Ami az általános, világi irodalomelméletet illeti, sok minden megjelent mostanában magyarul. Ám a hermeneutika tudományának bölcsője egyértelműen a teológiában, a Biblia értelmezésével kapcsolatosan felvetődött kérdésekben keresendő. Hogy ezen az "ősterületen" mi újság manapság, ezt tudhatjuk meg az egyetemi jegyzetekre emlékeztető, puritán megjelenésű kék füzetsorozatból.
a modernitásnak utat készítő reformáció idején szabadult ki végérvényesen korábbi intézményes kontrollja alól, s az azóta eltelt négyszázötven év alatt különös pályát futott be. A reformátorok mindössze a forráshoz akartak visszatérni, abban bízva, hogy míg a skolasztikusok elvont, filozófiai-dogmatikai vitákba bonyolódtak, a szent Szöveg helyes értelme majd eldönt minden vitát. De mint tudjuk, mihelyt a szellem - az értelmezés demokratikus szelleme - kiszabadult a palackból, kitört a hermeneutikai zűrzavar. Ma már ott tartunk, hogy nincsen szent Szöveg, sőt minden szövegértelmezés félreértelmezés. Ebben az egyesek számára felszabadító, mások számára elrettentő káoszban vajon van-e még valami mondanivalójuk a káoszért végső fokon felelőssé tehető Luther szellemi gyermekeinek, a protestáns teológusoknak? Hiszen közvetve az ő munkásságuk nyomán kezdett el minden mezítlábas laikus Istenről beszélni. Később aztán a szekularizáció következtében a vallásos nyelv egyre távolodott a valóságosan beszélt nyelvtől, gettónyelvvé vált és leértékelődött. A következmények - a teológus Gerhard Ebeling szerint - semmi esetre sem csak a vallásos szférában érezhetők, hanem nap mint nap tapasztaljuk a szó általános elértéktelenedésében, a felelős beszéd eltűnésében.
Valahol itt keresendő a Hermeneutikai Kutatóközpont létrejöttének és a Hermeneutikai Füzetek útra bocsátásának indítéka és létjogosultsága. Sokan vélik úgy Northrop Frye-jal (akinek magyar nyelven először a 4. hermeneutikai füzetben jelentek meg írásai) együtt, hogy Isten nem halott, csak a róla szóló beszéd, vagyis azt kell megújítani. Úgy tűnik, éppen egy ilyen, igen izgalmas paradigmaváltás folyik napjainkban a bibliai hermeneutikában, és a Hermeneutikai Kutatóközpont ezt kívánja bevezetni a magyar teológiai gondolkodásba.
A Biblia
értelmezésének jelen "posztkritikai" korszakát megelőzte - a magyar protestáns teológiákon ma is dívó - kritikai korszak, azt pedig - a modern korban lesajnált, de ma újra az érdeklődés középpontjába kerülő - "prekritikai" időszak. Ez az első, boldog kor volt, Paul Ricoeur kifejezésével élve, az "első naivitás" kora: amikor az Írások tekintélyének magától értetődőségét senki sem vitatta. Később, még ugyanebben a paradigmában dogmák születtek az értelmezőközösség felismeréseiből, és a hangsúly az egyház tekintélyére tevődött át. Majd a posztkritikai korban a racionalizmus csábításának engedő, felvilágosult teológusok azt a célt tűzték ki, hogy addig kapirgálják a bibliai szöveg egymásra rakódott, "mitikus" rétegeit, míg el nem jutnak az eredeti szerzői szándékig, a történeti, tudományos igazságig. "Maradt tehát a tekintélyelvűség - írja ifj. Fabiny Tibor a Szóra bírni az Írást című 3. hermeneutikai füzetben -, csak ez a tekintély már nem az egyházé, hanem a szakteológusoké."
Ugyanő ugyanitt úgy jellemzi a harmadik, "posztkritikai" paradigmát, mint amely a szöveg mögött immár nem keresgél szövegen túli valóságot, hanem felismeri, hogy a nyelv nem eszköz, hanem a létezés egyik alapkategóriája. A szöveg nem eszmék szolgai hordozója, hanem maga is él és "történik". Ilyen értelemben beszél a 20. század egyik legjelentősebb protestáns teológusa, Gerhard Ebeling "szóesemény"-ről. Ebeling elhatárolja magát szó és valóság "primitív antitézisétől", szó és tett szembeállításától, mondván, a szó Isten lényegéhez tartozik (Istent "nem mint önmagában szótalant kell előbb kívülről a szó birodalmába helyezni"), és nem mi értelmezzük a szót, hanem a szó értelmez minket, amennyiben valóságosan "megtörténik", eseménnyé válik számunkra. (Isten és szó című híres, 1966-ban írt tanulmánya a 7. hermeneutikai füzetben jelent meg.)
A posztkritikus bibliatudós tehát nem dogmák vagy desztillált igazságok után kutat, számára a szöveg: szöveg. A Bibliát mint irodalmi szöveget vizsgálja, képvilágát, struktúráját, a benne található narratívákat elemzi, abban a tudatban, hogy immár túlléptünk a
poétikus nyelv
igazságtartalmának modern lefitymálásán (mítosz kontra igazság; metaforikus kontra valóságos), és hogy a költői nyelv - nem igazolható és nem cáfolható, racionálisan nem definiálható - igazságokat manifesztál, azaz kinyilatkoztat (Paul Ricoeur: Bibliai hermeneutika, Hermeneutikai Füzetek 6.). Ez az új szemlélet nyilván a kinyilatkoztatás, az inspiráció újraértelmezését is kívánja: valóban fülbe súgott-e az Úristen (prekritika és fundamentalizmus), avagy, ha hisszük is netán, hogy ő írta a Bibliát, a vizsgálódás szempontjából ez lényegtelen (történetkritika), vagy pedig (posztkritika) "második naivitás"-sal hisszük az inspirációt, de azt inkább az olvasó és a szöveg kapcsolatában helyezzük el: engem kell hogy inspiráljon, engem kell hogy megszólítson, aki olvasom (ezeket a kérdéseket - is - tárgyalja a 13. számú füzet magyar szerzőpárosa: Bolyki János teológus és Csanády András filozófus, valamint Fabiny Tibornak a Hermeneutikai Kutatóközpont gondozásában áprilisban megjelent tankönyve: A keresztény hermeneutika kérdései és története).
A posztkritikus látásmód nyeresége továbbá, hogy szemben a tudományosságra törekvő történetkritikával, újrafelfedezi és kiaknázza a prekritikai korszak hermeneutikáját, amelynek a metaforikus, szimbolikus és tipologikus gondolkodás volt a sajátja (így már teljesen érthető, hogy mit keresnek a füzetek között ilyen szerzők, mint Origenész és Tyconius).
Sejteni vélem, hogy - durva leegyszerűsítéssel - kik azok, akiket az új irodalmi irányzatok, ha tetszik,
"posztmodern"
hangsúlyozása idegesít. A kiszámíthatatlan és nyugtalanító Isten lehetősége helyett a vallásosság minduntalan biztonságosabb fogódzók keresésére csábul: legyenek ezek akár intézményesített dogmák (prekritikai kor), akár a tudományos objektivitás (történetkritika). Egyébként a történetkritikusok ádáz ellenségei, az úgynevezett fundamentalisták valójában ugyanígy a tudományosságot kérik számon, csak esetükben inkább valamiféle populista áltudományosságról van szó. Aki görcsösen kapaszkodik, annak statikus kapaszkodó szükségeltetik: élő, mozgó, dinamikus valamibe pedig kicsoda szeret kapaszkodni? Ha az irodalmi megközelítések relativizmusba és felelőtlenségbe hajszolják a hermeneutát, akkor ugyan jogos az aggodalom, de egy dolog a relativizmus, és más dolog az igazság dinamikus, személyes értelmezése. Az aggódók között találunk (teológiai értelemben) konzervatívot és liberálist egyaránt, s talán épp azért, mert az új paradigmában megkérdőjeleződik ez a szembeállítás (és ez identitásukat fenyegeti). A történetkritikus aggodalmára jó példa Cserháti Márta bölcsész-teológus hozzászólása (3. füzet), a konzervatív aggodalmat pedig egy barátom szólaltatta meg a legérzékletesebben: a Hermeneutikai Kutatóközpont kapcsán Szolovjov Antikrisztusának törekvéseit kezdte el emlegetni, aki a hamis kereszténységet sokféleképpen mozdítja elő, például kutatóközpontot létesít protestáns teológusok számára. No igen.
Az ördög barlangja amúgy egy fülledt kis irodaszoba a Károli Gáspár Református Egyetemen, egy neonfénnyel megvilágított keskeny folyosón keresztül közelíthető meg. Ezen nyargal át időről időre - meglátogatva ügyeletes, lehetőleg alacsony termetű gyakornok-mindenesét (ugyanis magas termettel megáldott egyén beveri a fejét a mennyezetbe, egy ilyenről tudok a kutatóközpont megalakulása óta, de ő hamar el is ment) - a fáradhatatlan Fabiny Tibor, aki számos egyetemen ad mindenféle órát ("hivatalosan" Shakespeare-szakértő). Fabiny, az intézmény egyszemélyes motorja, teológiai képzettséggel is rendelkező irodalomtudós, aki személyében testesíti meg az egyesek szerint üdvös, mások szerint káros interdiszciplinaritást, amely immáron a magyar teológiai életben is kezdi felütni fejét.
A hősies sietség azért némelyik kiadványra rányomja bélyegét, a lektorálást, a tipográfiai színvonalat és a korrektúrát enyhén szólva nem viszik túlzásba. Mégis lehet örülni a kritikus gondolkodásra késztető, új hangot képviselő írások - kispénzű egyetemistáknak is hozzáférhető áron való - megjelentetésének.
Tóth Sára
