsidó képét - aki nem énekel, nem sportol és a nőkhöz hasonlóan nincs lelke -, hogy segítségével mindenki felismerje és legyőzze magában a zsidót. Amsel apja ezt a könyvet használta saját megrendszabályozásához: kórusban énekelt és sportegyletet alapított. "A madárijesztőt az ember saját képére és hasonlatosságára készíti" - áll a Brauksel-cég üdvözlőkártyáján. Ezzel Grass univerzalizálja az antiszemitizmust alátámasztani hivatott weiningeri pozíciót, mivel a madárijesztő minden olyan tulajdonsággal szembeszegül, ami elijesztendő, egyúttal transzcendentálja is, hiszen ha az embert Isten saját hasonlatosságára alkotta meg, akkor kell lennie egy ősi Isten-madárijesztőnek is. A földöntúli világ Brauksel madárijesztő-panoptikumában, egy bezárt bányában teljesedik ki, a Pokol itt nem más, mint az ember seggbe rúgott lelkiismerete. A nácizmus kitört minden tükröt, sugallja Grass-madárijesztő, Amselt nem véletlenül az SA-katonákat ábrázoló madárijesztői miatt gyilkolja meg a gyermekkori barát. Az egyszer barnába, másszor vörösbe öltöző Matern a világmegváltó ideológiák nélkül nem lenne senki, de lelkiismereti amnéziájában védtelenül adja magát oda a megváltást ígérő, jöttment mintáknak. Hű, mint a kutya, amíg gazdát nem vált. Grass Amselből sem csinál szentet: ő küldi Maternt az SA karjaiba, csak hogy ruhaanyagot gyűjthessen madárijesztőihez, békeidőben pedig ügyesen gazdagodik belőlük. Amsel csodába illő feltámasztásával Grass a művész erkölcsi és egzisztenciális dilemmáit veszi számba egy diktatúra idején: a politizálóét (Amsel) és az esztétizálóét (Haseloff), aki a maga örömére alkot, és hagyja feje felett elszáguldani a történelmet. (A bádogdob-ban ilyen volt Bebra.)

Grass az egyes részek elbeszélőin keresztül a kor kínálta szerepeket és az emlékezet eltérő minőségeit teszi kitapinthatóvá. Brauksel, a gyermek- és diákévek írója, a vállalkozás spiritusz rektora az egyedüli, aki reflektív kapcsolatban van a múlttal, és az időközben szerzett tapasztalatait is rögzíteni meri. ´ az áldozat: a regény vége felé derül ki, hogy azonos Amsellal. A középső részben Liebenau, a náci évek mindent látó Tanúja úgy ír, mintha minden ma történne, nehogy konfrontálódnia kelljen az eseményekkel. A harmadik rész krónikása maga a Tettes: Matern elhárítja, megtagadja múltját, bűnöket csak mások követtek el, amiért még büntetni is hajlandó.

A madárijesztő Auschwitzot követően is csődöt mond, a szorgalmas emlékezetgyúró ötvenes-hatvanas évek ipari termékévé válik, kiadják hordozható változatát ("múltvallató csodaszemüveg"), a szembesítés rituáléja és a kimosakodás megvehető. Aki a (lelki) békét az NDK-ban éli meg, az újabb agymosás idejére haladékot kap. Matern nem véletlenül választja Kelet-Németországot.

Kutyabaj

Grass a diktatúra bemutatásában a nácizmuselméletek egyikére sem támaszkodik: Danzig elővárosaiban nem esik szó a gazdasági válságról, Versailles-ról stb. Konkrét helyzetek vannak, amikor valaki szájából valamiért elhangzik: "Iccig!", és a gyűlölet utat tör. A hitlerájt Grass egy német juhászkutyafamília történetével kapcsolatban emeli be az elbeszélésbe. Harras kölykét, Prinzet Hitlernek ajándékozza a helyi NSDAP-sejt, az emberek csak híressé vált földijük miatt lépnek be a pártba és mennek el a Führerhez audienciára, ahol beérik azzal is, ha Hitler kedvenc kutyáját szemügyre vehetik. A kutya karrierjében a feltörekvő alsó középosztálybelit látni, aki a szolgálattal kapott öntudatáért kutyahűségével fizet.

Grass-rajongók a Kutyaévekben is megtalálják mindazt, amiért A bádogdobot szerették. Az angolnák ugyan most nem a pecabotot helyettesítő lófejből bújnak elő, csupán marhák tőgyére tapadva oltják szomjukat. Grass mesteri elbeszélő, és nagyon jó olvasni, amikor Tulla életét ecseteli a kutyaólban, meg Prinz kutya szökését Hitlertől, röviddel a teljes kapituláció előtt, vagy amikor Matern apja a lisztférgek beszélgetéséből jósol a nyugatnémet elitnek. A grassi fantasztikum magyar nyelven is tisztán szólal meg (Schein Gábor és Magyar István alapos munkája), nem érezni a fordítói koprodukció szülte egyenetlenséget. Még a speciálisan német szabályokkal játszott labdajátékokról szóló bekezdések (stuklabda, zsinórlabda) és a balettelméleti címszavakhoz kötődő magyarázatok is ülnek. Viszont nagyon hiányzik a fordítás végéről a kommentár (talán 20 oldal plusz a 833-hoz), ami a Luchterhand gyűjteményes kiadása alapfelszereltségéhez tartozik. E nélkül viszont nemcsak egyes germán istenekkel, porosz hadvezérekkel maradunk hoppon, hanem gyakran lehetetlen követni Grass áradó történetének gazdag szimbólumrendszerét.

Bogár Zsolt

Európa, 2001; 837 oldal, 2600 Ft

szerző
Bogár Zsolt
publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...