A korábbi köteteket nem ismerő olvasónak nem könnyű kibogarászni, hogy miről van szó éppen, ki az a Nyírő, Suler vagy akár a Hajas, Gregor és a többiek, illetve hogy hogyan illeszkednek a történések a nagyobb eseményekbe. A sztorik, amelyekről a Terepmunkában említés szintjén nagyon sok szó esik, nyilvánvalóan külön regényt érdemelnének, s Havasréti meg is írta, csak el kellene olvasni. De akkor meg ott a nagy kérdés, hogy miért emlegetik és elemzik ezeket ilyen sokat ebben a regényben. Aztán meg ott a másik zavaró érzés: ez a sok rejtélyes múltbeli furcsaság a maga kifejtetlenségében sajátos atmoszférateremtő erővel bír. Mintha egy titkos klubba lépnénk be, ahol a nyilvánvalóan őrült (vagy mégsem?) törzsvendégek beszélgetését hallgatjuk ki.
Próbáljuk „értelmes egészbe rendezni a dolgok zavaros kavargását”! Van Rendes, a főhős és egyben főnarrátor, aki nagyon sokat tud egy fekete hús nevű tudatmódosító szerről (ki is próbálta), s készleteit egy titkos széfben tárolja (amelyet a regény elején feltörnek). Rendesnek őrült nagy a tudása a popkultúra területén is, meg úgy általában az élet minden területén (erről még később). Őt találja meg egy bizonyos Fodor János, aki Rendeshez hasonlóan egyetemi tanár, és aki diákjaival terepmunkára készül menni Tégláspusztára (Magyarország valamelyik elnéptelenedett falujába), Szenna Irénkéhez, aki halottlátó, a falu bolondja, kurvája, prófétája stb. Rendes velük tart. Nem sok oka van erre, és ezen ő maga is morfondírozik, de ha nem tenné, nem volna regény, amelynek középső harmadát ennek a falusi úti élménynek a leírása, illetve a diákcsoport kapcsolatainak az elemzése teszi ki.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
