Irodalom a világhálón

Legyél te is író!

Könyv

Megy a sopánkodás, hogy az Y és a Z generáció alig olvas, ám a közösségi irodalmi portálokon zajló élet egész másról árulkodik. Az elsősorban fiataloknak készített Wattpad sorozatban ontja a tizenéves szerzők bestsellereit – úgy 94 millió felhasználónak. Megnéztük, hogy megy ez mifelénk és szerte a nagyvilágban.

Magyarországon már a kétezres évek elején is sok online irodalmi folyóirat, interneten szerveződő irodalmi kör, fórum és blog működött. Később a közösségi média átírta a trendeket: a pályakezdő szerzők előbb a Facebookon, majd az Instagramon próbálták kidolgozni a megjelenési lehetőségeket, de mindkét platform inkább a rövidebb írások, főként a versek felülete lett.

A novellákkal, regényekkel kísérletező, jellemzően amatőr írók próbálkozásai még ekkor is csak azokon a honlapokon jelentek meg, amelyeket a publikálási igény és az olvasószerzés vágya működtetett. Ezen az állapoton változtatott némiképp az e-könyveket forgalmazó nagy platformok, például az Amazon (Kindle), az ITunes megjelenése, amelyek a magánkiadást igyekeztek – többnyire sikerrel – a digitális világba terelni. E felületekre bárki feltöltheti és árusíthatja saját e-könyvét, mindezért pedig a klasszikus ki­adói modellnél jóval kisebb részesedést kell a platformnak fizetnie, hiszen a kiadói munkákat (a szerkesztést, a lektorálást, a tördelést, a borítótervezést és a reklámozást) a szerző maga végzi el. Az Amazon például (a könyv árától és a szerző által igénybe venni kívánt szolgáltatásoktól, terjesztési körtől függően) két ajánlatot tesz az e-könyvek szerzőinek: vagy a vételár 30, vagy 65 százalékát kéri el jutalékként.

Az online könyvesboltok, a közösségi oldalak és a fórumok keresztezésével jöttek létre az azonnali megjelenést biztosító irodalmi portálok, amelyeken az alkotók előfizetést vagy akár fejezetenkénti belépőt kérve is publikálhatják az írásaikat. Az úgynevezett self-publishing portálok a 2010-es években jelentkeztek, ezek közül az Amazonon a Smashwords, a FicShelf, a Blurb és a CreateSpace volt a legnépszerűbb. Mára, ha nem is monopolizálódott a terület, egyértelműen a Wattpad vette át a vezető szerepet. A portált még 2006-ban, a Project Gutenberg részeként hozta létre Allen Lau és Ivan Yuen, s tavaly már 600 millió dollárért vásárolta fel a Naven nevű technológiai óriás.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk