Tiszta ész, fehér izzásban (Lanczkor Gábor: Fehér Daloskönyv)

szerző
Dunajcsik Mátyás
publikálva
2007/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A 2006-ban első kötetéért (A tiszta ész, JAK-L'Harmattan, 2005) Gérecz Attila-díjjal jutalmazott Lanczkor Gábor második kötete - mely rendhagyó módon könyv formában nem jelent meg, csupán a szerző internetes honlapján olvasható - különös jószág, ahogyan maga a szerző is különös alakja a 80-as években született, sokféleségében is egyre inkább paradigmaváltónak tűnő költőnemzedéknek.

A 2006-ban első kötetéért (A tiszta ész, JAK-L'Harmattan, 2005) Gérecz Attila-díjjal jutalmazott Lanczkor Gábor második kötete - mely rendhagyó módon könyv formában nem jelent meg, csupán a szerző internetes honlapján olvasható - különös jószág, ahogyan maga a szerző is különös alakja a 80-as években született, sokféleségében is egyre inkább paradigmaváltónak tűnő költőnemzedéknek. Míg mások Kemény István köpönyege alól próbálnak meg új utakat építeni egy irónián és nyelvjátékon túli költészet felé, esetleg a Nyugat hagyományos verselési technikáit igyekeznek valamely módon átmenteni a huszonegyedik századba, addig Lanczkor látszólag úgy tesz, mintha egy laza mozdulattal visszaléphetne néhány száz évet, s a századforduló helyett a magyar és európai reneszánsz és barokk költészetben-képzőművészetben találja meg azt a hagyomány- és képzetrendszert, mely talajul szolgálhat személyesen megélt, mesteremberes körültekintéssel felépített magánmitológiájának kibontakoztatásához. Látszólag, mondom, hiszen esetében egyáltalán nem valamiféle anakronisztikus újbarokk megszólalásmódról van szó: szövegei visszavonhatatlanul kortárs szövegek, s nem egy közülük pontosan erről a visszavonhatatlanságról (is) szól.

A tiszta ész első kötethez képest meglepően összefogott, körmönfontan zárt szerkezetű útikönyv volt, mely Kemenesaljától Itálián át egészen Indiáig és vissza utaztatta késő latin kamaszbeszélőjét az e hagyományból kibontakozó "határozottan déli térerő"-ben. Súlyos, többszöri olvasásra való könyv volt az is, a Fehér Daloskönyvet olvasva mégis feltűnik, mennyivel könnyedebb és frivolabb kötettel volt dolgunk, mint első látásra hittük. Ott egy klasszikus műveltségtől fűtött, konok szenvedéllyel, manierista bűntudattal és szerelemmel megvert fiatalember utazta körbe a világot: a Fehér Daloskönyv lapjain ugyanezt a fiatalembert látjuk, amint egy Alpok-béli faházba visszavonulva próbál kiheverni, feldolgozni valamit, ami lehet egy eltörött szerelem, családi tragédia, vagy éppen maga az ifjúság. Kevés fiatal kortárs költőre illik ugyanis jobban Nietzsche mondata, miszerint "Kemény sorunk volt, barátaim, fiatalkorunkban: úgy szenvedtünk az ifjúságunktól, akár valami súlyos betegségtől." Kevés fiatal kortárs költőben dúlnak ekkora indulatok, s kevesen veszik ennyire komolyan a költészetet, mint ő. A "tiszta ész", melyre Lanczkor első kötetével bejelenti igényét, tulajdonképpen a túlélés felvilágosult technikája, s valószínűleg ez adta előző kötetének azt az aufklérista szellősséget, melyet ezúttal sokkal inkább a barokk, sőt a manierizmus chiaroscurója látszik felváltani, anélkül, hogy a szerző bármilyen téren is alább adna a generációjában oly keveseknél megtalálható mesterségbeli tudás megtartó erejéből.

Sokkal befelé fordulóbb, meditatívabb, személyesebb kötetről van tehát szó, ám paradox módon ez a fehér izzásig fokozott személyesség pont egy személytelenebb megszólalásmód felé sodorja a költőt. Ez egyrészt a vallás, másrészt a természet felé fordulást jelenti. Míg A tiszta észben főleg a különböző városok és országok látványa volt a fontos, ezúttal fenyőkkel sűrűn borított hegyoldalak, hógörgetegek, folyamok, magasba törő sziklagerincek és különös alakú hegyi tavak vonulnak el a szemünk előtt. Amíg előző kötetében a Rekviem liturgiáját egy szerelmi szakítástörténettel fonta egybe, itt már minden magánvonatkozástól mentesen mondja újra például Krisztus keresztfájának legendás történetét Ádámtól a feltámadásig. Ez az eljárás szorosan hozzáköti egyébként Borbély Szilárdhoz, aki a Halotti Pompa metabarokk fájdalomterápiájával jóformán az egyetlen kortárs szerző, akinek világával Lanczkor költészete rokonságban áll. Ami mégis gyökeresen elválasztja őket, az az, hogy Lanczkor megszólalásai mégis földközelibbek, zabolátlanabbak, szubjektívebbek Borbély éteri szekvenciáinál: ha a Halotti Pompa modern imakönyvként működik, akkor a Fehér Daloskönyv inkább lelkigyakorlatok és vallomások személyes naplója. Naplójellege kevésbé az egyes versekből, mint a kötet szerkezetéből világlik ki, hiszen amíg A tiszta ész rafinált kereszthivatkozások rendszerével tette egyetlen zárt egésszé az első kötetet, addig itt inkább egy küszködő személyiség érzelmi hullámai azok, melyek szervezni látszanak a Daloskönyv egymást követő, néhol igencsak eltérő tónusokkal, témákkal és technikákkal dolgozó tömbjeit. Ami mégis összefogja őket, az valamiféle nagyszabású esendőség kifejeződése, mely mindig is jellemezte Lanczkort, ebben a kötetében mégis azt érezzük, hogy költészete még egy fokkal nagyszabásúbb, s ezzel együtt még egy fokkal esendőbb személyiséget tár elénk, mint az első könyve. A két minőség persze egymás ellenpontjaként működik, s egyik a másikat hitelesíti.

Esendőségére álljon itt példának a Néri Szent Fülöp sírjára helyezett imacetli szövege: "Atyám ki itt a rácson túl / oltárodban fekszel, / te ki bizton meghallgatnál, // van ez a lány Budapesten, / ez és ez volt vele, / nem igazán értem hogy-hogy, / most lejönne ide, // akartam, mint soha senkit, / most is így akarom, / eljövünk majd hozzád Atyám, / segíts kérlek nagyon" - melyet a következő ciklusban egy másik, nem kevésbé megmosolyogtató cetli követ, a következő kezdettel: "Ha nem, hát nem, Atyám, / ettől nem vagy kisebb, / ha egyszer fölszakadt, / begyógyul a friss seb." A nagyszabásra pedig legyen mondjuk példa a kötet verstechnikailag talán leglenyűgözőbb, bokorrímes ciklusából, az Isten velünk címűből az ötödik darab egyik versszaka: "Vége, vége, vége, mindenünknek vége, / Nyiss keserves torkot a fülemülébe, / forrást, erdőt, mezőt csavarj ürességbe, / szóljon az űrön át csillagokhoz érve."

Lanczkor Gábor egy katedrálisépítő ambícióival és egy modern kommentátor tiszánlátásával ölti egymásba verseit, melyek mögött egy olyan, magánmitológiával összeszőtt kulturális háttér feszül, melyet nem biztos, hogy minden olvasója maradéktalanul fel tud fejteni; ez a háttér azonban mindig ott sejthető a versek mögött, s emberi karaktere és szenvedélyei mellett talán ez az, ami írásait olyan mélységgel és komolysággal itatja át, melyet a kortárs irodalomban kevésbé, sokkal inkább a régi mesterek műveit olvasva szoktunk érezni. Hogy ezt az érzést huszonhat évesen, 2007-ben képes bennünk felkelteni, mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény.

www.lanczkor.hu

szerző
Dunajcsik Mátyás
publikálva
2007/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...