Andrzej Duda aláírja, de alkotmánybíróság elé küldi a holokausztban játszott lengyel felelősséget elkenő törvényt

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. február 6.

Külpol

Stílszerűen az államfő is hárítja a felelősséget.

Andrzej Duda lengyel elnök kedden bejelentette, hogy aláírja a Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosító jogszabályt, egyúttal azonban utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól. Az új előírásokat az elmúlt napokban elsősorban Izrael és Ukrajna bírálta.

Izraelnek nem tetszik, hogy Lengyelország törvénnyel tolná el magától a holokausztért viselt felelősséget

A „lengyel haláltábor” kifejezés használatáért három év börtön is járhatna. Lengyelország és Izrael 2016-ban közös nyilatkozatban tiltakozott a történelemhamisítás, ezen belül a „lengyel haláltáborok” kifejezés használata ellen – válaszolta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő vasárnapra virradóra arra, hogy Tel-Aviv az adott témában készülő lengyel jogszabály módosítását kérte.

Duda a szólásszabadságra, valamint a bűncselekménynek minősülő tettek meghatározásának pontosságára vonatkozóan kéri ki az alkotmánybíróság véleményét. Hangsúlyozta: a törvény eleget tesz annak az Izrael által korábban megfogalmazott követelménynek, hogy ne akadályozza a holokauszt tudományos kutatását. Fontosnak nevezte, hogy a holokauszttúlélők tanúvallomást tehessenek. Kiemelte: Lengyelországnak szüksége van arra, hogy a második világháború kapcsán megvédhesse jó hírnevét.

A törvény értelmében az IPN ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak majd azok ellen, akik – a törvény betűje szerint – a lengyel nemzetet és a lengyel államot nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva a náci német Harmadik Birodalom bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják. A „lengyel haláltáborok” kifejezés használatáért akár hároméves szabadságvesztési is járhat.

 

Figyelmébe ajánljuk