Könyv

A szemétdomb csillaga

Vágvölgyi B. András: Greed

Kritika

A mű nagyjából azt igyekszik felvázolni, hogy milyen környezeti hatások, s milyen emberek kellettek ahhoz, hogy kialakuljon a napjaink politikai és társadalmi tehetetlensége: egyfajta posztmodern bestiárium. (A címet a szerző Erich von Stroheim 1924-es, Gyilkos arany című filmjétől kölcsönözte – ezért már nyilván nem reklamál senki.)

A regény három szerkezeti egységre tagolódik: Az örvény magja című rövid első könyv a teljesség igénye nélkül vázolja fel az előzményeket a múlt század 20-as éveitől a 40-es évek végéig. A második, egyben leghosszabb rész, a Korunk hőse vetélkedő lexikonszócikkeknek álcázva válogat történeteket a rendszerváltás utáni első két évtizedből, míg a záró könyv (Creative Writing) fiktív egyetemi előadások szövegeit sorakoztatja fel, elsőre nem is egyértelmű, hogyan kapcsolódik az előzményekhez, de később kiderül, hogy itt vannak elrejtve a hiányzó láncszemek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk