A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap.
A listás könyvek megvásárolhatók a Fókusz Könyváruházban. Cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 14. fokusz [dot] budapest [at] lira [dot] hu
A győztes munka zavarba ejtően fiatal, harminc alatti szerző könyve, akinek versesköteteit is komoly és megérdemelt elismerés fogadta, listánkon is, másutt is. A Vissza Londonba című kötetnek bizonyosan az utóbbi évek legkomolyabb lírai teljesítményei közt van a helye. Első epikai munkája a hallgatás kapcsolatait érzékelteti a bűnnel és az erénnyel, a hallgatás és a transzcendencia kapcsolatait, ami már költőként is foglalkoztatta. Néri Szent Fülöpről szóló könyvének annak a szikárságában is emlékezetes, súlyos titkokat előjelző és felmutató nyelvnek a megszólaltatása a legnagyobb teljesítménye, amelyen minderről egyáltalán szólni lehet. Ezt a nyelvet méltatja Dunajcsik Mátyás (Egy szent mindennapjai, Revizoronline) és Urfi Péter is (Vezekeljen kicsit, Magyar Narancs, 2010. április 22.) a könyvről szóló kritikáiban. Szavazóink, úgy tűnik, az elkövetkező évtizedek egyik legkomolyabb szerzőjeként számolnak vele, és e sorok szerzője boldogan zárkózik fel ehhez a konszenzushoz.
Háy János versgyűjteménye Margócsy István szerint kicsit blazírt, kicsit szentimentális, és ez elég sokat elmond a kötet érzelmi tónusainak egyidejű sokféleségéről. Az érzelmi viszonyok bonyolultságát fájdalmas humorral szemlélő, a lírai sűrítettséget a cím ígéretéhez híven reflexióba és narrációba oldó verseskötetben "a mondókáknak és kiszámolóknak játszi könnyedségét... a számonkérés és számvetés komolysága helyettesíti - ám úgy, hogy a játék humoros voltának ígérete soha nem vonatik kétségbe" - véli, újfent, Margócsy (Nagyot- és kicsithallók költészete, Élet és Irodalom, 2010. május 21.).
A színháztörténészként, színikritikusként ismert Tompa Andrea nemrégiben súlyos regénnyel jelentkezett, és első próbálkozása rögtön bronzéremmel nyitott a kora nyári tabellán. A könyv hatalmas, az egymástól elválaszthatatlan emlékeket egyberázó darabjai érzékeltetik azt a nehezen elviselhető sűrűséget, amit Vida Gábor Népszabadság-beli kritikája (Miből él a hóhér, 2010. május 22.) úgy fogalmazott meg, hogy "1914 óta kvázi hadiállapot van Kolozsvárott". A mondatok nehezen engednek be, de ha az olvasó rááll a ritmusukra, elszabadulnia sem lesz könnyű tőlük. Múltunk mind össze van torlódva - ennek a közhellyé koptatott nagy József Attila-mondatnak ad újra eleven értelmet a regény. Józsa Márta indulása után az utóbbi években már másodszorra ad a Ceausüescu-diktatúra emlékezete formátumos, nagyon sokat ígérő kezdő írót a magyar irodalomnak.
A nemrég elhunyt Rubin Szilárdot halála előtt alig pár évvel fedezte fel hazája, illetve ez a folyamat, a felfedezésé még most is zajlik, az első híradások után mintha most válna lassan közös tudássá jelentősége. Erről a megrendítő egybeesésről, Rubin szomorú életéről és műve rendkívüli fontosságáról beszél Dunajcsik Mátyás a májusi Holmiban megjelent szép nekrológjában (Talán most kezdődik). A céltalan tévelygésről, a magárahagyatottságról és az ehhez kapcsolódó, mániákusságig fokozódó szerelmi szenvedélyről, a testi és lelki kiszolgáltatottságról beszél a Csirkejáték, míg a főmű mellé felzárkózó, szintén nagyszerű Római egyesben, bár közeli rokona az előbbinek, mintha kevésbé volna jelen az egzaltáció, pasztellebb színekkel dolgozik (Dunajcsik Mátyás tollából való kritikáját lásd lapunk március 11-i számában).
Berniczky Éva szülőföldje, Kárpátalja "szociografikus mitológiáját" írja tovább új novelláskötetében, ahogy Nagy Gabriella mondja a Literán az írónővel készített interjújában (Ez az én Kárpátaljám, 2010. május 19.). Ennek a tündéri realizmusnak az újabb darabjaihoz, helyzeteihez, figuráihoz jutunk hozzá, ha hallgatunk az ítészekre, és nem mulasztjuk el megvásárolni munkáját, mely egyként emlékeztet Márquezre, Hrabalra és Bodor Ádámra a Kultúrpart kritikusa, Poós Zoltán szerint (Íme a tizennégy karátos asszony).
Garaczi László kötetéről már irodalmi beszélgetés is folyt, mielőtt megjelent volna, mutatva a magyar irodalmi élet szinte szédítő naprakészségét, és a könyv máris felkerült a listára is, továbbá a művet tárgyaló kritikusok lelkesedése erősen valószínűsíti, hogy ez még csak a kezdet. A Garaczi olvasóinak ismerős Lemúr Miki kalandjait ezúttal a néphadsereg kötelékében követhetjük nyomon, finom utalásokkal a magyar irodalom egyik (vagy talán: a) kultikus klasszikusára, Ottlik Géza Iskola a határonjára. A kőszegi katonai alreálból a késő szocialista honvédelem terepére érkezünk tehát. Akiknek esetleg még nem ismerős Lemúr Miki, azoknak kiváló alkalmat kínál a szöveg arra, hogy megkezdjék a barátkozást.
Schein Gábor regénye már előző listánkon is szerepelt, ő az egyedüli "túlélő". Akkor még nem születtek róla kritikák, azóta Bazsányi Sándor és e sorok írója az ÉS-ben (Fecsegő minden angyal és "A betűk homokszemei", 2010. március 12.), valamint Turi Tímea a vajdasági Híd folyóirat márciusi számában (Vak tükrök) tette le a voksát a szöveg mellett. Aki nem tette be a karácsonyfa alá, és márciusban sem hallgatott ránk, most kiviheti magával a strandra.
Szilasi László, akárcsak Tompa Andrea, olyan irodalmár, aki szépprózára váltott, úgy tűnik, szintén kartársai megelégedésére. Talán mégis igaz a buta közhely, hogy minden kritikus szépíró a lelke mélyén. Szilasi könyve Garaczié után a második könyvheti fecske, s ha leszámítjuk a Kész regény című, Németh Gáborral közösen jegyzett érdekes kísérletet, akkor azt mondhatjuk, a jeles szerző e listán mutatkozik be belletristaként.
Egyik legnagyobb írónk, Nádas Péter "szatírjátékot" adott közre, amiben továbbviszi saját, súlyos problémáinak végiggondolását, az individualitásét, a testi kiszolgáltatottságét és a "hármasságét" - azét a harmadikét, aki mindig az egymásra találó testek közé állt a megelőző nagyregényekben is.
Nádas mellett a lista végén két fiatal Kalligram-szerző, Rosmer János és Tallér Edina szerepel, akiket összeköt az erotika iránti érdeklődésük is. Egyikük verseskötetet, másikuk rövidtörténeteket publikált, és mindketten érdemesek a figyelmünkre. Ebben a felállásban várjuk a könyvhetet.
