S közben elmúlik

Anton Pavlovics Csehov: A szerelemről és más történetek

„Jó ember maga, Anton Pavlovics” – fordult Tolsztoj Csehovhoz, és hozzátette: „De a darabjai mégiscsak rosszak! Ha egy részeg felcser fekszik a díványon, és odakint esik az eső, ez magánál már dráma, Sztanyiszlavszkij szerint meg hangulat.” 

Ebben a csipkelődésben persze kimondatlanul benne volt az is, hogy Tolsztoj szerint, szemben a színdarabokkal, a Csehov-novellákban azért van valami. Mindenképp ezekre kellett gondolnia az idős mesternek, hiszen regényeket, verseket és feljelentéseket – saját bevallása szerint – Csehov nem írt. Arról viszont a Jasznaja Poljana-i próféta ritkán és csak nagy általánosságban beszélt, hogy mi az, amit Csehov prózájában szeretett.

Az sem tudható, hogy a tengernyi Csehov-novella közül miért éppen az a tizenhét elbeszélés ragadta meg most Morcsányi Gézát annyira, hogy Szőllősy Klára, Lányi Sarolta és mások klasszikus átültetései után újra lefordítsa, és kötetbe rendezze őket. Esztétikai vonatkozásban Morcsányi, akárcsak Tolsztoj, bizonytalanságban hagyja az olvasót – és ez rendben is van. A Ványa bácsiból tudjuk, hogy „mégis jobb a bizonytalanság, így mégis van valami remény…”

Az abszolút szabadság

Csehov vérbeli liberálisként mindig megadja az olvasónak az értelmezés szabadságát. Nem téved, aki azt mondja: nála soha nem történik semmi, az emberek csak ülnek, diskurálnak, teáznak, s közben szép csendben elmúlik az élet. De még inkább igaza van annak, aki úgy érzi, hogy leheletfinom szuggesztiók révén mégiscsak létrejön valamiféle konkrét, csehovi jelentés, ami a novellákban olykor megfoghatóbbnak, határozottabbnak tűnik, mint a drámákban. Tolsztoj így folytatta: „Tudja, Shakespeare-t sem szenvedhetem, de a maga darabjai még rosszabbak. Shakespeare mégiscsak galléron ragadja az embert, és egy bizonyos cél felé vezeti, nem engedi, hogy kitérőt tegyen. De hova jut az ember a maga hőseivel? A díványtól, amelyen heverésznek, a kamráig és vissza?” Ebben – leszámítva, hogy mégiscsak Shakespeare-hez mérte Csehovot Tolsztoj – az a lehetőség is ott rejlik, hogy a novellák viszont igenis „galléron ragadják” az olvasót, és viszik valami felé.