Ha következik is ebből valami, az aligha történik egyhamar. A kelet-afrikai országban éppen egy népszavazás előkészítése zajlik - teljesen függetlenül a regionális összefüggésekbe is beágyazott, lassan két évtizede zajló horrortörténettől. A referendum tárgya a tényleges többpártrendszer helyreállítása. A jelenlegi elnöki teljhatalom az egykori felkelőből közvetlenül választott elnökké avanzsált Yoweri Museweni tizenöt éve tartó uralma során valamelyest stabilizálta az ország helyzetét, legalábbis a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest, amikor Milton Obote uralmát Idi Amin véres diktatúrája váltotta föl, hogy aztán a belviszályok során ismét Obote kerüljön az ország élére.
Az egykor számos felkelőcsoport közül ma már csak az Uganda északnyugati területét terrorizáló szervezet áll fegyverben. Az Úr Ellenállási Hadseregének (angolból rövidítve: LRA) a törekvései tulajdonképpen értelmezhetetlenek. Vezetőjükről, Joseph Konyról mindmáig nem lehet tudni, hogy közveszélyes őrült-e, netán egy a fiatalkori messianizmus miszticizmusába beleszorult igazságbajnok vagy helyzetének kilátástalanságát világosan látó, a végsőkig előre menekülő gazember. Az LRA hivatalosan vállalt célja a kormány megdöntése, a hatalom megragadása és a tízparancsolat ótestamentumi fundamentumára helyezkedő kormányzás.
A vallási alapokat
helyi hagyományokból eredeztethető misztikus elemek színezik, és újabban az iszlám bizonyos lecsapódásai is: a harcosok állítólag Mekka felé hajlongva rózsafüzért morzsolgatnak, miközben azt remélik, hogy az öltözékükbe varrt kavicsok sérthetetlenné teszik őket; maga Kony pedig egy torzszülött négylábú tyúkot a hóna alatt szorongatva, vízjóslás útján igyekszik tájékozódni a következő összecsapás kimenetelét illetően. Meglehet persze, hogy a helyi informátorok kiválóan szórakoznak, amikor előadják mindezt a borzongó újságíróknak.
Tény viszont, hogy Kony embereinek (a létszámuk nem ismert, néhány száz és néhány ezer között váltakozott az évek során) 19 év alatt sikerült úgy másfél millió embert földönfutóvá tenniük. Falvakat gyújtanak fel, mészárolnak, a gyerekeket pedig (mindeddig úgy húszezret) elhajtják, hogy a kisfiúkat harcossá képezzék ki, akik aztán a nagyobbacska lányokat szexrabszolgaként kapják meg a gyilkosságok jutalmaként. A szörnytettek indoklásai az abszurd horror mindeddig ismeretlen szélsőségeit prezentálják. Az elrabolt gyerekeknek azt kell hallaniuk, hogy nem lett volna szabad a kormány, illetve a hagyományos egyházak által működtetett iskolákba járniuk - ezért kell lakolniuk. A földműveseknek azért, mert valamely megszentelt napon merészeltek munkálkodni a termékeny, de immár jórészt parlagon hagyott földeken. Ezért végtagcsonkolás jár. Segítségkérésért a fülek és az ajkak lemetszése. Joseph Kony egy újabb felismerése értelmében az Úr tiltja a térség legfőbb közlekedési eszközének, a kerékpárnak a használatát. Ha a harcosok biciklizésen érnek valakit, az ülepét metszik le. Mindez kellően megmagyarázza, miért menekülnek az emberek rémülten a kormánycsapatok által védett menekülttáborokba. Egyébként ezek ellen is előfordulnak támadások: lángba borítják őket, akárcsak a falvakat.
A tehetetlenkedő kormányerők a részben gyerekekből álló csapatokkal szemben aratják harci sikereiket esetleges akcióik során. Az ugandai haderő ugyanis az elmúlt években jórészt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló háborúban jeleskedett, majdani befolyást remélve az ország mindmáig sikertelen pacifikálását követően. De ha nem így történt volna, akkor sem könnyű elképzelni, miként lehetett volna megfékezni az LRA tombolását. A felkelőknek ugyanis a szomszédos
Szudán területén
is vannak bázisaik. Kony a hírek szerint többnyire itt tartózkodik. Minthogy a regionális ambícióktól fűtött Museweni a térség amerikai támogatást élvező pacifikátoraként a kilencvenes években logisztikai támogatást nyújtott a dél-szudáni felkelőknek, az LRA - mintegy cserébe - a szudáni kormány rokonszenvét és segítő vendégszeretetét élvezhette. Khartúm 2002-ben aztán lehetővé tette, hogy az ugandai egységek szudáni területen is üldözhessék a felkelőket, akik azonban csak fokozták betöréseiket. Uganda később, a tavalyi szudáni békekötés körüli időkben is újra azt állította, hogy az LRA ismét élvezi az északi szomszéd támogatását.
Az értelmetlen és teljes mértékben öncélúnak tűnő öldöklés mögött persze föl lehet fedezni a konfliktus józan ésszel is értelmezhető okait. Uganda déli területein a brit gyarmatosítók annak idején ki tudtak alakítani egyfajta harmonikus együttműködést az ottani bantu törzsek földművelőivel, akik már akkor viszonylag jó színvonalon éltek, hála a gyapot-, dohány-, kávé- stb. termesztésnek és -exportnak. Az északi, európai mércével mérve elmaradott törzsek - köztük az acsolik - mindebből kimaradtak, ők adták viszont a gyarmati hadsereg katonáit. Mármost Museweni hatalomra kerülésével a déli országrészt képviselő politikai elit a korábbi évekkel szemben újra nagyobb szerepet kapott Uganda irányításában, és az LRA a már említett, kevéssé evilágias célok mellett az acsoli etnikum jogainak helyreállítását is megjelölte mint kitűzött feladatot. Az érintettek viszont aligha kérnek ebből, hiszen a harcok épp az ő területükön folynak, ők szenvedik el elsősorban az Úr harcosainak tombolását.