A kormány beleáll a kvótaperbe: „az igazi csata most kezdődik”

szerző
MTI
publikálva
2017. szept. 06., 15:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jogorvoslati lehetőség viszont nincs.

A magyar kormány szerint az Európai Bíróságon, a kvótaperben született döntés felháborító és felelőtlen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az Európai Bíróság döntése szerint Magyarország és Szlovákia is részt kell vegyen a menekültek elosztásában. A 2015-ös menekülteloszlási kvóta döntését perelte a két ország, mint most kiderült, sikertelenül. A mai bejelentés alapján legfeljebb 1294 főt kell befogadnia Magyarországnak, és csak olyan menedékkérőket, akiket a magyar kormány is menekültnek tekint.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy „az igaz csata csak most kezdődik el”, Magyarország minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz, hogy a magyar emberek akarata ellenére ne lehessen az országba telepíteni senkit.

A miniszter szerint a bíróság döntése veszélyezteti egész Európa jövőjét, biztonságát, és ellentétes az európai nemzetek, így a magyar nemzet érdekeivel. Véleménye szerint az Európai Bíróságon politikai döntés született, „a politika megerőszakolta az európai jogot”. 
A döntés – az alapszerződésekkel ellentétesen – kimondja az Európai Bizottság hatalmát az uniós tagállamok felett. Ez elfogadhatatlan, és mindent megtesznek azért, hogy megvédjék az országot – közölte Szijjártó Péter.

false

 

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd


A sajtótájékoztatón Trócsányi László igazságügyi miniszter is arról beszélt, hogy Magyarország újabb jogi csatározások előtt áll. Azt mondta, sajnálják, hogy a testület figyelmen kívül hagyta Magyarország jogilag megalapozott érvelését, és úgy határozott, hogy félre lehet tenni az uniós jog alapvető rendelkezéseit.
Szavai szerint a döntés megbontotta az EU intézményeinek egyensúlyát: annak nyertese az Európai Bizottság, miközben csökkent az Európai Tanács és az Európai Parlament ereje. 
Holott az unió politikai irányát az Európai Tanácsnak, az állam- és kormányfők testületének kellene meghatároznia – mondta. 
Trócsányi László hangsúlyozta, hogy a bíróság érvelése nem meggyőző, és az „európai mainstream” alátámasztását szolgálja. Tökéletesen más tartalmú ítéletet is hozhattak volna – mondta.
Kérdésre Trócsányi László közölte: az Európai Bíróság a legfelsőbb szint, nincs jogorvoslati lehetőség az ügyben.

szerző
MTI
publikálva
2017. szept. 06., 15:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 38 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 07., csütörtök 20:13
    Az Unió szerint ott telepedik le, ahol akar, ha már megkapta a menekült státuszt. Ha itt akar (akkor persze hülye), maradhat. Ha máshol, akkor máshol. NINCS röghözkötés II. József óta. (Feladat: mikor uralkodott. Elég a század.)
    Az a szörnyű, hogy ennyit sem ért meg.:(
  2. 37 galambocskám
    galambocskám
    2017. szeptember 07., csütörtök 19:52
    "No meg ez:
    "Az EU azt írja elő, hogy Magyarország két év alatt bírálja el a nemzetközi védelemre irányuló kérelmét 1294 olyan embernek, akiket Olaszországban vagy Görögországban vették nyilvántartásba menedékkérőként."
    http://index.hu/belfold/2016/09/17/ontsunk_tiszta_vizet_a_poharba_kvota-ugyben/


    Remélem, végül csak megérti.
    ÜGYINTÉZÉST kér, nem betelepítést. De kormányunk hülyének nézi, akit csak lehet.
    Láthatóan, magát lehet.:("


    Drága Cyranom!

    Az elbírálást követően maga szerint hun kell letelepednie annak az 1293 embernek akiknek a kérelmét a magyar fél elbírálta?

    Nu, galambocskám?

    Alsó-Nyasszaföldön?
    Dél-Indonéziában?
    Pápua-Új Guineában?

    Sikeres válasz esetén kisorsolok maga közt egy gyurcsány képet.

    :)
  3. 36 szegedi789
    szegedi789
    2017. szeptember 07., csütörtök 18:46
    Kvótázást nem értem, korább is voltak honunkban menekültek, sőt gazdasági migránsok is . . .Úúú . . . És az itt letelepedettekrők nem is szólva. Ja, és miközben orosz, kínai meg az isten tudja csak, milyen hírszerzőszerveknek és bűnözői csoportnak nyitották meg az országot a letelepedési biznisszel . . .
    Vagy korábbi kommentemben említett történelmi példák . . .

    De készségesen elismerem, úgy tényleg kutya nehéz, ha fulladozva fellép az ún. " szívóhatás" . . .
    Galamb, maga tényleg kiba. ... ... Hülye . . .

    Bár a szívóhatást levezethetné . . . (inkább ne)
  4. 35 szegedi789
    szegedi789
    2017. szeptember 07., csütörtök 18:37
    Na, a kommentem hova tűnt délelőttről?

    Mindegy. Újra.

    Galambocska, a korábbi kommentje, miben egyszerre beszélt:

    - migránsáradatba fulladásról
    - "szívóhatásról"
    - "potenciális migránsokról"
    -özönlésről és a már-már sötéten költőien leírt "végeérhetetlen tömött sorokba" jönnek a pot. migr.-ok . . .

    Hááát, kifejezetten vicces. Bár gondolom, ellentétes hatással írná . . .

    Amiből két következtetés lehet:

    a) önt vizen, kenyeren és m1 híradóján tartják
    b) ön volt belügyes dolgozó, akinek utoljára Moldova Bűn az élet . . . c. szörnyűségének olvasása közben jött izgalomba . . .

    Ennyike.


  5. 34 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 07., csütörtök 18:20
    Így van Kovács, én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy egész mocskos kampány egy hazugságra épül.
    De galambocskánknak ennyit sem sikerült megérteni.
    Lábon kihordott agyhalál.
    Ezekre épít Orbán.
  6. 33 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 07., csütörtök 18:18
    Galambocskám: sokat sikerült megértenie a leírtakból.
    Marad, ami eddig volt: ostoba Orbán seggnyaló.
  7. 32 Kovacs
    Kovacs
    2017. szeptember 07., csütörtök 18:00
    30, 31: Egyébként meg az van, hogy egy magát jogállamnak nevező ország nem akar tudomásul venni egy bírói ítéletet. Az az ország aki, ezt teszi, az nem jogállam, hogy mi, azt a fantáziátokra bízom. (függetlenül az ítélet tárgyától)
  8. 31 galambocskám
    galambocskám
    2017. szeptember 07., csütörtök 17:33
    A Török Szultán is ezt mondta: el kéne menni Görögországba és addig válogatni ameddig az előírt létszám - amit úgy hívnak hogy kötelező kvóta - össze nem jön és azokat kéne ide nekünk befogadni.

    Ezt a folyamatot aminek eredménye 1293 ember befogadása - pillanatnyilag ennyi - ezt persze nem muszáj kötelező kvótának hívni. Hívhatjuk mondjuk hánytorgási zsengellőnek és ha hánytorgási zsengellőnek hívjuk akkor kimondhatjuk: nincsen kötelező kvóta.

    Csak kötelező hánytorgási zsengellő van.
  9. 30 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 07., csütörtök 16:30
    No meg ez:
    "Az EU azt írja elő, hogy Magyarország két év alatt bírálja el a nemzetközi védelemre irányuló kérelmét 1294 olyan embernek, akiket Olaszországban vagy Görögországban vették nyilvántartásba menedékkérőként."
    http://index.hu/belfold/2016/09/17/ontsunk_tiszta_vizet_a_poharba_kvota-ugyben/


    Remélem, végül csak megérti.
    ÜGYINTÉZÉST kér, nem betelepítést. De kormányunk hülyének nézi, akit csak lehet.
    Láthatóan, magát lehet.:(
  10. 29 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 07., csütörtök 16:26
    Túl hosszú ez magának, a 3-4 pontban a lényeg:
    http://nepszava.hu/cikk/1086775-hamis-a-betelepitesi-kvotakotta

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Betyárból kiskirály
A Toroczkai-birodalom – riport Ásotthalomról
A nagy begyűjtés
Mészáros Lőrinc és a tőzsde
Színházi melléklet
Máté Gábor, Kováts Adél, Kultúrbrigád
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...