Kaczyński továbbra is szeretne egy kis pénzt Merkeltől Hitlerre hivatkozva, becsületbeli alapon

  • narancs.hu
  • 2017. november 12.

Külpol

A németek szerint rég lezárt ügy ez.

Utoljára nyár végén volt szó arról, hogy a lengyelek kártérítést követelnének mindazért, amit a németek tettek velük a második világháborúban. Jarosław Kaczyński most hétvégén többek között arról beszélt Krakkóban, hogy a jóvátétel nemcsak az anyagiakról szól, hanem a lengyelek becsületéről. „Ezt követeljük, és a követelésünk nagyon is komoly” – idézi a lengyel kormányzót a 444.hu a Financial Times alapján.

Berlin szerint a lengyeleket illető jóvátételi kérdés évtizedek óta lezárt ügy, 2015 óta viszont, a hatalmon lévő Jog és Igazságosság (PiS) radikális jobboldali párt újra elővette a témát. Ősz elején a varsói parlament jogi szakértői megvizsgálták a kérdést, és úgy látják, a lengyeleknek megfelelő alapjuk van a jóvátételi követeléshez. Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter véleménye szerint további elemzések szükségesek ezzel kapcsolatban.

Figyelmébe ajánljuk