Lakhatóvá tenni a Marsot – Válogatás a legjobb családi társasjátékokból

Könyv

Ha összejön a tágabb család, és a rokoni találkozón gyerekek is vannak, előbb-utóbb lekerül a polcról néhány társasjáték. De korántsem mindegy, mit választunk, ugyanis nem minden játék való gyerekeknek.

Nagyon profinak kell lenni ahhoz, hogy a játék doboza és rövid leírása alapján az ember el tudja dönteni, hogy az adott társas mennyire nyeri majd el a gyerekek, illetve a szülők tetszését. Nem elég, ha szép a kidolgozása vagy érdekes a címe. A játék sikere ennél sokkal több tényezőtől függ. „Fontos, hogy logikus legyen, hogy közben gondolkodni kelljen, tehát ne legyenek adott szituációk. Persze a logika mellett a szerencse szerepe is elengedhetetlen, de nem szabad, hogy minden ez utóbbin múljon. Lehetőleg két óránál ne legyen több a játékidő, mert az ember figyelme egy idő után lankad, az pedig elrontja az élményt. Az sem hátrány, ha jól értelmezhető a történet, egyúttal olyan, amihez sokan tudnak kötődni” – mondja Bársony Balázs, a Magyar Társasjátékos Egyesület (MATE) tagja, aki már többször vett részt a 2010 óta létező Magyar Társasjátékdíj zsűrizésében. „A társasjátékokat legtöbbször úgy találják ki – folytatja Bársony –, hogy egy absztrakt játékmechanizmushoz keresnek történetet. Akkor jó a játék, ha ez a kettő jól illeszkedik egymáshoz. A Catan Telepesei például, amely 1995-ben a német Spiel des Jahres fődíjasa lett, azért olyan sikeres, mert az úgynevezett kereskedős játékmechanizmushoz remek történetet találtak ki. A játékosok városokat építenek egy szigeten, nyersanyagokkal kereskednek, és közben megpróbálnak terjeszkedni.”

Ha a család összeveszne

A MATE 2005-ben alakult azzal a céllal, hogy szakmai fórumot biztosítson a társasjátékok iránt érdeklődőknek, illetve segítsen tájékozódni a szülőknek abban, milyen játékot érdemes venni a különböző életkorú és érdeklődési körű gyerekeknek. Azonkívül, hogy minden évben kihirdeti az év legjobb családi társasjátékáért járó Magyar Társasjátékdíjat, játékklubokat szervez országszerte, és online játékszabály-segélyszolgálatot is működtet arra az esetre, ha a család netán összeveszne egy-egy szabály értelmezésén.

A díj odaítélését több hónapos kemény munka előzi meg. A MATE zsűrije először is megnézi, hogy az adott évben összesen hány játék jelent meg a hazai kiadóknál, majd a listából kiválasztja azokat, amelyek családi társasjátéknak minősülnek. „Nagyjából 60–70 játékból választjuk ki azt a körülbelül 10-et, amelyeket érdemesnek tartunk a tesztelésre” – mondja Bársony, aki az idén három másik kollégájával együtt értékelte a 2017-es játékokat. A zsűri első körben a következők alapján szűkíti a kört: a játék nyolcéves kortól legyen használható, szabályzata ne legyen túl komplikált, illetve a játékidő ne legyen több másfél óránál. Ezenkívül fontos a kivitelezés is, a társas legyen szép, igényes és látványos. A zsűri tapasztalata szerint sok jónak tűnő családi játék a szabályértelmezés nehézségén bukik el. A túlbonyolított szabályok elijeszthetik a játékosokat vagy csökkentik a játékélményt, ezért a MATE tagjai erre különösen odafigyelnek. Ha minden szempont stimmel, akkor mind az összes játékkal minimum kétszer játszanak ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni. „Ezeken a játékalkalmakon természetesen jegyzetelünk, majd átbeszéljük az élményeinket, és a 10-ből 5-öt ítélünk esélyesnek a győzelemre. Végül ebből csak egyet díjazunk, de nyilvánosságra hozzuk a négy erős versenytárs nevét is.

A kis herceg – Az én kis bolygóm

A 2014-es nyertes igazán jó választás, ha kisebb gyerekeink vannak. A játékszabály roppant egyszerű és a játékidő is rövid (25 perc), szóval azok a szülők is kedvelni fogják, akik nem szeretik a végtelenségig elhúzódó játékokat. Világos célokat kell követni, és csak annyi taktikázásra van szükség, amennyire egy kisiskolás is képes. A történet szerint mindenkinek meg kell építenie a kis herceg bolygóját különböző lapocskákból. Gyakorlatilag lapokat kell gyűjteni, amelyek egy-egy részt ábrázolnak a mesebeli bolygóról, s különböző pontokat érő dolgok vannak rajtuk, mint például lámpa, rózsa vagy bárány. Miután mindenki kirakta a maga bolygóját, össze kell számolni, hány pontot érnek a különböző elemek, és egészen egyszerűen az nyer, akinek a legtöbb pontja van.

Stone Age

A legjobb idei családi társasjáték, a Stone Age már kicsit idősebb gyerekeknek való (10 éves kortól ajánlott). Olyanoknak, akik elég ügyesen tudnak számolni, és képesek átlátni bizonyos összefüggéseket. A játék egy úgynevezett munkáselhelyezős mechanizmusra épül. A kőkorban vagyunk, ahol van néhány emberünk, és különböző módokon terjeszkedhetünk és fejlődhetünk. Fát kell vágnunk, követ kell törnünk, vagy aranyat mosnunk a folyóban. Ezt a játékmechanizmust általában bonyolultabb társasoknál szokták alkalmazni, most viszont sikerült igazi családi játékot készíteni ennek alapján. Miközben mindenki igyekszik megfelelő számú nyersanyaghoz jutni, folyamatosan gondoskodnunk kell arról, hogy munkásainknak elég élelem jusson. A nagy gyűjtögetésben és fejlődésben a játékosok természetesen egymás ellen küzdenek: egy-egy mezőn csak bizonyos számú munkás tartózkodhat. Ha például nem sikerül erdős területre helyeznünk a bábunkat, akkor nem tudunk fát vágni, ha nem tudunk fát vágni, nem lesz kunyhónk, márpedig a kunyhóépítésért pont jár. Ennél a játéknál fontos a gondos tervezés, de hogy a hangulat se laposodjon el, a játékmenethez szerencsére kocka is társul. A zsűri szerint ettől válik a játékélmény igazán családbaráttá.

Dixit

A zsűri tetszését 2010-ben, a Magyar Társasjátékdíj első odaítélésekor a Dixit című játék nyerte el leginkább. Az azóta külföldön is népszerűvé vált játék menete elég egyszerű, mégsem játszható kisebb gyerekekkel. Minden körben van egy mesélő, aki kiválaszt egy kártyát (ezeken szürreális, mesebeli jelenetek, alakok szerepelnek), majd mond egy olyan történetet, mondatot vagy csak szót, ami az adott képről eszébe jut. Ezután mindenki választ a sajátjai közül egy olyan kártyát, amelyik szerinte passzol az elhangzottakhoz. Keverés után felfedik a lerakott kártyákat, és azt kell kitalálni, vajon a soron lévő játékos melyik kártya alapján mondta azt, amit mondott. Bársony Balázs véleménye szerint kisebb gyerekeknél azért nem működik a játék, mert ők még nem képesek absztrakt gondolkodásra. Ugyanakkor, ha a szülők mesét szőnek a lapok köré, és nem elvont fogalmakat mondanak, elképzelhető, hogy 12 éven aluliak számára is élvezetes lehet a játék. A Dixitet mégis inkább partijátékként tartják számon, ezért jó választás lehet azoknak a családoknak, ahol a gyerekek már kamaszkorba léptek. A Dixit remek asszociációs játék, de az alapkártyacsomaggal nem sokáig élvezhető, mert pár lejátszott menet után már ismerni fogjuk a kártyákat. Éppen ezért vehetünk hozzá kiegészítő paklikat, amelyek egyre elvontabb képeket tartalmaznak, növelve a játékélményt.

false

„Miért jó a társasozás, és miért nem iszunk inkább? Mert tuti, hogy azt már te is unod. A társas alternatív szórakozási lehetőség, ahol könnyen lehet új barátokat szerezni, régiekkel találkozni, nagyokat kacarászva világ­uralmat megkaparintani. Sör persze azért lesz. A társasjáték a legújabb legális tudatmódosító!” – írják a néhány éve működő Játszóház Projekt alapítói. A fiatalokból álló csoport rendszeresen szervez nyilvános társasozós alkalmakat. Ezeken pár száz forintos belépő ellenében rengeteg társasjáték közül választhatunk. Kipróbálhatjuk őket a barátainkkal, de becsatlakozhatunk idegenekhez is. „Mindig vannak játékmesterek, akik segítenek játékot választani, és általában el is mondják a szabályokat. Alapvetően tök jó társasági esemény. Nagyon szeretek társasozni, és itt megtalálhatom hozzá a partnereket, ráadásul kipróbálhatok rengeteg új játékot. Fiatalos a hangulat, sokan vagyunk, és közösségi élményt is ad az embernek” – sorolja Péter, aki rendszeresen jár ilyen alkalmakra.

Mivel a társasjátékozás egyre népszerűbb a fiatal felnőttek körében, és a hazai kiadók is egyre jobban próbálják tartani a lépést a külföldi trendekkel, kíváncsiak voltunk, a MATE tagjai szerint az elkövetkező években milyen típusú játékok lesznek népszerűek itthon. Bársony Balázs szerint annak ellenére, hogy a szabadulószobákra épülő társasok egyszer használatosak, meglehetősen népszerűek, és nagyon jó játékélményt nyújtanak. „Ezeknél a játékoknál gyakorlatilag egy szabadulószobát modelleznek le, és a játékosoknak közösen kell megtalálniuk a megoldásokat” – mondja Bársony, aki szerint ezenkívül még a kooperatív típusú játékok népszerűek, amikor a játékosok egy közös cél érdekében gyakorlatilag a játék ellen küzdenek. „Ezek általában olyan társasok, amelyekkel ugyanannak a társaságnak érdemes játszania hosszabb ideig. Ilyen például a Pandemic Legacy, amelyben egy terjedő vírust kell legyőzniük, erre pedig a játék szerint 12 hónapot kapnak, ami értelmezhető 12 játszott alkalomként is. Az egyes hónapok eredményeit tovább kell vinni a folytatásba, így fejlődik a játék, és bontakozik ki az egész történet” – magyarázza a MATE tagja. Még mindig nagy sikert aratnak a civilizációépítő játékok. A típus topkategóriás darabja a meglehetősen nehéz Scythe, ebben egy fiktív társadalmat kell vezetnünk az első világháborút követő időkben. Ebbe a csoportba tartozik a Mars terraformálása című játék is, amelynek során komoly küldetést kell végrehajtani: lakhatóvá kell tenni a vörös bolygót.

Figyelmébe ajánljuk