KÖNYVMELLÉKLET

Pirula és lánctalp

Norman Ohler: Totális kábulat
szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018/16. (04. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ritka, hogy egy történeti munka (legyen bár második világháborús) ekkora visszhangot váltson ki. Ohlernek a tudatmódosítók hitleráj alatti kiterjedt használatáról szóló munkája pont ilyen.

A német szerző ráadásul nem szaktörténész: regényíró és riporter (neki adta talán utolsó interjúját Jasszer Arafat), ám a történeti források felkutatásában példás szorgalmat tanúsított, még ha a megvalósítás, maga a sztori nem is mindig felel meg a szaktörténészi sztenderdeknek. Szívesen mondanánk, hogy Ohler valamiféle titkolt igazságot tárt fel vagy tabutémát dolgozott fel, de ez nem így van. Már könyve megjelenése előtt is sokan írtak a náci elitben, a német fegyveres erők körében, sőt a hátországban is elterjedt drogfogyasztás számos vonatkozásáról. (Az amfetaminfélék második világháborús és nem csak a németeket érintő szerepével például hét éve foglalkoztunk magunk is: Gyors, gyors, lassú, Magyar Narancs, 2010. november 4.). Ohler könyvének végső sikeréhez – a tudatmódosítók jogi helyzete, társadalmi és kultúrtörténeti szerepe körül fellángolt diskurzus mellett persze hozzájárult a szerző (magyar fordításban is érvényesülő) gördülékeny stílusa és történetmesélői kedve. Az izgalmas dokumentumok által hagyott faktuális és logikai hézagokat kedvtelve tölti ki általa valószínűsített tényekkel, illetve ismert eseményeket magyaráz megnyerően tálalt hipotézisei alapján.

Bírálói is gyakorta kapaszkodnak írói gyakorlatába, habár meggyőződésünk, hogy érdemesebb volna megragadni könyvének azon elemeit, amelyek a nehezen cáfolható faktumok és a továbbgombolyítható gondolatkísérletek körébe tartoznak. A szerző mint­egy két szálon viszi sztoriját, ezek közepes mértékben végül össze is kapcsolódnak, bár az elvarrás ezen a ponton is elégtelen. Egyrészt a metamfetamin (napjainkban is népszerű, de egy ideje már mindenhol illegális stimuláns) tartalmú Pervitin nevű szer karrierjét tekinti át – kitérve úgy a harcászati, mint a tömeges civil felhasználására. A másik sztorinak már van jól megfogható (anti)­hőse is: ő doktor Theodor Morell, a náci elit csodadoktora, aki stimuláns tudatmódosítókat, hormonokat, vitaminokat és szintetikus opiátokat tartalmazó koktéllal injekciózta a Führert, idővel napi rendszerességgel. Ohler olvasatában Hitler háború alatti, még az előzményekhez képest is durvább személyiségváltozása éppen e drogkoktélnak, majd végül az elmaradása miatt bekövetkező elvonásnak tulajdonítható. Valószínűleg e kérdésben – további perdöntő források híján – örökké hipotézisekre fogunk hagyatkozni, és az is kérdéses, hogy változ­tatna-e a tények, illetve a náci vezető tetteinek megítélésén, ha kide­rülne: a Führer nem is Parkinson-kóros volt, hanem szimplán „drogos”.

A másik történetszál látszólag egyértelműbb, de valójában itt is számos problematikus elemet találunk. A Pervitin-alapú társadalom, a metamfetamin, mint a náci rezsimmel analóg tudatmódosító szer, a „kristály” (a drog népszerű neve a piacon) uralma a náci alattvalók felett nagy ívű és elegáns hipotézisek. Csak éppen nem igazán tudnak számot vetni a nácizmus Pervitin (azaz 1938–1939) előtti belső és külső sikerei­vel, az ideológiai kialakulásával és átmeneti, habár véres uralmával. Meg azzal sem, hogy a Pervitin népszerű és legális szer maradt évtizeddel a náci rezsim bukása után is Németország demokratikus, nyugati felén (miközben a náci rezsim alatti gyártásban, szintézisben kulcsszerepet játszó Fritz Hauschild vegyész az NDK ünnepelt tudósa, a doppingprogram egyik főszereplője lett). Ohler némely kritikusai (említhetnénk itt a történész Richard Evanst) gyakorlatilag azzal vádolták a szerzőt, hogy alternatív valóság teremtésével mintegy relativizálja a német felelősséget, és hogy emiatt volt akkora sikere a könyvnek Németországban. Az ilyen túlzó kritikákat a téma hihetetlen érzékenysége teszi érthetővé, és Ohler jóindulatát a magunk részéről nem vonnánk kétségbe. Csupán arra hívnánk fel a figyelmet, amire maga is utal a könyvvel kapcsolatos nyilatkozataiban: mindig kockázatos az „egy-ügyű” témaválasztásból is fakadó szimpla oksági megközelítés, a monokauzális magyarázat. A drogok (ahogy rendőrnyelven hívjuk az éppen illegális szereket) szerepének abszolutizálása maga után vonja a kérdést: hogyan lehet figyelmen kívül hagyni a hagyományos tudatmódosítók, mint az alkohol kétségtelen szerepét a németek háborús viselkedésében (beleértve szörnyű atrocitásaikat)? Nehezen értelmezhető az is, ha egy-egy nációhoz rendelünk tudatmódosítókat: mert akkor jön a németek és a hozzájuk hasonlóan (elsődleges felfedezőként!) a metamfetamint kultiváló japánok szembeállítása (szó szerint és átvitt értelemben) az amfetaminnal repülő szövetségesekkel, vagy a vodkával és zabrált szeszekkel hajtott Vörös Hadsereggel.

A könyv legmeggyőzőbbnek tűnő fejezete a németek franciaországi hadjáratának természetét, az ott alkalmazott merész taktikai viselkedést hozza összefüggésbe a dokumentumok alapján is alátámasztott intenzív Pervitin-használattal. Nagy kár, hogy bár a szerző tesz ilyen utalásokat, alaposabban nem foglalkozik a korabeli német hadvezetés (és napjaink mentálhigiénés szakemberei) gondjaival. Az ilyen durva agyi stimulánsok kiürülése nyomán fellépő súlyos másnaposság napokra teszi harcképtelenné a katonát, ha egyszer leteszi a pirulákat. Ha viszont nem hagyja abba a szedését, akkor előbb-utóbb arra megy rá a szervezete. Ezek a megfontolások érthetőbbé teszik, hogy a könyvben is reflektálatlanul idézett korabeli reklámszövegek dacára (és még a hiány fellépte előtt) miért nem tarolta le az egész világot az állítólag folyamatos kristálymámorban úszó náci ármádia.

Fordította: Szabó László. Kossuth Kiadó, 2017, 336 oldal, 3400 Ft

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2018/16. (04. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...