Interjú

Túlsúlyos és alulfizetett

Don DeLillo író
szerző
Köves Gábor
publikálva
2012/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A majdnem hivatalos kánon szerint Pynchon, McCarthy és Roth mellett ő is tagja a kortárs amerikai irodalmi elit nagy négyesének. A közmegegyezés úgy tartja, hogy az 1997-es Underworlddel érdemelte ki a halhatatlanságot. Cosmopolis című regénye 2003-ban jelent meg, és David Cronenberg adaptációja révén került ismét a figyelem középpontjába. Ritkán ad interjút, de a film bemutatója apropóján válaszolt (e-mailen feltett) kérdéseinkre.


Magyar Narancs: A kritikusok körében divat lett egyfajta modern Ulyssest látni a Cosmopolisban (kritikánk a könyvről itt olvasható). Legyen ez az ő bajuk, vagy valóban voltak joyce-i ambíciói?

Don DeLillo: Nem állt szándékomban újraértelmezni Joyce-ot, a Cosmopolis távolról sem modern Ulysses. Ha valami, akkor egy modern mese idő és pénz szerepéről.

MN: A Kennedy-gyilkosság hátteréről spekuláló Libra című regénye megírása előtt átrágta magát a Warren-jelentésen (az 1963-as merénylet körülményeit kivizsgáló, közel 900 oldalas bizottsági anyag - K. G.). Erről viszont maga mondta, hogy olyan, mint egy nagyszabású Joyce-regény.

DD: Igen, mert az égvilágon minden benne van. Nagy, kicsi és egészen mikroszkopikus dolgok - minden. Jelentős emberek élete és halála dátumokban, helyekben, cipőméretekben, étrendekben, fogtérképekben kifejezve.

MN: A Cosmopolisban sok szó esik a globalizációról. Az egyik szereplő véleménye szerint onnan fogjuk tudni, hogy a globális korszak véget ért, hogy a nyújtott limuzinok szép lassan eltűnnek a manhattani utcákról. A regény 2003-ban született. Azóta eltűntek?

DD: A sztreccs limuzinok nem tűntek el, de a számuk észrevehetően megcsappant. Nem kell feltétlenül globális összefüggést sejteni emögött, könnyen lehet, hogy a tehetős népek, akik ezekkel a járművekkel közlekednek, olvasták a regényt, és megrémültek, hogy hasonlóan szomorú sors vár rájuk, mint Eric Packerre.

MN: És ha a globális korszak mostanában érne véget, azt milyen jelekből fogjuk tudni?

DD: Ha megnézi az Underworld epilógusát, ott megtalálja a választ.

MN: A 2001. szeptember 11-i terrortámadások befolyásolták bármilyen módon is a Cosmopolis megírását?

DD: A terrortámadások idején már majdnem kész voltam a regénnyel. Ekkor viszont hosszabb időre leálltam az írással. Aztán ismét belekezdtem.

MN: Önt nemcsak a kritikusok, de az írótársak is előszeretettel kritizálják, hol pozitív, hol negatív előjellel. John Updike például lehúzta a Cosmopolist, Martin Amis viszont egyenesen a paranoia poétájának kiáltotta ki önt.

DD: A kritikáról, mint olyanról, a véleményem ez: nem több mint valami homályos objektum a visszapillantó tükörben.

MN: A paranoia kellő inspiráció az íráshoz?

DD: Volt egy időszak, amikor az írói érdeklődésem középpontjában a paranoia állt. De nem nekem volt hajlamom rá, hanem a korszaknak, ami foglalkoztatott, és ez a korszak, amikor a paranoia szinte kézzelfoghatóan volt jelen az amerikai kultúrában, a hatvanas és a hetvenes évekre esett.

MN: A kétezres években előszeretettel boncolgatják az írók, elsősorban az amerikaiak, a regény túlélési esélyeit. Míg Philip Roth temeti az amerikai regényt, Paul Auster vagy Jonathan Franzen kevésbé borúlátó. Ön melyik oldalon áll?

DD: Én azon az állásponton vagyok, hogy mindig lesznek írók, akik belső indíttatásból alkotnak, írják, amit írniuk kell, mert a tehetségük ezt diktálja, dacára annak, hogy mit kíván vagy követel a pillanatnyilag aktuális kultúra. Az író teszi a kultúrát, s nem fordítva.

MN: Ha szétnéz a kollégái között, kiben látja a kor jellegzetes íróját?

DD: Minden túlsúlyos és alulfizetett íróban.

MN: "Paul Austernek" - ez az ajánlás szerepel a Cosmopolis legelején. Van valamilyen része Austernek a Cosmopolis megszületésében?

DD: Különösebb oka nincs az ajánlásnak. Hacsak az nem, hogy Paul Auster jó barátom.

MN: Szokott szakmázni akár Austerrel, akár más írókollégával?

DD: Ha írók társaságában találom magamat, rendszerint két témánk van: a sport és a filmek. Nagyon ritka, hogy az írásról diskurálunk, vagy egymás karrierje lenne a téma.

MN: Az utóbbi idők filmművészetéből mit tart maradandó alkotásnak?

DD: Két ilyen filmet tudnék mondani: az egyik Terrence Malicktől Az élet fája, a másik pedig Tarr Bélától A torinói ló.

MN: A Cosmopolist sokan megfilmesíthetetlen regénynek tartották. Meglepte, amikor kiderült, Cronenberg filmet készít belőle?

DD: A film médiuma régóta foglalkoztat, de ami a regényeimet illeti, nos, számomra nincs megfilmesíthető vagy megfilmesíthetetlen regény, a saját munkáimat legalábbis nem szoktam ilyen alapon megítélni. A rendező feladata, hogy meghozza ezt a döntést, bármi is legyen az. Ami a filmeket illeti, engem már nem lep meg semmi.

MN: Cronenberg meghozta ezt a döntést. A kész film (lesújtó kritikánk róla itt olvasható) láttán mit mond?

DD: Azt, hogy a film működik. David Cronenberg beletalált.

MN: "A tehetség erotikusabb, ha elvesztegetik" - állítja a regény egyik szereplője. Egyetért?

Mai programok
DD: Nagyon kevés dologban értek egyet a karaktereimmel. Kétlem, hogy ez igaz lenne. A tehetség talán feltűnőbb, ha elvesztegetik - ez lenne az én verzióm.


szerző
Köves Gábor
publikálva
2012/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Díszlet vagy őrhely
Parlamenti bojkott?
Mártonffy Marcell teológus
A pokolról és az örök kárhozatról
Könyvmelléklet
Salman Rushdie-interjú, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra

még több Kultúra...