Az nincs, hogy pont, de ezek a dolgok történtek. (Történni, mondom a nagy német költővel, mi az?) Na, ezt írtam le: "Még ha nem lehetek is egyedül, itthon jóval jobb, mint másutt, ott túl rideg, elszánt, nagyon kell valamit csinálni, vagy mit vagy ott, akkor." Elment: moziba menni, rockot hallgatni (eseménysorát követni), némely élvezetekre vágyón gondolni, cigarettázni, olvasni (kivétel újság, hetilap, folyó), elment a ló (!!), elment a nagyobb városjárás, elment (a pénzzel együtt) minden aktívkodás pénzügyekben, elment a műfordítás (munkanélküli lettem, bár ilyen már volt), elment az igyekezet vágya, hogy ez ellen - vagy bármi ellen - bármit is tegyek. Jött viszont: sportra figyelés, házi dolgokból a magam/magunk 27 éve játszott Nagy és Kisebb Koala Kártyabajnoksága, néha egy kis negyedórát a régi tornakönyveket bújom, megerősödött megint, hogy "madaraink". Van: a nap bizonyos másfél-két óráján kívül nem óhajtok (alig is bírok) bárhová menni, elviselhetetlennek tartom, hogy bármi találkozót bármikorra megbeszéljek, évekkel előre is idegesít (tűrhetetlen) az ilyesmi. Ennek ellenére lesz ez-az, de jószerén magam elől is eltagadom, legyen meg, aztán felejtsük el.
Nem csoda, hogy a MaNcsban ilyen hosszan elhallgattam. Nyolc év szünet után betegesen sok újságot olvastam, tévéhírt néztem. Emberi kapcsolatok, persze, véletlenszerű találkozással pontosan a régiek, sőt. Mi történt főleg, hogy még letarolóbbá tegyem a fentebbieket, mi történt főleg az utóbbi három és fél évben. Szerintem: megírtam, amit meg kellett írnom ("ami rám volt bízva"), ez 10 könyv, kisebb főleg, néha nagyobb terjedelem, volt kiállítás, most lesz még egy harmadik a Ligetben, elkezdtem újságoknak írni, na ja, ezt szeretem, igazság, hogy a MaNcsnál is próbálkozzam megint. A tíz könyv jövő év végére meg is jelenik mind, már 7 megvan. Közben pár más dolog. Ami példátlan: magamnak kellett kinyírnom 3-4 könyvemet (ki vesz meg annyi T´DOOR-t; rém kicsi a honor, igyekezetnek és vágy jelének látszik, hát én aztán nem igyekszem és nem vágyom). Megvoltak a majomkodások (szereplés stb.), most még az ún. születésnapomon, tényleg szívbéli értékeléssel, átzuhanok, aztán kész ez is. Borzadva gondolok rá, hogy járműre (taxiba stb.) kell ülni, repülőre v. vonatra várni, valahova menni, mikor nem akarok sehova menni. Írtam egy csomót olyanokról, mint Duchamp (rosszallottam, hogy annyit érintkezett, meg hogy végül is multiplizte a műveit, de ez az ő dolga, bár tudnék úgy sakkozni, mint ő, meg lennék olyan; jóllehet ma elég mindegy már, ki milyen, oké), Wols, Szentkuthy, Baranyay, de Sta‘l, Rothko. Csinálok könyveket továbbra is, módjával. Megírtam a két lókönyvem, ezek tényleg erős dolgok, csak hát... kinek. Meg fognak jelenni, megyek (bár ez is nagy gyötrelem) fényképezni hozzájuk Londont. (Londonban játszódnak főleg.) Ismerjük: Aki Londont Unja, Az Életet Unja. Én erre: én nem Londont unom, én az életemet unom. Persze semmi öngyilkosság. Belém költözött a... nem is a halálfélelem, de hogy ronda, az. Egy kiadós nátha, fulladás: be vagyok szarva egyből, meg főleg rossza. Elütött az autó, nem darált be, mázli, erről most nem akarok semmit. Minden más kellemetlenség volt, miután irtó büszke lettem, hogy megírtam a 9-10. könyvet is, "ami rám volt bízva", a két lókönyvet ugyanis (Nem lóverseny! és Vissza a sírból; jön még harmadikul a Nekem nem kell!, ezt azokra a lovakra mondják a - főleg hármasbefutózó - fogadók, "akik" álmukban sem szerepelnek az esélyek közt). Lehet, hogy a Nekem nem kell! vége az lesz majd, hogy nekem mégis kell (a ló pl.). Tehát ez itt semminek se a vége, mindössze annyit megcéloznék mindig, hogy az ember magáról kezdje mondani a rosszat, nem olyan rossz az akkor, és hátha jól jön valakinek, tessék, túl lehet élni. Csak kicsit rágós, viszont jószerén levegőből van, egy nagy luft örök reflexiója. Manapság ez komoly eredmény, azt hiszem. Szinte avantgárd megint.
Na, szóval akkor hogy 30 éve halt meg a Duchamp, aki az életét művé alakította, állítólag. Ám legyen. Rajtam se múljon, még.
