A nők nyerik meg (Hegedűs Zsuzsa szociológus)

szerző
Szilágyi Szilvia
publikálva
2003/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Összefüggésbe hozható-e a kinti munkád a hatvanas-hetvenes években itthon folytatott kutatásaiddal?

A hetvenes években itthon, később Franciaországban, Alain Touraine-nel folytatott kutatásokat az új társadalmi mozgalmakról, a nyolcvanas években Amerikában az önkreatív társadalomról szóló munkái révén vált nemzetközileg ismertté. Magyarországon a Tégy a gyűlölet ellen nevű mozgalom fonódott össze a nevével. 1975 óta Párizsban dolgozik.

Hegedűs Zsuzsa: Azért mentem ki, mert itthon ellehetetlenült a szakmai életem. Az volt a célom, hogy a születőben lévő új társadalmi mozgalmakat kutassam egy új módszerrel, amit úgy hívnak, hogy szociológiai intervenció. Szóba sem jött, hogy abból csináljak karriert Párizsban, amit itthon kell kutatni. Kint azokat a társadalmi mozgalmakat vizsgáltuk, amelyek a ´68-as diákmozgalmakból nőttek ki. Nekem az antinukleáris mozgalom kutatásának vezetése jutott. ´81-ben aztán a békemozgalmakkal, az első globális mozgalmakkal kezdtem el foglalkozni Németországban és az Egyesült Államokban. Ennek a kutatásnak olyan sikere lett, hogy 1985-ben meghívtak Princetonba, a Center Of International Studiesba, hogy csináljak egy három kontinensre kiterjedő interdiszciplináris vizsgálatot a globális mozgalmak és az általuk provokált, a nemzetközi politikát befolyásoló változásokról. A kutatás ´88 januárjában indult volna, de ´87 karácsonyán az anyukám agytrombózist kapott, vele maradtam. Itt kezdtem figyelni a kelet-európai változásokra, és arra jutottam, hogy ugyanazok az új típusú mozgások, civil kezdeményezések jelennek meg, mint Nyugaton. Kidolgoztam az "Alternatív mozgalmak Keleten és Nyugaton" című kutatási programot, ami azon a hipotézisen alapult, hogy ezek a társadalmak, és különösképpen a magyar, értékeikben, habitusukban semmiben nincsenek elmaradva a nyugat-európaiaktól. Csak a rendszerváltással a demokratikus kezdeményezések helyett ebben a térségben az intézményes politika vette át a vezető szerepet.

MN: Konkrétan mely mozgalmakra gondol?

HZS: Az első igazi "nyugati típusú" spontán civil mozgalom itt a taxisblokád volt. Ez szóról szóra olyan volt, mint azok a civil kezdeményezések, amelyekkel a 80-as évek eleje óta foglalkoztam. A taxisblokád szépsége a kutató számára abban állt, hogy az átalakuló magyar társadalom összes problémáját, igényét, konfliktusát felszínre hozta. A következő állomás az iskolabezárások elleni mozgalom kutatása volt, amit aktuális lenne újrakezdeni. Ez ugyanis nem az egyházakról szólt, hanem Kelet-Közép-Európa alapproblémájáról, a demokratikus deficitről. Az uralkodó elit egy olyan demokráciamodellt vett át és visz tovább, ami már régen nem felel meg az európai igényeknek.

MN: A Tégy a gyűlölet ellen kezdeményezés kutatásai itthoni megvalósítási kísérlete volt?

HZS: Éppen az iskolakutatást csináltam, amikor hallottam a hírt arról a bizonyos roma fiatalemberről, akit Salgótarjánban baseballütővel vertek agyon. A kirekesztés botrány. Nagyon aktív voltam a francia antirasszista kampányban is, több mint szívügyem ez a dolog. Először az iskolai kutatás csoportjain "próbáltam ki" egy olyan kampány ötletét, ami a szívekhez szól, azaz mindenkit megszólít és felszólít, tegyen valamit azért, hogy a jövő nemzedéke ne gyűlöletben nőjön fel. A kutatásaim egyértelműen bizonyítják, hogy amiben Magyarországon teljes konszenzus van, az a gyerekek jövőhöz való egyenlő joga. Erre lehetne építeni. A Tégy a gyűlölet ellen is erre épült. Első számú eredményének azt tartom, hogy az MDF ´93 tavaszán kizárta Csurkát, és elhatárolódott a szélsőjobbtól. Ez hosszú távon azért nem sikerült, mert a Fidesz-kormány rájátszott az együttműködésre velük.

MN: Miért nem működnek nálunk jól a civil mozgalmak?

HZS: Bár 1988-89-ben ugyanolyan formában léptek színre, mint Nyugaton, azaz mint lentről jövő spontán kezdeményezések, a rendszerváltás után jött túl gyors intézményesítés következett. Egyfelől a kormányok felülről lenyúlták a kezdeményezéseket, elkezdték "államosítani" a civil szférát. Erre a legszélsőségesebb példát a jelenlegi kormány nyújtja, ahol a Miniszterelnöki Hivatal egyik államtitkárának egyenesen az a feladata, hogy egyetlen, a kormány által kontrollált szervezetbe kényszerítse az összes civil szervezetet. Megdöbbentő, hogy ez ellen maguk az érintettek sem lépnek fel. A másik probléma, hogy túl hamar és túl sok nyugati pénz jött a civil kezdeményezések támogatására. Ennek következtében a civil szféra előbb "piacosodott", mint hogy valójában kialakult volna. Nem pénzellenes vagyok, de az ilyesmit úgy kezdi az ember, hogy felgyűri az inge ujját, és nekiáll a társaival megbeszélni, kitalálni, megcsinálni azt, amit valamilyen okból mindannyian a szívügyüknek tekintenek.

MN: Hogy áll a női hálózat Magyarországon, amelynek számos szervezete van, de nem tudni pontosan, ki mit csinál?

HZS: Egyedül talán a NA-NE hajt végre nyugati típusú akciókat. Pedig a nők esélyegyenlősége Magyarországon évtizedek óta nem javul, sőt romlik. Ezen csak egy olyan kezdeményezés tudna változtatni, amelyik nem egyes kategóriákat, hanem minden nőt képes megszólítani és mozgósítani, hogy ő is tegyen valamit a nők de facto diszkriminálása ellen a munkaerőpiacon, az üzleti, politikai életben és az azonos esélyek megteremtése érdekében.

MN: Az uniós csatlakozás örvén sem szólította meg senki külön a nőket.

HZS: Pedig a csatlakozás komoly lehetőségekkel jár. De ahhoz, hogy élni tudjanak ezekkel, a nőknek meg kell szervezni magukat, ki kell követelniük, hogy ezekről a lehetőségekről megfelelő információt kaphasson minden nő, mégpedig ott, ahol él, falun is, városban is. Ez a segítség nem fog a nők ölébe pottyani. Ezt a tavaly novemberben létrehozott EU-választási kormányalapítvány kampánya ékesen bizonyítja. Először is létrehozták ezt az alapítványt, amiben csak férfiak vesznek részt. Ez ma mind az Európai Unióban, mind Észak-Amerikában egyszerűen elképzelhetetlen. Ellentétes mind a politikailag korrekt viselkedés angolszász elvárásaival, mind az EU-ban érvényes szabályokkal. És nem elég, hogy abból a közel 4 milliárd forintból egy használhatatlan és szakmailag minősíthetetlen kérdőívet küldtek ki minden magyar háztartásba, de azt a levelet csak és kizárólag a családfőknek címezték. Más szóval, az alapítvány szemében a velük egy háztartásban élő nők, feleségek, mamák, nagymamák nem számítanak teljes jogú állampolgárnak. Végül, mindezt megkoronázandó, ebből az óriási összegből, amelyből minden rászoruló magyar kisiskolás ingyenes étkeztetését egy teljes évig biztosítani lehetett volna, olyan reklámok készültek, hogy "Vannak-e jó csajok az EU-ban?". A nyilvánvaló szexizmuson túl azzal, hogy valóságos információ helyett az alapítvány a magyar közvéleményt ilyen és hasonló kérdésekkel bombázta hetekig, nemcsak a nőkkel, hanem minden magyar állampolgárral szemben azt a hatalmi arroganciát tanúsította, amibe eddig minden kormány belebukott. Nem ártana, ha a mostani elgondolkodna ezen.

MN: Ön mit csinált volna másképp ebben a kampányban? Hogyan szólította volna meg a nőket?

HZS: Az a tény, hogy ez itt semmiféle reakciót, tiltakozást nem váltott ki, ékesen bizonyitja, milyen óriási előnyt jelent az Európai Unióhoz való csatlakozás minden magyar nő számára. Az unió ugyanis, szerintem az EU-kampánynak elsősorban erről kellett volna szólnia, nem hatalmi döntésből, hanem az Európai Gazdasági Közösség területén élő állampolgárok vágyából, akaratából született. Mégpedig azért, hogy Európa ne csak egy óriási piac legyen, ahol a tőke szabadon mozog, hanem egy olyan társadalmi, kulturális és politikai közösség, melynek területén minden egyes állampolgár szabadon megválaszthatja, hol akar élni, tanulni, dolgozni, függetlenül attól, hol született, hol tanult, milyen nyelven beszél. Ehhez közös intézmény- és jogszabályrendszert kellett kialakítani. És itt jön a lényeg. Hála az állampolgárok akaratának, a közvélemény nyomásának és az új társadalmi mozgalmak erejének, az uniós jogszabályrendszer kialakításakor az alapító tagállamok a "felfelé nivellálás" elvét voltak kénytelenek követni. Vagyis az unión belül minden területen azok a jogszabályok érvényesülnek, amelyek a legelőrehaladottabbak, a legtöbb jogot biztosítják mind a fogyasztók, mind a környezet védelmére, valamint minden hátrányos helyzetű csoport esélyeinek javítására. Például az unió teljes területén már a megalapítástól azok a környezetvédelmi előírások érvényesültek, amelyeket a legsikeresebb német zöldmozgalom az elmúlt három évtized során kemény harcokkal kivívott.

MN: Azon az úton járhatunk tehát, amit a nőmozgalmak már kitapostak előttünk.

HZS: A nőkkel szembeni diszkriminatív viselkedés tiltása és szankcionálása, a nők hátrányos helyzetét korrigálandó pozitív meg-különböztetés ma az unió közös jogszabályának egyik sarokköve, és ez a legsikeresebb nőmozgalmak három évtizedes harcának eredménye. Ezek az előnyök viszont nem közvetve, hanem itt és most, vagyis közvetlenül és azonnal biztosítják számukra mindazokat a jogokat és lehetőségeket, amelyekkel Európa fejlettebb országainak lakosai rendelkeznek. A pozitív megkülönböztetés egyik módja a kvótarendszer, ami például Észak-Amerikában úgy működik, hogy egy intézmény, iskola, egyetem akkor kap közpénzt, állami vagy önkormányzati támogatást, ha a beiratkozott hallgatók vagy a felvett munkaerő létszámán belül megfelelő arányban vannak képviselve mind a nők, mind a különböző etnikai kisebbségek. Az unióban ez úgy érvényesül, hogy például a pályázatok elbírálásánál a nők plusz- pontot kapnak. Ha kiírnak egy pályázatot, és a benyújtott munkák egy bizonyos színvonalszűrőn már átmentek, akkor a bennmaradók közül, ha az egyik férfi a másik nő, automatikusan a nő nyeri meg a pályázatot. Ezt persze előre közlik az adott pályázatoknál.

MN: A nők olyan kisebbség, ami tulajdonképpen többségben van.

HZS: A választásokat is tulajdonképpen a nők nyerik meg valakinek. Minden fejlett országban több nő van, mint férfi, és nem a gyerekek, hanem a felnőttek és idősek között. Magyarországon ugyanez a helyzet, ennek ellenére a hatalmon lévő pártok elnökségében alig van nő.

MN: Erre azt szokták mondani, hogy ez a kevés is milyen nagy eredmény.

HZS: Tipikus kelet-európai gondolkodás. És az a szomorú, hogy ezt már a benn ülő nők is elfogadják. Pedig nem szabadna ezt megengedni. Hiszen az egyenjogúságot úgy nem lehet kivívni, hogy egy kicsivel több elismerést kérek. Csak úgy, ha azt követelem, ismerjék el: mint nő ugyanannyit érek, mint bármely férfi. Ha az ország lakosságának több mint fele nő, akkor ilyen arányban kellene megjelenniük a nőknek a törvényhozásban is. És mindenütt. Szomorú, hogy ezt még a nők maguk sem igénylik. Erre mondják a feministák, teljes joggal, hogy a nők maguk is elfogadják a férfihatalom által meghatározott kategóriákban való gondolkodást. Az első lépés az lehetne, hogy azok a nők, akik már bent vannak a politikai elitben, egységesen lépjenek föl annak érdekében, hogy a következő választásokkor a jelöltlista fele nőkből álljon.

MN: Erre az lehet a válasz, hogy a nők nem elég képzettek, gyakorlottak.

HZS: Soha nem lesznek azok, ha az esélyt sem adják meg nekik. Ahogy 1990 után a férfiak is megtanulták a politikát, a nők is meg fogják. Ráadásul jobban kommunikálnak, mint a férfiak, már csak azért is, mert ritkábban tartják magukat félistennek. Ha végre felemelik a fejüket, és megszervezik magukat, a nőknek Magyarországon is minden képességük adott, hogy súlyuknak és képességeiknek megfelelő helyet szerezzenek mind a politikai és társadalmi, mind a kulturális és gazdasági életben. Ehhez az uniós jogszabályok most minden esélyt megadnak.

Szilágyi Szilvia

szerző
Szilágyi Szilvia
publikálva
2003/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...