Algéria: Referenbumm

szerző
Kovácsy Algéria
publikálva
1996/49. (12. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Népszavazást tartottak a múlt héten Algériában, és a lakosság 80 százalékos részvétel mellett 86 százalékos arányban igent mondott az elnöki diktatúrára. Az ellenzéki körök csalást emlegetnek, de tények nincsenek a kezükben, így hát minden baj elfödve, a hatalom bebetonozva: az ország a jelek szerint visszacsúszik abba az állapotba, ahonnan egyszer már a fanatizmus grasszálásához vezetett az út.

Zeroual államfő hatalmát egy évvel ezelőtt is népszavazás erősítette meg; akkor a nemzeti egyetértés mögött még felsejlett valamiféle megbékélés reménye. Ez a remény immár darabokban, a megtört gerincű ország már semmi mást, csak nyugalmat akar, és bármi áron. Amióta 1992-ben a hatalom megsemmisítette a mohamedán fundamentalisták győzelmét hozó választási eredményeket, legalább hatvanezer áldozatot követelt a szélsőséges iszlamisták gerilla- és terrorháborúja a módszereiben szintén nem válogatós államhatalom katonáival, kommandósaival és rendőreivel. Még ma is tizenhétezren vannak gyűjtőtáborokban terrorista tevékenység vádjával, többségükben mindenfajta bírósági eljárás nélkül.

Kény és kedv

Ha minden igaz, jövőre újból lesznek választások, de ezen a most elfogadott alkotmány értelmében már nem indulhatnak vallási (és nyelvi, regionális) alapon álló pártok, úgyhogy az elnöknek, a fegyveres erőknek, az egykori állampárt megmerevült szárnyának már csak a politikai ellenzéktől kellene tartania. Tőle sem igazán, hiszen az új alkotmány egy parlamenti felsőház létrehozásáról is rendelkezik. A választott alsóházban hozott törvények csak akkor lesznek érvényesek, ha ez a "Nemzeti Tanács" háromnegyedes többséggel megerősíti őket. A testület egyharmadát viszont maga az elnök ülteti oda, nem kétséges tehát, mit érhetne el akár egy ellenzéki többségű parlament: Zeroual akarata ellenében semmit.

A vallási fanatizmus alól a talajt aligha rántja ki, de enyhe tömegnyugtatóként talán kifejthet némi placébó-hatást, hogy az új alkotmány államvallásként rögzíti az iszlámot, miközben az elnöki holdudvarban az arab nacionalizmus erői bukkannak újra elő, és maga az alaptörvény is az arab mint hivatalos nyelv kizárólagosságát szögezi le.

Kabil és arab

Minden harmadik algériai kabil, vagyis nem az arab, hanem a tamazight az anyanyelve. A hatmillió kabil fele az ország északkeleti részében, másik fele a nagyvárosokban él. Úgy alakult, hogy a kabilok nyitottabbak, felső rétegük előbb kapott nyugati képzést, mint az arab-algériaiak, közülük vállaltak munkát, telepedtek le előbb és többen Franciaországban, és a kormányhivatalokban, a gazdaságban mindmáig messze felülreprezentáltak - de nem a hadseregben, ott már vigyáztak az arab fölényre. Ez nyilván nem szül jó vért, identitáskifejezésük korlátozása hatásos populista gesztus.

Csakhogy ez politikai következményekkel is jár. A két legnagyobb, többé-kevésbé nyugati típusú ellenzéki pártnak Kabilföld a bázisa, ahol már erőteljesen előrehaladt a laicizálódás folyamata, míg az arabok politikai csoportjait a nacionalizmus és a vallásosság árnyalatai jellemzik. A kabil identitás elfojtása lényegében visszaszorítja a nyelvi-kulturális keretek közé, és így eleve torz fejlődési útra tereli a politikai polarizációt, hogy még nehezebben nőjön ki az indulatokból a politika maga. Ez persze nem új, az viszont igen, hogy a kabilok ma már harcosabbak. Miután a két kabil párt egyike bojkottot hirdetett, a másik az alkotmánytervezet elutasítására biztatott, Kabilföldön huszon-egynéhány százalékos volt a részvétel, és a nem szavazatok voltak többségben - ami viszont a hatalmat aligha gondolkoztatja el.

Rend és rettegés

Természetesen az arab ellenzéki pártok is ellenezték az új alkotmányt, és közös nyilatkozatban fejtegették hatástalanul, hogy a hatalom halogatásra játszik megoldások helyett. Aligha lephette és ingathatta meg a deklaráció az elnököt és környezetét, amely jól tudja, hogy egyetlen dolog szól mellette, ez viszont mellette szól: övé a hadsereg, övé tehát a béke.

Lehet, hogy az algériaiak többségének még mindig jobb a diktatúra régóta megszokott formája az arcátlanul tovább gazdagodó politikai-katonai elittel, a piacosodásból fakadó áremelkedéssel, a tovább növekvő munkanélküliséggel, mint egy kiszámíthatatlan fundamentalista rezsim, és biztosan jobb a hétköznapi rettegésnél. Csakhogy a rettegés nem szűnt meg, mindennapos elhurcolások, robbantások; levágott fejek, holttestek az utcán. És arra is kell emlékezniük, hogyan is kezdődött az őrület az évtized elején: pontosan a munkanélküliség és az áremelkedések vezettek zavargásokhoz, megtorláshoz, majd fundamentalista térnyeréshez az évtized elején. Reménytelen remény, hogy a tábornokból lett államfő keményen kézben tart, odacsap, és ha már sem jólét, sem szabadság, sem társadalmi béke, majd csak rendet szervez a félelem és a fegyelem.

Kovácsy Algéria

szerző
Kovácsy Algéria
publikálva
1996/49. (12. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...