Werckmeister harmóniák: A vita hevében

szerző
Peer Krisztián
publikálva
2001/20. (05. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Filmekről lehet beszélni. Élőszóban rá- vagy lebeszéljük egymást, túlzunk óhatatlanul, ha mindketten láttuk, van esély a barátságos meccsre, ahol a fikázó csap össze a magasztalóval, hogy végül megállapítsák: ki erre volt vak, ki arra. Írásban már alaposabb és óvatosabb az ember, de azért lehet vitázni: Kovács András Bálint lehülyézve érzi magát, erre viszontvakozik, és Jánossy Lajost visszaküldi a nézőtérre, hátha az ismétlés látni tanítja. Szerintem Jánossy nem hülyézett le senkit, csupán megkockáztatta, hogy Kovács (és néhány kritikustársa)

Filmekről lehet beszélni. Élőszóban rá- vagy lebeszéljük egymást, túlzunk óhatatlanul, ha mindketten láttuk, van esély a barátságos meccsre, ahol a fikázó csap össze a magasztalóval, hogy végül megállapítsák: ki erre volt vak, ki arra. Írásban már alaposabb és óvatosabb az ember, de azért lehet vitázni: Kovács András Bálint lehülyézve érzi magát, erre viszontvakozik, és Jánossy Lajost visszaküldi a nézőtérre, hátha az ismétlés látni tanítja. Szerintem Jánossy nem hülyézett le senkit, csupán megkockáztatta, hogy Kovács (és néhány kritikustársa)

nem volt elég óvatos,

mikor remekműnek nyilvánította a Werckmeister harmóniákat. Nézzük meg pár év múlva!

Kovács egyfelől azt állítja, hogy a filmet ünneplő kritikusok névsora hosszabb, mint a Jánossy által idézetteké, másfelől, hogy a névsor még így sem elég hosszú, a Werckmeister nagyságát csupán az értők szűk csoportja ismerte fel, nincs mit irigyelni Tarrtól, a díjakat a midcult söpri be, nem a radikálisok (két újabb névsor, immár Kovácstól). Névsorokról persze nem lehet vitatkozni (pláne azóta, hogy Hajdú Szabolcs Macerás ügyek című filmjében eldalolták a teljes listát), ízlésekről azonban igen. A kritikus (Jánossy) kompetenciájának kétségbevonása (függetlenül attól, hogy ezt milyen pozícióból tesszük) a hatalmi beszédre jellemző, Kovács ebbe csúszik bele, a Tarr-film fogadtatásakor megszólaló (és Jánossyt valószínűleg irritáló) himnikus hang szükségszerűen kap némi hisztérikus színezetet. Kovács ezzel voltaképpen kisajátítja a Werckmeistert, privilegizálja a műértést. Írásában "felmenti" Jánossyt, amiért a Werckmeister remekmű mivoltának kétségbevonásával rombolni próbálta a kultuszt (a kultuszoknak már ez a sorsuk): csak vakságában vetemedhetett erre. (A mű értékeit fel kell ismerni, és onnantól fel vannak ismerve.) Azért nem kell neki Tarr, mert "nem szereti[k] ilyen megfellebbezhetetlenül reménytelennek látni a világot", inkább - kényelmességből, kénytelenségből - behunyja a szemét. (Vagy - mint a címben parafrazeált Lukács-kötet előszavában áll: - Babitshoz hasonlóan alkatilag irtózik a mélységtől.) Jánossy megkísérelte számba venni és megcáfolni a film által megszólított, ünneplő ízlés-közösség állításait. (A stílus az ember, akihez beszélünk.) Kovács viszont nem másképp, másmilyennek látja a filmet, hanem jobban lát, látja például Tarr helyét a filmtörténetben. Nem olyan bonyolult az, mint amilyennek elsőre kinéz: Tarr és a többi újító, akiknek filmjeit "nem is mindig könnyű végignézni", szemben a "biztosra menő" koppintókkal, irányt és lendületet adnak a filmművészet fejlődésének. Az újítás természetesen a filmnyelv megújítását jelenti. Ez a neoavantgárdon nevelődött ízlés (ha összeszarom magamat, akkor is megtisztulok) koncepciója a filmtörténetről.

Úgy vélem, Kovács hangütése nem idegen a Werckmeister retorikájától: a film

nem egyszerűen állít,

hanem sulykol,

ha igazát kétségbe merem vonni, morálisan nullázom le magam. Az ily módon kinyilatkoztatott igazság elől azonban én (akinek nem kell) elhajolok - és rossz ütés az, ami elől el lehet hajolni. Tarr filmjét nézve ideges lettem, mint mindig, ha lekötözni akarnak, és megtömni világmagyarázattal, mikor én elbizonytalanodásra éhezem (ami magánügy, de azért nem kell szégyellnem magam érte). (Ha például a kamera nemcsak követné Valuskát, de a szemével nézne, a film rögtön elveszítené egyértelműségét.) Nem tudok eltekinteni attól, hogy a nagyszerű kísérőzene is a hamis harmóniákból épül, reflektálatlanságnak érzem, hogy Tarr kívül-, sőt felülállóként beszél arról a hamis kultúráról, melynek, ha egyszer minden az, a Werckmeister is része. Túlzást látok ott, ahol Kovács radikalitást. A filmnyelv megújítása helyett felvizeződést: a Sátántangó képei azért (is) hatottak, mert Tarr bízott az erejükben, a Werckmeister hosszú snittjei viszont épp azért hosszúak, mert Tarr nem bízott a képeiben; a Sátántangó ritmusát sikerült átvennem (és nem azért, mert rám kényszerítették), a Werckmeisteren - mi tagadás - eluntam magam. Pontosabban: unalom is vegyült a Tarr által felkeltett nagy-nagy várakozásba. Ahol minden klappol, ott

minden kiszámítható,

ahol nincsenek véletlenek, az ember találgatni kezdi: mi lesz a következő rím. (Ráadásul egy ennyire kompakt világ bennem a paranoia konstruálta világok képzetét kelti.) És a rímek néha rontanak a filmen: a rendőrkapitány részeg duhajkodásának zseniális jelenetét túlértelmezi és legyengíti a magukra hagyott gyerekek rajcsúrozása. Ugyanúgy minden-mindennel-összefügg, minden-szál-elvarratik, mint az újhollywoodi dramaturgiában. Az öregemberes csúcsjelenet szerintem is hamis (és jellemző, hogy Kovács rögtön megfejtést ad) - miért nem üres az a szoba, miért nem esnek egymásnak (vak) dühükben azok a súlyos pillantású palik, miért nem egy széles mezőre érnek, ahol aztán tényleg nincs merre tovább? Miért fordulnak meg, és vonulnak ugyanolyan hosszan a botjukra támaszkodott megvertek, mint tették azt botjaikat lengetve az eleve-megvertek? Miért motívum minden? Miért ilyen szájbarágók és sematikusak a dialógusok? Miért, hogy nekünk, vakoknak, akiknek nem kell, a film leginkább egyfajta videoklipként lesz csupán élvezhető (zene, képek)? És miért mondom azt mégis szűk, baráti körben, hogy aki nem látta, azért nézze meg?

Peer Krisztián

szerző
Peer Krisztián
publikálva
2001/20. (05. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...