T´DOOR: "Lushtálkodások" (Nassau a Bahamákon)

publikálva
1997/3. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A mozi mákony. Mondja Delmore Schwartz. Ottliktól kaptam: fordítsam le. "Már álmunkban szólítanak." Srác látja moziban, hogyan nem lett vón szabad a szüleinek a Coney Islanden összeismerkednie. Amiből ő lett, meg más csomó bánat. Akkor felébred, ragyog a párkányon az első hó.

A mozi mákony. Mondja Delmore Schwartz. Ottliktól kaptam: fordítsam le. "Már álmunkban szólítanak." Srác látja moziban, hogyan nem lett vón szabad a szüleinek a Coney Islanden összeismerkednie. Amiből ő lett, meg más csomó bánat. Akkor felébred, ragyog a párkányon az első hó.

Leszoktat magáról a mozi. Mint minden. Utána együtt kéne élni vele. Ahogy Byron, meséli az amerikai barát, nem szeretett aztán a hölgyekkel ebédelni. Minden után jön "responsibility". Ezt nem nekem találták fel, inkább a magány. Persze hogy In Dreams Begins Responsibility volt a Delmore novellájának a címe.

Delmore Schwartz egy padon halt meg aztán, úgy kintképpileg. Jó verseket is írt.

Amerikai barátommal a Billy Strayhorn (huszonvalahány éves korától Ellington zenésze, hangszerelője stb., ha jól mondom) Lush Life nótáját kezdjük emlegetni. 1938-ban íródott, a születésem évében. Megkapom most (58 éves vagyok) 58 felvétel formájában. Csak a Tony Scotté nem került elő (ott, Amerikában), nekem 1989 óta megvan, ennek hátán olvasom: maga Strayhorn se tudta rendesen lejátszani és elénekelni a nótát; ez a (fehérek, feketék) legnumeróegyebb amerikai szám. Árnyalatnyi hangzatváltozása tömérdek. A legnagyobbak, akik hivatva lettek volna rá (Tatum, Miles, Lester Young, ha jól mondom), hogy imprózzanak, nem játszották. Lady Day nem énekelte. Tony Scott figyelmét Billy temetésén hívta fel a nótára Billy zenész haverja.

Párizsban átadta Tonynak a papírokat, a felvételeket (Strayhorn próbálkozásait saját számával).

Billy Strayhorn egyetlen ilyen villoni szintű remekművet írt életében. A Take the "A" Train s ilyesmik: messze elmarad. Ez a Caravannal egyenértékű, ez a Lush Life, csak ezerszeresen bonyolultabb. Előny, hátrány?

Előny, hátrány lett Strayhornnak, aki 22 évesen megcsinálta a Lush Life-ot, Philadelphiából ki se mozdulva, addig, ezt a minden-életet-és-züllést-és-bánatot megjárt nótát (amerikai barátom meghatározása, Torinóban adja át, ha igaz, az 58-asok kazettáját, a misztikus városban?), előny-e, hátrány-e, hogy establishmentté vált? (Ellington, azért). Nem tudom.

Olvasom Poós Zoltán barátom verseit (a személy ismeretlen csak, Poós már nevet csinált magának), punkzenekarjuk is volt tizenkét évesen. Írom: a Whale, a Grant Lee Bufi, a 4NB (vége), a Garbage (alkalmasint) nekem egyrevalóan van. Arravalóan, hogy legyenek. Hajrá, Poós! Eddig ez jó.

És a Nari karácsonyijában nekem a Beck-cikk hízelgett aztán valami nagyon. Hogy kiszúrtam a rajongással Hansent. Hát... Ez most már megvan. Tényleg.

De a Loser - egyszerűbben -: egynótásság, egyelőre, mint a Lush Life-fal a Billy volt. Hogyan jut ez eszembe?

Poósnak meg bármi érdeklődőnek ideírok egy régi felállást a Bahamákról. Basszgitározik egy bizonyos Robbie Shakespeare. Alkalmilag harmonikázik a Libertangóhoz (Grace Jones énekel, na ja, túl first lady, nekem) egy alkalmi beszálló, Jack Emblow. A Bahamákon, Nassauban készült a felvétel. Vakon kihúzom a lemezeim közül ma is. Egykor így éltem, vakon megvolt minden.

Szpéróék is megvoltak.

Ma inkább azt akarom, egy ilyen dolgozat is csak úgy összevissza szóljon.

Sly Dunbar (dobok és szintidobok), Barry (White) Reynolds, gitár, Michael (Mao) Chung, gitár, Wally Badarou (billentyűk), Uzziah (Sticky) Thompson (ütősök) Tyrone Downie (bill. és háttérvokál), Mel Speller (u.ez csak ütőkkel), Jess Roden és Masai Delon (háttérvok.) s az említett Shakespeare és a harmonikás bandája magával a tökéllyel dumál el, kicsit. Békalemezek nem kuruttyolnak ilyen tökéletesen, a szinti hegedűje: Stradivari. Nevek.

A zenészek neve megannyi punk-vers-együttes.

És különös.

Kosztolányi így mondaná: jegyezzük meg: Nassau, a Bahamákon. Grace Jones miatt jöttek össze. Nekem egyedül Grace Jones (a világzseni) a feledhető.

Azt akarom, ne legyen világzseniség itt nekem, valami más legyen. Ameddig én tudok nyújtózni. Na, akkor.

Nyújtózok egy nagyot, szik, befejezem. Nassaura gondolok, az éji stúdióra a Bahamákon, azt a hakni életemet már, mire gondolnék? Nevek titkaira.

Nem is Grace Jonesra. Õ nagyon is látszik.

Ezt mára, akkor. Közben csend is lett.

Belehunyom a szemem is. Ennek itt a házi, csak-enyém mákonyába, e mozizenének. Megvolt.

Így ülök a padon. Na, ne még. A párkányon az első hó, dec. 23, ´96.

publikálva
1997/3. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...