Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország ismét tömeges mozgósításra készül

  • narancs.hu
  • 2022. december 31.

Külpol

Orosz rakéták csapódtak be Kijevben szilveszter napján.

A brit védelmi minisztérium napi jelentése szerint december 29-én az orosz erők nagy hatótávolságú fegyverekkel újabb csapásokat mértek Ukrajnára, amelyekkel elsősorban ismét az áramelosztó hálózatot célozták – írja a Telex háborúval foglalkozó hírösszefoglalója.

Az elemzés szerint Oroszország október óta 7-10 naponta hajt végre ilyen intenzív csapáshullámokat, melyek célja, hogy megpróbáljanak felülkerekedni az ukrán légvédelmen. Most azonban reális esély van arra, hogy az elkövetkező napokban megváltoztatják az eddigi mintázatot, hogy az újabb csapásokkal gyengítsék az ukrán lakosság morálját az újévi, ünnepi időszakban. 

Közben Olekszij Reznyikov, az ukrán védelmi miniszter egy, az orosz állampolgároknak címzett, orosz nyelven elmondott videóüzenetében arról beszélt, hogy a Kreml újabb tömeges mozgósítást készíthet elő, egy héten belül pedig határainak lezárását is elrendelheti Oroszország – írja a hvg.hu a Guardian értesüléseire hivatkozva.

Az ukrán védelmi miniszter figyelmeztette a mozgósításra alkalmas orosz férfiakat:

„Tényszerűen tudom, hogy nagyjából egy hetetek van még, aztán nem lesz választásotok. Január elején az orosz hatóságok le fogják zárni a határokat a férfiak előtt, kihirdetik a hadiállapotot, és megindítják a mozgósítás újabb hullámát. A fehérorosz határt is lezárják.”

Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerző osztályának vezetője pénteken azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy az újabb mozgósítás január 5-én jön.

FRISSÍTÉS:

Szilveszter napján orosz rakéták csapódtak be Kijevben. Eddig egy ember halálát erősítették meg a főváros délnyugati részén fekvő Szolomjanszk körzetében, jelentette be Vitalij Klicsko kijevi polgármester. Kijrlo Timosenko, Volodimir Zelenszkij elnök hivatalának helyettes vezetője szerint egy szállodát és egy családi házat találtak el a rakéták. A jelentések szerint tíz robbanás volt hallható az első támadássorozatban.

Az orosz erők Ukrajna más területeit is lőtték. A célpontok között volt Hmelnyickij és Zaporizzsja, valamint a harkivi terület – írta a Kyiv Independent.

(Telex, Guardian)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk