Könyv

Nem mutatja, mondja

Philip Roth: Kommunistához mentem feleségül
szerző
Sári B. László
publikálva
2018/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ahogyan a regény előképének számító 1950-es film nézői, úgy Roth 1998-as, magyarul 2017-ben megjelent regényének olvasói sem igen értik már, mit is jelentett a háború utáni években kommunistának lenni, vagy éppen feleségül menni egyhez.

Abban az időszakban, amikor nem egyedülálló módon, de „feltehetően több árulást követtek el, mint [amerikai] történelmünk bármelyik másik időszakában”. A történelmi regények már csak erre valók, hogy érthetővé és átélhetővé tegyenek egy ilyen korszakot. Ezt a célt szolgálná Roth szövegében a kerettörténet: a New Jersey-i Newarkot bemutató trilógiának ebben a darabjában ugyanis az elbeszélő találkozik egykori tanárával, akinek segítségével rekonstruálják kamaszkora ideáljának, tanára öccsének, Ira Ringoldnak a történetét, s vele együtt egy korszaknak a látképét. A rádió aranykorát, a szakszervezeti küzdelmeket, a mccarthyzmusba torkolló politikai átrendeződést, a feketelistákat, a hidegháború korai szakaszának amerikai kultú­rára gyakorolt hatását. A Kommunistához mentem feleségül ugyan Ira története, ám címét feleségének, a zsidó származását megtagadó, antiszemita Eve Frame neve alatt megjelent koholmánytól, a kommunista ügynök szte­reo­­típiáját megteremtő bestsellertől kölcsönzi.

Roth még „történelmi” regényeiben is tagadhatatlanul az amerikai zsidó etnikai kánon és a posztmodern határán egyensúlyoz, s ekként azzal a problémával szembesül, hogyan adjon számot az etnikai hovatartozáshoz köthető sajátos kulturális tapasztalatról, és egyben – a zsidó irodalomra és életművére is jellemző humor és irónia segítségével – hogyan relativizálja ennek a tapasztalatnak a feltétlen érvényét. A Kommunistához mentem feleségül a „dühöngő-zsidók-a-második-világháború-után” témájának szentelt regény, szemben a „méz­édes”, a „rosszkor-heherésző”, az „úgy-szeretek-mindenkit”, a „mélységesen-meg-voltam-hatva”, az „Anyuska-és-Apuska-igazi-szentek-voltak”, a „kizárólag-az-én-lángeszű-gyerekeimért-csinálok-mindent”, a „csak-ülök-hallgatom-Itzhak-Perlmant-és-sírok” zsidók lehetséges történeteivel.

Ettől persze még nem lesz jó szöveg. Mert hiába bánik Roth magabiztosan a történeti anyaggal, és halmozza gazdagon egymásra a történeti és az irodalmi utalásokat. Mintha Leo Gluckman, az esztétika egyetlen regénybéli szószólója maga is némileg egyszerűen értelmezné az irodalmi forma, de még inkább a beszédmód problematikáját. A regény magyar kiadásának borítóján is idézett szavaiban – „A szenvedés általánosítása: ez a kommunizmus. A szenvedés részletezése: ez az irodalom” – ki is merül az, amit Roth a szexuális szándékait fel sem ismerő Nathant tanítványai közül elcsapó esztéta gondolataiból megért. Ő inkább a kommunista kultúra­eszmény „férfiasságát” ünnepli kritikátlanul Nathannel együtt, a női szereplőkkel és más kisebbségekkel pedig meglehetősen mostohán bánik. (A regényt megjelenése idején számtalan kritika érte a vélhetőleg Roth saját volt feleségéről mintázott „heraus mit uns” Eve Frame ábrázolása miatt.) A javarészt dialógusok és beszámolók átirataiból álló elbeszélés ugyanis menthetetlenül a propagandisztikus papolás bűnébe esik. Nem csupán az elbeszélői szólamokat felváltva vivő Murray Ringold és Nathan hangvétele között nincs számottevő különbség, de egy minden ízében megemésztett, bőséges történeti kommentárral és pszichológiai/pszichologizáló magyarázatokkal ellátott, ideológiai előfeltevésekkel megterhelt történeti munkát követhet végig majd’ négyszáz oldalon a türelmét eközben felélő olvasó. Sem maguk a történetek, sem pedig az utolsó lapokon felkínált patetikus feloldás nem kárpótol az unalomba hajló, bombasztikus szólamokért, származzanak azok bár Irától, Nathantől, Murraytől vagy a regény egyetlen hithű és elkötelezett kommunistájától, Johnny O’Daytől. A regény legmegrázóbb és legkomikusabb pillanatait is sikerül Rothnak elrontania a cselekményben képzett ellenpontjaik szerepeltetésével. Így válik az egyik legmegindítóbb jelenet, a suszter kanárijának temetési menete az olasz negyedben, ahol egyedül Ira sír nemrégiben elhunyt édesanyját gyászolva a Nixon-temetés fröcsögő politikai leírásának előképévé; így lesz Eve Frame lányának gonoszsága, hogy saját anyját abortuszra kényszeríti, a republikánus politikai machinátorok, Katrina van Tassel és férje, Bryden Grant Eve felett gyakorolt hatalmának előre előkészített mechanizmusa. A szeretetlen férfiak erőszakos ambíciói a női önzés oltárán áldoztatnak fel Rothnak a második világháború utáni amerikai politikai és kulturális légkör keleti parti tablóját kínáló víziójában – végső soron erre utal a „kommunistához mentem feleségül” kifejezés is.

Mindezeket figyelembe véve minden tiszteletem a fordítóé, hiszen a Roth-regényeket sorra fordító Sóvágó Katalinnak egyáltalán nem lehetett könnyű dolga sem Roth helyenként ugyancsak keresett nyelvi megoldásaival (a kommunista mozgalmárok sem beszéltek így annak idején), sem pedig a történeti, kulturális és irodalmi utalások visszakeresgélésével. A regény elején több tíz oldalon keresztül érezni, hogy nehezen talál rá Roth macsó hangnemére, és néha bizony félreérti a szöveg apró játékait, mint az egyetlen fordítói lábjegyzet esetében, amikor a preparátor halálát „Fegyverszünet napjára” teszi „mormotanap” helyett.

Bár az eredetiben is több lett volna Rothnak ebből a finom humorából! Elkomolykodta.

Fordította Sóvágó Katalin. Európa, 2017, 384 oldal, 3490 Ft

szerző
Sári B. László
publikálva
2018/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...