A saját lábán is csomót keres - Autokrata vezetők sikeres gyerekei

  • BSK
  • KAÁ
  • UP
  • 2016. szeptember 25.

Külpol

Körképünkből kiderül, hogy a most regnáló állam- és kormányfők közül többen büszkélkedhetnek olyan gyerekekkel, akik a művészeti, tudományos, üzleti vagy politikai életben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Válogatásunkba csak olyanok kerülhettek be, akiknek apja jelen pillanatban is hatalmon van. A múlt héten elhunyt üzbég diktátorral még kivételt tettünk, de mindenki mással szigorúak voltunk: fájó szívvel mondtunk le például az egész világ képzőművészeti életét felforgató katari hercegnő, Al-Majassza szerepeltetéséről (mert az apja három éve lemondott, és azóta a testvére vezeti az emírséget). Ahogy például Argita Malltezi Berisha gyümölcsöző ügyvédi tevékenységéről is szívesen megemlékeztünk volna, ha édesapját harmadszor is megválasztják albán miniszterelnöknek.

A listán szereplő politikusok közös vonása, hogy hazai ellenzékük és az erre szakosodott nemzetközi szervezetek egyaránt vádolják őket a demokrácia leépítésével, az emberi jogok veszélyeztetésével és nagy léptékű korrupcióval. Gyermekeik között is sok a hasonlóság: jellemzően külföldi egyetemeken tanultak, de valamiért mégis hazatértek, és hazájukban értek el sikereket. Többen az apjukkal vagy a kormánnyal szoros kapcsolatban álló, gazdag famíliából választottak férjet maguknak (Lukasenko fiai nyilván kivételek). Ezek a férjek jó eséllyel már a jegyesség ideje alatt feltűntek kormányközeli cégek igazgatótanácsaiban és állami tendereken. A lányok körében gyakori a művészeti érdeklődés és az egyetemi karrier, de a média és a vendéglátás világában is többen kipróbálták magukat. Szinte mind fontosnak tartották leszögezni, hogy sikereiknek semmi köze apjuk politikai befolyásához, mert ők a saját lábukon állnak.

Lejla Alijeva azeri művész és bányatulajdonos

false

Az azeri elnök 32 éves lánya igazi reneszánsz ember: hazájában neves költőként, képzőművészként és filmproducerként tartatja magát számon, de emellett üzletasszony, filantróp, kultúrdiplomata és véleményformáló is. Idejének egy jelentős részét Londonban tölti, ahol van egy 17 millió fontot érő villája, és a Guardian szerint bejáratos Lord Mandelson egykori külügyminiszter és Elisabeth Murdoch News Corp-örökös baráti körébe. Alkotásait az Aliyevaart.com oldalon lehet megcsodálni. Édesanyjával, Mehriban Alijevával vezeti a nagyapjáról, Heydar Alijev egykori azeri KGB-vezérről és államelnökről elnevezett alapítványt, amely főként művészeket támogat, de juttat pénzt földrengések áldozatainak és éhező afrikai gyerekeknek is, valamint támogatta a ver­sailles-i kastély renoválását. Emellett alapított egy divatlapot Baku néven, amely egy ideje már az azeri mellett orosz és angol nyelven is megjelenik. Ebben rendszeresen olvashatjuk, mit gondol hazájáról, a Forma–1-ről, a Zeitgeistról és a glamúrról – de lehetőséget ad benne családtagjainak is, hogy interjúkban fejtsék ki véleményüket a világról. Nem sokkal moszkvai egyetemi tanulmányai után már állami kitüntetést kapott az orosz–azeri kapcsolatok ápolásáért, valamint – a térséggel foglalkozó EurasiaNet beszámolója szerint – a nagyapjáról szóló, Elégia című verse része lett az ötödikes tananyagnak. Ebből közlünk pár sort nyersfordításban, tudván, hogy az eredeti hangulatát úgyse tudjuk teljesen visszaadni: Azt kívánom, bárcsak madár lennék. / Madár, mely a csillagokig száll. / Kívánom, hogy a hold ragyogja be utam. / És kívánom, hogy ott találkozzak veled.

Ha mindez nem lenne elég, pár panamai offshore cégen keresztül ő az ország vezető mobilszolgáltatójának, az Azerfonnak a főrészvényese, továbbá a Washington Post információi szerint testvéreivel közösen 75 millió dollár értékben birtokol ingatlanokat Dubajban. A Szabad Európa Rádió pedig beszámolt arról is, hogy Alijeva és családtagjai a tulajdonosai a Globex nevű bányavállalatnak, amely több azeri család földjét is kisajátította. Házastársa sok éven keresztül az Emin művésznéven futó énekes volt (Arasz Agalarov orosz-azeri ingatlanmágnás fia), akinek így az Alijev család elintézte, hogy a versenyszámok előtt és között saját dalaival szórakoztassa az Eurovíziós Dalfesztivál közönségét. Alijeva válásáról az Instagramon tájékoztatta rajongóit.

Dariga Nazarbajeva kazah médiaszakember és operaénekes

false

Az 53 éves Dariga Nazarbajeva tavaly Kazahsztán miniszterelnök-helyettese lett, és egy ideje azt rebesgetik róla, hogy ő lehet apja, Nurszultan Nazarbajev elnök politikai örököse. Persze, az öröklődés kérdése mindaddig bizonytalan, amíg a hatalmat nem tartja ténylegesen a kezében, hiszen az elmúlt években többször is nézet­eltérései voltak édesapjával. Sőt, egy időben az a hír is járta, hogy kiesett Nazarbajev kegyeiből.

A legfőbb konfliktusforrás (egy-két kormánykritikus kijelentésén túl) Nazarbajeva korábbi férje, Rakat Alijev volt. Alijevet a politikai karrierje során kétszer is „száműzte” apósa, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy nagyköveti posztot kapott Ausztriában. Amikor viszont Nazarbajev úgy látta, hogy Alijev meg akarja dönteni az uralmát, eljárást indíttatott ellene, többek között emberölés, emberrablás és egy államcsíny előkészítésének vádjával. Mindezek tetejében arra is kötelezte lányát, váljon el Alijevtől. Nazarbajev egykori veje végül öngyilkos lett egy osztrák börtönben – bár ügyvédje azt állítja, kizárt, hogy önkezével vetett volna véget életének.

Nazarbajeva a férje körüli felhajtás miatt 2007-ben lemondott parlamenti székéről, és pár évre eltűnt a közéletből, de 2012-ben az apja által vezetett Nur Otan párt tagjaként visszatért a törvényhozásba. A politika mellett a médiában is aktív. Évekig ő volt a Habar kazah hírügynökség vezetője, emellett többek között a KTK és a Pervij Kanal Evrázia tévécsatornák, valamint számos rádió és webportál többségi tulajdonosa. A Forbes 2012-ben az ország 13. leggazdagabb embereként tartotta számon, 593 millió dollárra becsült vagyonával. Szenvedélye az operaéneklés, és a képzettség hiánya sem tartja vissza attól, hogy rendszeresen fellépjen hazájában és Oroszországban is.

Külön öröm, hogy már a harmadik generáció is megáll a saját lábán: Dariga idősebbik fia, Nurali tavaly óta a kazah főváros, Asztana polgármester-helyettese, vagyona a Forbes becslése szerint 200 millió dollár. De a fiatalabbik fiúnak, Ajszultánnak se mehet rosszul, ha esküvőjén 3 millió dolláros gázsiért lépett fel Kanye West amerikai hiphopelőadó.

Katerina Putyina orosz egyetemi kutató és versenytáncos

false

Jó ex-KGB-s tiszthez méltóan Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik elrejteni családtagjait a nyilvánosság elől, így csupán pár éve tudunk részleteket gyerekei életéről. Az idősebb Marija biológusként végzett a szentpétervári és orvosként a moszkvai egyetemen. Jelenleg kutató Moszkvában, gyerekkori hormonzavarokkal foglalkozik. Több, gyerekeket segítő jótékonysági szervezetben is aktív, melyeket Putyin-közeli bankok segítenek bőkezűen. Férje egy holland üzletember, aki korábban a Gazprombanknál és egy orosz tanácsadó cégnél dolgozott magas beosztásban.

A fiatalabb lány Katerina Tikonova néven él, a Szentpétervári Egyetemen Ázsia-tanulmányokat hallgatott, diplomázása óta pedig gyorsan ívelt felfele tudományos karrierje – tárta fel a Reuters. Jelenleg a Moszkvai Egyetem egyik vezetője, számos tudományos cikket jegyez az egyetem rektorával közösen (vizsgálta például a gyógyszerek és az űrutazás kapcsolatát vagy a súlytalanság emberi testre gyakorolt hatását). A harmincéves Katerina két intézet igazgatója, és az egyetem fejlesztését célzó programot is ő vezeti. Katerina emellett akrobatikus rock’n’roll táncos, 2013-ban a svájci világbajnokságon ötödik helyezést ért el partnerével, és az orosz állami cégek által bőkezűen támogatott Akrobatikus Rock’n’Roll Szövetségben is előkelő pozíciót tölt be.

Katerina 2013-ban házasodott össze az akkor 31 éves Kirill Samalovval. Kirill apja Nikolaj Samalov banktulajdonos, Putyin régi üzlettársa és jó barátja, akit a Krím elfoglalása után az EU ki is tiltott. Kirill már 2002-ben, alig húszévesen a Gazprom nemzetközi vezető jogtanácsosa volt, majd lediplomázott, és a Gazp­rombank vezető jogtanácsosa lett. Samalov üzleti élete azonban nősülése után kapott igazán lendületet. Az esküvő után sikerült megszereznie az ország egyik legnagyobb gázfeldolgozó és vegyi üzeme jelentős hányadát. Az eladó Putyin egyik jó barátja volt, a vásárláshoz szükséges hitelt pedig az a Gazprombank biztosította az ifjú férjnek, melynek elnökhelyettese egészen véletlenül pont Kirill bátyja. Samalov részvénycsomagjának értékét 2,85 milliárd dollárra (790 milliárd forint) becsülik.
A cég értéke tavaly ugrott meg, amikor belevágtak egy új vegyi üzem építésébe. A bővüléshez az egyik orosz állami alap adott 1,75 milliárd dollárnyi, igen olcsó hitelt az elnöki vő cégének.

Gulnara Karimova üzbég popénekes és filantróp

false

Múlt héten, 25 évnyi diktátorkodás után hunyt el Iszlam Karimov, Üzbegisztán 78 éves elnöke, aki a Szovjetunió összeomlása után is fenntartotta a kényszermunkatáborokat, szünidőben gyerekeket dolgoztatott a gyapotföldeken, 2005-ben pedig mintegy 1500-an haltak meg, mikor az ellene tüntető békés tömegbe lövetett.

Karimovnak két lánya született. Az idősebb, Gulnara sokáig apja kedvence volt, akire csak az üzbég hercegnőként hivatkoztak, a nép körében viszont a leggyűlöltebb embernek számított. Miután 2000-ben lediplomázott a Harvardon, rögtön Üzbegisztán külügyminiszter-helyettese lett. A Wikileakshez kiszivárgott diplomáciai jegyzékek szerint Gulnara kapzsi és hataloméhes volt, aki igyekezett apja pozícióját saját vagyonosodására felhasználni. Az állami médiát maximálisan felhasználva PR-kampányt indított saját népszerűsítésére, GooGoosha néven popénekesi karrierbe kezdett, jótékonykodott, valamint Üzbegisztán legnagyobb holdingját is magáénak tudhatta. Hivatalos honlapja fényűző életébe is betekintést engedett, ruhakölteményeiben Bill Clinton vagy éppen Elton John oldalán pózolt.

2010 környékén azonban kezdtek rosszra fordulni a dolgok. Gulnara rejtélyes cégét felszámolták, ő maga pedig Spanyolországban lett nagykövet, valamint Üzbegisztán ENSZ-misszióját vezette Genfben. Pár éve korrupciós botrányba keveredett, amikor kiderült, hogy a skandináv és orosz mobilszolgáltatók mintegy egymilliárd dollárt fizettek Karimova fedőcégeinek, hogy beléphessenek az üzbég piacra. Mire megindult ellene a nyomozás, apja valószínűleg már házi őrizetbe záratta. Gulnara túl nagy befolyásra tett szert, viselt dolgai pedig annyira népszerűtlenné tették Üzbegisztánban, hogy Iszlam Karimov ezzel is meg akarta mutatni, hogy meghallja népe szavát. 2014-ben még eljuttatott egy hangfelvételt a BBC-hez, melyben arról beszél, hogy fegyveresek tartják bezárva otthonában, és szívbeteg lányának azonnali orvosi segítségre van szüksége. Sorsáról azóta semmit nem tudni.

Húga, Lola Karimova-Tillyaeva nem vitte ilyen sokra, cserébe még mindig szabadlábon van. Genfben él, és Üzbegisztánt képviseli a UNESCO-nál. A politikai életben nem vesz részt, három éve a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy évente néhányszor látogat csak haza, és apjával ilyenkor sem beszélnek politikáról. Kiemelte viszont, milyen sokat jótékonykodik árva üzbég gyerekek javára, és sietett leszögezni, hogy már 12 éve semmi kapcsolata nincs a nővérével. Üzleti sikereiről nem számolt be, pedig lenne mire büszkének lennie. Férje, Timur Tillyaeva birtokolja Üzbegisztán vezető közlekedési vállalatát, amely naponta negyedmillió dollár értékű áruval kereskedik. A Bilan nevű svájci üzleti lap az ország egyik leggazdagabb párjaként írt a Karimova–Tillyaeva házaspárról. Lola szerint meggazdagodásuknak semmi köze nincs ahhoz, hogy milyen családba született, saját lábukon állnak és saját erejükből boldogulnak.

Nikolaj Lukasenko fehérorosz diplomata

false

A belarusz elnök, Alekszandr Lukasenko három fiúval büszkélkedhet. Viktor 1975-ben, Dimitrij 1980-ban született egyetemi szerelmétől, aki már elköltözött Európa utolsó diktátorától. Lukasenko harmadik fia, Nikolaj házasságon kívül született 2004-ben, a fiú anyja állítólag a diktátor magánorvosa.

A legidősebb fiú nemzetközi tanulmányokat hallgatott Minszkben, hadnagyként szolgált a határőrségnél, magas beosztásban dolgozott a külügyminisztériumban, majd az Agat nevű hadiipari és fegyverkereskedő vállalat egyik vezetője lett. 2005 óta apja nemzetbiztonsági tanácsadója, 2007 óta tagja a Belarusz Köztársaság Biztonsági Tanácsának (idetartozik a titkosszolgálatok és a hadsereg speciális egységeinek felügyelete is), pár éve pedig hazája rendkívüli és meghatalmazott nagykövete lett, bármit jelentsen is ez a cím. Viktor felügyeli Fehéroroszország egyik legfontosabb exportcikkének, a káliumnak a kereskedelmét. Sokáig úgy tartották, hogy ő lehet apja utódja, ám az elnök pár éve haszontalan nyápicnak nevezte.

A középső fiú távol van a politikától, kerüli a nyilvánosságot, a háttérből intézi a család üzleti ügyeit. Dimitrij szerepének fontosságára utal, hogy bátyjával együtt 2011-ben őt is kitiltották az Európai Unióból.

Az alig 12 éves Nikolaj viszont annál többet szerepel, a kis Kolja ugyanis szinte minden hivatalos eseményre elkíséri édesapját. A katonai parádékon aranypisztollyal pózol, a tábornokok neki is tisztelegnek, de részt vett Hugo Chávez venezuelai elnökkel vagy éppen az Obama házaspárral lezajlott hivatalos találkozókon is. Úgy tűnik, Nikolajt szánja apja Belarusz következő elnökének. Alekszandr Lukasenko maga is arról beszélt, hogy még 20-25 évig szeretne hatalmon maradni, Kolja pedig pont akkorra lesz annyi idős, hogy át tudja venni az ország irányítását.

Isabel dos Santos angolai üzletasszony

false

„Semmilyen állami vagy közpénzből nem részesülök. Mindig arra vágytam, hogy egyedül álljam meg a helyemet, és kilépjek a szüleim árnyékából” – nyilatkozta idén februárban a Wall Street Journalnak a világszerte megbecsült befektető, Afrika leggazdagabb asszonya. A Forbes ezzel szemben azt írta pár évvel korábban, hogy Isabel dos Santos minden nagy üzlete kötődik a politikához. Az oknyomozó írás szerint úgy tett szert néhány év alatt 3 milliárd dolláros vagyonra, hogy sorra tulajdont szerzett olyan cégekben, amelyek be akartak lépni az angolai piacra, és ehhez kormányzati engedélyre volt szükségük. Első millióját pedig valószínűsíthetően egy svájci cégen keresztül szerezte, amely a gyémántkereskedelemre kapott monopóliumot az apjától. Attól a José Eduardo dos Santostól, aki immár 37 éve vezeti az országot, és szilárdan őrizte hatalmát az egymilliónál is több civil áldozattal járó polgárháború alatt éppúgy, mint a papíron demokratikus választásokkal szabdalt elmúlt másfél évtizedben. A Forbes leleplezésére adott reakciók mindennél beszédesebbek: az angolai propaganda az egész ország közös sikerének hirdette Isabel dos Santos feltűnését a leggazdagabbak listáján, de közben a cikk angolai szerzőjét perbe fogták, az üzletasszony pedig nem sokkal később megvásárolta a Forbes kiadói jogait Angolára és Portugáliára.

Az angolai elnök legidősebb lánya a londoni King’ College-ban szerzett mérnöki diplomát, és ott ismerte meg férjét, aki viszont az angolai vezetéssel jó kapcsolatot ápoló gazdag kongói család sarja. Üzleti karrierjüket mégis inkább Angolában kezdték, a Miami Beach Club nevű étteremmel és éjszakai mulatóval a luandai tengerparton. Utána jöttek a gyémántok, majd a beláthatatlan mennyiségű befektetés az angolai és portugál távközlési, pénzügyi és energiaszektorban. Most nyáron pedig újabb nagy lépést tett meg a saját lábával: apja kinevezte az angolai állami olajtársaság elnökének. Elemzők szerint az államelnöki poszt után ez a legfontosabb tisztség a 26 milliós országban, és a kinevezés az utódlásra tett erőteljes javaslatként is értelmezhető a 75 éves elnök részéről.

Orbán Ráhel magyar turisztikai szakember

false

A magyar turizmus és vendéglátás egyik legnagyobb tehetségének tartott Orbán Ráhelre akkor figyelt fel a szakma, amikor 2013-ban első díjat nyert a Magyar Turizmus Zrt. „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” című pályázatán, újszerű témaválasztás kategóriában. Csak a nagyon kukacoskodókat zavarhatta, hogy a díjat konzulensétől, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályvezetőjétől, vagyis az apja beosztottjától vette át. A dolgozat alapja az a munka volt, amelyet a fiatal szakember a Szigetnél végzett. „A Szigetnek egyébként kifejezetten jó, hogy Ráhel ott volt gyakornok, és valaki megérti a miniszterelnök környezetében, hogyan működik ez a piac” – nyilatkozta Gerendai Károly a 444-nek.

Egyetemi tanulmányai során Orbán Ráhel hosszabb időt töltött Sienában, Bostonban és Párizsban, majd a 15 milliós tandíj fejében látogatható École Hote­lière Lausanne elitképzésén vett részt. (Ottani diáktársait vendégelte meg egyszer az Operaház elnöki páholyában.) Ennyi külföldi tapasztalat ellenére mégis pont Magyarországon vágott bele önálló karrierjébe, és rögtön szép sikereket ért el. Az Index 2014-ben cikkezett arról, hogy rendszeresen megfordul a Nemzetgazdasági Minisztériumban, ahol „egyre többen nagy becsben tartják szaktanácsait”. Idén februárban pedig a hvg.hu írta meg, hogy Orbán Ráhel is részt vett azon a zártkörű tanácskozáson, ahol Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke „a fontos piaci szereplőket” tájékoztatta a kormány turizmussal kapcsolatos elképzeléseiről. Ebben az időben kezdte el tanítani a Corvinus Egyetemen is a Food Service Management nevű kurzust.

Férje az apjával jó viszonyt ápoló, a felcsúti családi fészekhez közel földbirtokokkal rendelkező Tiborcz családból került ki. Házasságuk után a fiatal férj érdekeltségébe tartozó cég több milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket. Arról pedig pont ez a lap számolt be részletesen, hogy Tiborcz Istvánhoz köthető cégek is szerepelnek abban a különféle kastélyokat és más műemlékeket felvásárló céghálózatban, amelyben a kormánytól milliárdokat begyűjtő török üzletember, Adnan Polat is jelen van. Pont vele – és egy kormányzati tanácsadóval – láttuk tárgyalni Orbán Ráhelt idén tavasszal (lásd: A török meló, Magyar Narancs, 2016. június 2.). Ha már itt tartunk, elkezdhetnénk sorolni (a 444 cikke nyomán), hogy Orbán Ráhel egyik unokaöccse éppen Adnan Polat – magyar közpénzből működő – cégénél kapott állást, a másiknak pedig a Belvárosban van olyan étterme, amelyet az ifjú párhoz kötnek… De inkább örüljünk együtt ennek a szép magyar sikernek, amelynek visszhangja, úgy tűnik, már Bahreinig is elért.

Figyelmébe ajánljuk