T´DOOR: "Nyeh zsije-zsije nam!" (Munkám és madaram!)

publikálva
1999/2. (01. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jól emlékszem? Na most, mert egyéb írásaim (ide; mi az, hogy "ide"?, így ember nem ír írásokat) túl légiesek, ködösek, netán gorombák (gorombának minősíthetőek) volnának épp, írok valami újat. Nagyon új, máris látszik! Ami aranyos volt: az a kedveskedő badarság (szerencsétlenkedés) gyakran elhangzott az életkorra, hogy most jön a másik hatvan, ám volt valaki, aki azt írta, reméljük, megélsz még húsz évet, ez az ember őszintébb volt. Dürrenmatt és Frisch levelezését, kutya-macska barátságuk történetét fordítom épp, benne élek a mi-van-írókkal-egymás-közt témákban.

Jól emlékszem? Na most, mert egyéb írásaim (ide; mi az, hogy "ide"?, így ember nem ír írásokat) túl légiesek, ködösek, netán gorombák (gorombának minősíthetőek) volnának épp, írok valami újat. Nagyon új, máris látszik! Ami aranyos volt: az a kedveskedő badarság (szerencsétlenkedés) gyakran elhangzott az életkorra, hogy most jön a másik hatvan, ám volt valaki, aki azt írta, reméljük, megélsz még húsz évet, ez az ember őszintébb volt. Dürrenmatt és Frisch levelezését, kutya-macska barátságuk történetét fordítom épp, benne élek a mi-van-írókkal-egymás-közt témákban.

Ez itt semmi olyanról nem fog szólni, hogy ki és ki "közt". Forma szerint rólam fog szólni ez, de ha kutyaszart ér is, mindenféle másokról is. Éljen soká. Nekünk. Na jó, persze. Frisch és Dürrenmatt ismerősei, barátai sorra haltak, s ők elmentek a temetésre, és a halottak "egymásra emlékeztették őket", írja a kitűnő Peter Rüedi, a tanulmányszerző és közrebocsátó; nekem meg a Rüedi név a Rudi verebünk nevét idézi. Szerencsére a Rudi még él, február 1-jén lehet 13 és fél éves.

Meghalni könnyű is, nehéz is, én még nem próbáltam. Nagy lemészárlódása ennyi és ennyi kiló húsnak, szenvedés hetekig, hónapokig. Ritka, hogy átalszol.

Nem hülyültem meg, ezeket az alapfogalmakat kell kezdésül venni. Tovább: dolgozom. Hosszasabban voltam munka nélküli. Most a munkával jól telik a nap, a munkáról csak annyit mondhatok (profi nem beszél a munkakörülményeiről egy ötödosztályú belga csapatnál sem, bár azok már talán amatőrfélék), hogy minden másnak nehezebben vetem neki magam (köszönőlevelek és jókívánságok elmaradása, sebaj, a postai díjszabás emelkedett, a honoráriumok nem emelkednek, ennyit mégis). Életem roppantul leegyszerűsödött; íme, így lehet a lényegről beszélni (meghalás), a lényegtelen fejezhető ki csak (élés).

Elmúlt, hogy reggel szeretek egyet járni. Ez csak az ivás miatt marad meg, de ha több napra hozok haza, ha kevesebbet iszom (három 0,3 konyak, másfél liter bor, röhej kicsiny mennyiségek), itthon is bírok maradni, vagy hoz haza a feleségem. Több napnak kell eltelnie, hogy látni vágyjam egy-egy nemrég még kedves városrészem, higgyek abban, hogy bármi értelme van (a normál-ismétlődés békességén túl), hogy velem valaki is beszél.

A huszonegy év a madarakkal: lement velem, mint az akasztott ember gumikötele a kolumbiai mocsárban. Nyakig vagyok az iszapban, ne folytassuk a hasonlatot. Ez az iszap légies. Inkább az, ami nincs, ami ne, ami nem kell, ami nem evidens, amitől irtózom. Járművekre szállni. Megérkezni valahová. Bármilyen izgalmas lónap után: az "ottani" szobám. (Párizs kicsit kivétel, Bécs; de London nekem így rémség.) Boldogan tűröm az itthoni tűrhetetlenségeket, benti és kinti világ, mert van összehasonlítási alapom. Hogy nekem el kellene utaznom bárhová? Nem.

Semmiféle jó ajánlatot nem is kaphatok így. Lehetetlenné vált számomra a mai magyar művész önmegsegítő akcióinak 95 százaléka: német föld, külhon. A ló. (Nem mintha megsegített volna materiálisan, ellenben a szabadságot adta. Nem függök akkor mástól, csak a saját még nem is létező döntésemtől; ha kérdeznek, ha tárgyszerűen beszélgetek, valamit abban a pillanatban kell mondani szinte mindig; ha az angliai lólapot - akár bécsi irodához megtanulmányoztad, még az se biztos, hogy játszol, végképp nem, hogy kit-mit, hol... valamit már gyártottál, iszonyú túl-kalandosan, beülsz mégis egy rántott sajtra, sült krumplira, 1/8 borra. Aztán slattyogsz az esti városon át, fél-külkerület, a Nana presszó. Na, na. S egy ló adódik, még eléred a város kicsit arrébb-végén az irodát (miért pont azt? ott ismered például a műbélkészítőt, igen, ember-állat számára orvosi műbélanyagot készít, ilyeneket ismersz, ő Franciaországot játszik, nem könnyű, tudja maga is, ő mondja mindig "á, zóó"), a ló neve Toto Toscato. Nana, Toto Toscato, mint a Pap Jancsi-viccben a Madame Dubarry, egy dadogós kurva (rokokó kokott). Ráadásul volt neked Toscana trattoriád. Nem játszod Totót! A személyzet is veled ért egyet, az ott konyakozgató nyugdíjas tűzoltó is. Mégy. Mi legyen. Az irodán vagy, jön Toto Toscato futama. 9/10 a ló, favorit. Még dupla pénzt se hoz, irodai adóval messze nem. Csakis őt játszhatod. Nyer orrhosszal. Ilyen élmények után, boldog közönnyel, végigzuhansz ágyadon. Másnap jössz haza. A hideg pályaudvar, a hideg bor, a forró virsli: ezek örömeid.

Miért csak egy napig voltál kint? Mert megérezted. Valamit elkezdtél érezni. Hogy neked nem lehet innen három napra elmenned. Szpéró halála után tíz év utazás. Most azt hangoztatod, a Szpéró visszajavasolja a dolgot, bátorít, ne utazz most. De te magad ilyen voltál már tízévesen is. Nem mentél el egy évre Hollandiába stb. Unalmas.

London is unalmas, Bécs is unalmas, Párizs is unalmas. Csak Pest nem az, de az se érdekel, és itt nem lehet élni. Mégis itt lehet élni csupán, itt szerves a dolog. A Bajknokság (itthon), és miért maradtál, miért nem mentél három napra?

Itthon maradtál, és meghalt a Hertie verebed aznap késő délben. Este temettétek. Az őrült virágokat, vörös-fekete rózsák, kiszórtad a Tabánban, messzebb a sírtól. Másnap visszamentél, "mint egy Beuys-mű", mondja valaki, virított ott, igaz? És másnap se mentél. Akkor meg kiégett a lámpa a Hertie egykori kalitkája helyett. És látni akartad, Totyi, aki a Hertie pajtása (ill. fordítva, volt), hogyan viseli. Vele akartál lenni.

Rudi még él, de 13 és 1/2 éves. Hertie egy és 1/2, annyi volt. Miért halt meg? Rejtély. Nyolc héttel előtte a Csutora. 10 év 4 hónap. Miért? Nem tudod.

Csak azt tudod, "tudod", hogy belül ott ez a vízjel. Vérvízjel a szíven, jó hülyeség. Hogy a Totyi az egyetlen szál. Ami tart. Képzavar a gumikötéllel, sebaj. Most te ezt el akarod mondani. Éljen a Totyi még tíz évet, húszat (az nincs). Te vele. Akkor minden mindegy. De ha már van ilyen, amihez képest minden mindegy, akkor minden más, ami nem a legszűkebb meglétet szolgálja, szintén mindegy. Ez átmegy valami egyéb világba. Megjegyzem, a Totyi ezt aligha érzi így, a dolog hát egyoldalú. Vagy nem tudom.

Nemes Nagy Ágnes: "most már eldőlnék nélküle". A vállán ülő madár nélkül. Most már én is. Viszont akkor a mindennapok (bármi kedves stb.) pluszai: nem jönnek evidensen. Azzal együtt csak zsijoljanak, nyeh. De nem egészen nekem van az már.

Félek, ezt is egyéb írásaim közé sorolhatom. De nem tehetek ellene.

Vissza dolgozni! Frisch és Dürrenmatt etc. - a legjobb bódszer a munka. Lelki bódi building, ha madarad is egészséges.

publikálva
1999/2. (01. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...