A tavaly őszi választások óta kisebbségben kormányzó jobboldali párt, a Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwosc, PiS) az elmúlt két hétben koalíciós megállapodást kötött a széljobb két kisebb pártjával, az agrárradikális Önvédelemmel és a klerikálelborult Lengyel Családok Ligájával (Liga Polskich Rodzin, LPR). Több mint fél év után legalább a parlamenti többsége megvan a lengyel jobboldal főerejének: kérdés, mire mennek szalonképtelen partnereikkel.
Magyar Narancs: Képes volt-e ilyen körülmények között egyál-talán az ország irányítására Kazimierz Marcinkiewicz kormánya?
Konstanty Gebert: Nem. A kisebbségi kormány legfeljebb ügyintézésre volt képes, kormányzásra aligha. És ha most sikerült is megvásárolnia tíz-egynéhány szavazatot innen-onnan, hogy meglegyen a matematikai többsége a szejmben, olyan politikai többségre, amely képessé tenné valamiféle közös program megvalósítására, nem számíthat. Mi több, Marcinkiewicz új koalíciós partnerének a túszává vált. Az Önvédelem politikai ka-landorai most megtehetik, hogy a kormány sikereit maguknak tulajdonítsák - "ez mind csak nekünk köszönhető" -, és a kormány kudarcaiból is jól jöjjenek ki, mondván, ez azért van, mert nem mi kormányzunk. Az előre hozott választás elkerülhetetlennek tűnik.
MN: Mik ennek az állapotnak a társadalmi következményei? Be-bizonyosodhat-e, hogy egy ország tulajdonképpen jól elvan kormányzás nélkül?
KG: A következmények súlyosak. A kormány politikai gyengeségéhez immár az egyre inkább kalandor-jellegű retorika társul, és már nemcsak Lepper, az Önvédelem, hanem Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke részéről is. Ez még jobban meggyengíti a lengyelek saját in-tézményeikbe vetett bizalmát. Legutóbb a választók kevesebb mint fele szavazott. A legerősebb kormánypárt már nemcsak politikai riválisai ellen intéz szisztematikus, brutális, néha egyenesen becsületsértő és rágalmazó támadásokat, hanem a független sajtó, az igazságszolgáltatás ellen is. Ezek a támadások nem kímélik a centrista Polgári Platformot (PO) sem, jóllehet erről a pártról Kaczynskiék még néhány hónappal ezelőtt is természetes szövetségesükként beszéltek. Mindez nem ébreszt bizalmat a kormány iránt, viszont rombolja az állampolgárok bizalmát az állam intézményei iránt. A német- és Európa-ellenes retorika - ami nemcsak a kormány, de már az államelnök Lech Kaczynski sajátja is - azt a meggyőződést kezdi ki, hogy az uniós tagság kedvező az ország számára. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a katolikus egyház is - a Radio Maryja ügye miatt - mély politikai válságban van, alig marad olyan intézmény az országban, amellyel a lengyelek szívesen azonosulnának. Mindeközben 18 százalékos a munkanélküliség, ami önmagában is kiélezi a társadalmi konfliktusokat - ez a fajta politika kétségbeejtően felelőtlen.
MN: Pedig a Kaczynski-fivérek épp a köztársaság újjászületésével, morális megújulásával kampányoltak. A privatizáció felülvizsgálatát ígérték, az igazságszolgáltatás reformját, az államgépezetet átszövő állítólagos titkos érdekszövetségek, a vörös pókháló felszámolását.
KG: A PiS kormányának eddigi teljesítménye gúnyt űz minden választási ígéretükből. Hisz milyen megújulás az, amely lehetővé teszi, hogy a jogerősen elítélt Andrzej Lepper legyen a miniszterelnök-helyettes? Másik jelszavuk a "szolidáris köztársaság" volt - ám a PiS elnöke egy ízben azt találta mondani, hogy az illegális Szolidaritásból kinőtt napilap, a Gazeta Wyborcza a "Lengyel Kommunista Párt irányvonalát viszi", míg azok, akik a fundamentalista, nacionalista, antiszemita Radio Maryját bírálják, a "szabadság ellenségei". Az igazságszolgáltatás reformját ígérték, ám Jaroslaw Kaczynski és Ziobro igazságügyi miniszter egymást licitálják túl az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elleni támadásokban. Azt állították, hogy meg akarják szüntetni a titkosszolgálatok állítólagos befolyását a lengyel közéletre, de csak a maguk ízlése szerint politizálták át a szolgálatok fölötti ellenőrzést. A privatizáció felülvizsgálata egyelőre az olasz UniCredit bankegyesülési botrányában öltött testet, ami a zloty árfolyamának a meggyengüléséhez vezetett.
MN: Mi a motivációjuk? Valamiféle ideológiai düh? Vagy ezekben a mindennapos politikai játszmákban elveszítették a tisztánlátásukat, és nem érzik, hogy hova tart az egész?
KG: A taktika minden stratégiát elmosott. Nehéz elhinni például, hogy Jaroslaw Kaczynski, aki még nem is olyan régen élesen bírálta az Önvédelmet és vezetőjét, sőt, egészen felháborodott, amikor Donald Tusk, a jobbközép ellenzéki PO vezetője a szejmben azt állította, hogy a IV. Köztársaság Andrzej Lepper képét viseli, valóban ilyen koalíciós partnert képzelt magának. De a PiS gyenge ahhoz, hogy egymaga gyakorolja a hatalmat. A posztkommunista Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) az ideológiai ellenség, a PO a rivális. Ebben a helyzetben, hogy hatalmon maradhasson, olyan emberek felé kellett kinyújtania a kezét, akikkel Kaczynski nem szívesen parolázna. Ennek az egésznek mindazonáltal az a célja, hogy a PiS kiszélesítse választói bázisát, amelynek segítségével a párt a következő választáson ha nem is abszolút, de meghatározó többséget szerezhet. Minthogy a centrum felé nem terjeszkedhet, hisz arra útját állja a PO, amely nem óhajtja magát alárendelni Kaczynskinek, a populisták és a szélsőjobb választói felé kell kereskednie. A Kaczynski testvérek úgy okoskodnak, hogy az Önvédelem és az LPR választói a következő alkalommal "hasznosan" fognak szavazni. És mert ők nagyon nem akarják, hogy a liberálisok kormányozzanak, a PiS-t fogják támogatni. De ehhez előbb meg kell győzni őket arról, hogy a PiS hatékonyabban képes képviselni az érdekeiket. Innen a politikai kalandorság és a reakciós retorika. Ha a lengyelek fele továbbra is bojkottálni fogja a választásokat, ez a stratégia akár sikerülhet is. Ezért is hasznos a PiS számára az állam és az állami struktúrák tekintélyének lejáratódása. Ami Lengyelország számára természetesen végzetesen káros. Mindazonáltal ez a taktika a szándékolttól gyökeresen ellentétes eredményre is vezethet. A PiS kalandorpolitikája kibillentheti a lengyeleket az apátiából, és megeshet, hogy a végén bárkire szavaznak majd, csak ne a PiS legyen.
MN: Mindvégig a jobboldalról beszélünk - mintha csak ott lenne választás. Ami az állam vagy a rendszer válságának tűnik, lehet, hogy csak a baloldalé. Hiszen amíg nincs egy legalább kicsit hiteles baloldali párt, a baloldali szavazók nem fognak elmenni szavazni.
KG: Nem hiszem, hogy a baloldal a közeli jövőben fontos szerepet játszhatna Lengyelországban. Az SLD társadalmi programja liberális - 2001-ben a legtöbb üzletember rájuk szavazott -, a retorikája viszont szociális - ugyancsak 2001-ben a legtöbb munkanélküli is őket választotta. Ez az ötlet azonban csak egy szezont bírt ki: a kiábrándulás elkerülhetetlen volt, amire az a monumentális korrupció, ami végső soron a párt bukását okozta, csak rátett egy lapáttal. A baloldal szavazóközönségének egy része a PiS-hez vándorolt, oda csábította a szociális és rendpárti retorika. Egy másik részét a PO, a gazdasági és politikai liberalizmus vitte el. Sokan - jobb ötlet híján - megmaradtak persze az SLD-nél, és nagyon sokan el sem mentek szavazni. Ezt a választói réteget valószínűleg csak egy új formáció tudná megmozgatni. De ehhez évek kellenek. A kulturális baloldaliság - a vallásszabadság, a kisebbségek jogai - egy nemzeti és vallási értelemben olyan homogén országban, mint Lengyelország, nem sok eséllyel bír a népszerűvé válásra. Ahogy Írországban sem. A PiS esetleges kudarcából a legtöbb hasznot a PO húzhatja, amint arra a legfrisebb közvélemény-kutatások utalnak is - vagy az LPR és az Önvédelem. A centrumtól balra azonban egyelőre senkinek sincs komoly esélye.
MN: Térjünk vissza egy szóra a szélsőjobbhoz, annál is inkább, mert a múlt hét óta már mindkét pártja része a kormánynak. Miféle formációk ezek?
KG: Az Önvédelem a plebejus lázadók pártja. Andrzej Lepper a 90-es évek elején alapította ezt a mozgalmat, főként azokat a földműveseket szólította meg, akik nem tudták, vagy nem akarták fizetni a felvett hitelek részleteit. Lepper fizikailag bántalmazta a végrehajtót, aki lefoglalta volna a csődbe ment gazdaságát. Az importbúzát a vagonokból kiszóratta a vágányokra, mert az ilyen import kárt okoz a lengyel gazdáknak. A Szolidaritás szerinte árulók gyülekezete, ő maga tagja volt a szocializmus idején az állampártnak. Az egyház túlságosan is beleártja magát a dolgokba, Európa a németekkel egyenlő, a németek meg az ellenség. Jó kapcsolatokat az oroszokkal és az arab világgal kell ápolni. A párt szinte teljes vezetésének voltak büntetőjogi ügyei, túlnyomorészt zsarolás miatt. Az Önvédelem igazi vezetői párt, ha valaki ellentmond Leppernek, repül. Számos helyi aktivista viszont mára kiábrándult, és úgy véli, hogy csak ugródeszkának kellett Lep-per számára. A Lengyel Családok Ligáját Roman Giertych a nemzeti pártocskák maradványaiból rótta össze. A két háború közötti klerikális, nacionalista, antiszemita erő, a "nemzeti demokrácia" büszke örökösei. Giertych apja, akit az LPR legutóbb elindított az elnökválasztáson, Jaruzelski tanácsadó testü-letének volt a tagja, a nagyapja a nemzeti demokraták vezető ideológusa volt. A párt ifjúsági szervezete, az Összlengyel Ifjúság a hitleri köszöntésre nyújtott kézzel fényképezkedik, utcai verekedéseket provokál a melegek és a baloldaliak felvonulásain, és paramilitáris kiképzést kínál. A párt a legutóbbi időkig a Radio Maryja támogatását élvezte, mígnem az adó vezetője, Rydzyk atya át nem nyergelt a PiS-re. A rádió nélkül a párt támogatottsága erősen kérdéses.
MN: Azt mondta, hogy az egyház is politikai válságban van.
KG: Az egyház bemerevedett. Sok püspök nem a Radio Maryjá-ban látja a legfőbb veszélyt, hanem a szekularizációban vagy a katolicizmus baloldali vagy, urambocsá!, meleg bírálatában. Eközben az új - német - pápa a katolicizmus és az antiszemitizmus összekapcsolásával szemben még lengyel elődjénél is határozottabban fog fellépni. Rydzyk pénzügyi visszaélések miatt is gyanúba keveredett. Ám a püspökök attól tartanak, hogy ha nyílt kenyértörésre kerül sor, számos katolikus aktivista a toruni rádió mellett áll sorompóba, és ez akár egyházszakadással is fenyegethet. Hasonlóképpen a püspökök egy része tart az egyház átpolitizálódásától, más részük viszont épp ebben látja a "katolikus Lengyelország" víziójának utolsó esélyét.