Berlusconi ítéletei: Perre per

szerző
Petõcz György
publikálva
1998/32. (08. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az elmúlt hónapban két elsőfokú bírósági ítéletet is hoztak az olasz ellenzék vezetője, az AC Milan tulajdonosa, a médiacsászárnak is nevezett Silvio Berlusconi ellen. Egyszer július elején kapott két év kilenc hónapot, mert adóhivatalnokokat vesztegetett meg, egy hét múlva ezt egy másik perben két év négy hónappal toldották meg: a bíróság ekkor szintén vesztegetésért neheztelt meg rá kissé.

Az elmúlt hónapban két elsőfokú bírósági ítéletet is hoztak az olasz ellenzék vezetője, az AC Milan tulajdonosa, a médiacsászárnak is nevezett Silvio Berlusconi ellen. Egyszer július elején kapott két év kilenc hónapot, mert adóhivatalnokokat vesztegetett meg, egy hét múlva ezt egy másik perben két év négy hónappal toldották meg: a bíróság ekkor szintén vesztegetésért neheztelt meg rá kissé.

Az első per vádirata szerint Berlusconi 1989 és 1992 között mintegy ötvenmillió forint értékű lírát juttatott bizonyos fináncoknak annak fejében, hogy az adóbevallásait, egészen pontosan a Fininvest cég adózási ügyeit elnézően kezeljék; a második esetben a vád szerint 1991-ben, még mielőtt politizálásra adta volna fejét, közel hárommilliárd forintnyi suskát delázott Betino Craxi szocialistáinak bizonyos szívességekért cserébe. És ha ezek az ítéletek még nem is jogerősek, és nagyon sokáig nem is lesznek azok, ha egyáltalán, és ha a volt miniszterelnöknek feltehetőleg nem kell majd effektíve börtönbe vonulnia, ezek a perek akkor is rettentő felfordulást okoztak Olaszországban. Politikai felfordulást, persze.

A közvélemény-kutatások szerint az olaszok nagyobb része nem hiszi el Berlusconinak, hogy ártatlan, és hogy az ítéletek politikai koncepciós pereket zártak le. Ugyanakkor a megkérdezettek nagyobbik része helyeselné, ha parlamenti vizsgálóbizottság tenné mérlegre a perekben közreműködő ügyészek és bírák munkáját is. Ráadásul a Forza Italia, Berlusconi pártjának népszerűsége minden újabb ítélettel és perrel csak növekszik.

Az európai politikai gyakorlatban valóban példa nélküli, hogy egy politikus 22 ellene folytatott perrel és két érvényes ítélettel a füle mögött továbbra is befolyásos politikai tényező maradhasson. Ennek talán az lehet a magyarázata, hogy Berlusconinak sikerült elhitetnie: a nemzeti politikai, ideológiai és kultúrharc hérosza ő, a liberális "szabadcsapatok" vezére, valamint a hatalmat továbbra is kezükben tartó "kommunista" dandárok célpontja. Az ellenség-állam elitkommandója az igazságszolgáltatás, s ha őt elítélik, annak csakis politikai okai lehetnek. A perek és az ítéletek pedig a legfőbb bizonyítékai az országot megosztó ádáz kultúrharcnak.

Bár Berlusconi ügyes demagóg, nem kétséges, hogy a "tiszta kezek" milánói ügyészei, a korrupcióellenes harc nemzeti hősei nem kevés okot adnak számos gyanúra. Di Pietro és társai populista gesztusokért soha nem mentek a szomszédba (Albániába, mondjuk, pedig annak ott most nagy szezonja van). Interjúkban, nagy beszédekben közvetlenül szólították meg a tömegeket, s magukat mint a politikai és fináncoligarchiákkal bátran szembeszálló, a korrupt hatalmat megingató szabadcsapatokat állították be. Az imidzs egyrészt Savonarolára, a fanatikus purifikátorra hajazott, másrészt Ludas Matyira, a ravasz népi hősre, jóllehet az utóbbi kultusza Olaszországban periférikusnak mondható. Az ügyészeknek az erős népi támogatással sikerült is megdönteniük az épp aktuális hatalmat, átrajzolniuk a politikai térképet, ad acta helyezniük a kereszténydemokratákat (akik negyven éven át Craxi szocialistáival és a kommunista baloldallal kormányoztak úgymond latens, korrupt, valamint bűnös szövetségben). A korrupciós vizsgálatok leghevenyebb fázisában, 1992 és 1994 között többször megvádolták az ügyészcsoportot, hogy erőszakkal csikartak ki önmagukra vagy másokra terhelő vallomásokat a letartóztatott politikusokból és gazdasági vezetőkből. Akkor, a "rendkívüli állapotra" hivatkozva, ezt sokan elnézték nekik.

A fordulat 1994-ben következett be, amikor az áprilisi választásokon megbuktak a kereszténydemokraták, vereséget szenvedett a baloldal, s az országban két tekintély uralkodott: a múltat legyőző Di Pietro és az "újat" jelentő Berlusconi. Arra, hogy ez az "új" valóban új volt-e, most nem vesztegetünk szót, de az biztos, hogy Berlusconi és a vele nyomuló politikai outsiderek agresszivitásukkal és helyfoglalásukkal félelmet és zavart keltettek az addig uralkodó oligarchiákban - de a baloldalhoz hagyományosan közel álló ügyészekben is. Di Pietro egy ízben elárulta, hogy nemcsak a baloldal és a hagyományos tőkés csoportok, de a kereszténydemokrata államelnök, Scalfaro is ellenségesen tekintett Berlusconira. Ennélfogva nem akadt a politikai életben senki, aki az ügyészeket rendre utasította volna akkor, amikor az új kormány igazságügyi miniszterének egy törvényjavaslata ellen a tévében és első személyben keltek ki: mintha legalábbis valami közük lenne a törvénykezéshez. A tömegek az ő pártjukat fogták, és a megszégyenült miniszter a javaslatot hamar vissza is vonta. Ez az esemény a hatalmi ágak függetlenségének nyilvánvaló megsértése volt, s mint később kiderült, nem is az utolsó. 1994 novemberében, az ENSZ szervezett bűnözéssel foglalkozó csúcskonferenciájának második napján - tehát nem a konferencia előtt, netán egy nappal később - az elnöklő Berlusconi és a jelen lévő államfők a Corriere della Serából arról szereztek tudomást, hogy a milánói ügyészcsoport korrupció gyanújával vizsgálatot kezdeményezett a miniszterelnök ellen. Ezek után egy hónappal véget is ért az olasz jobbközép kormányzati kalandja.

A kultúrharc azóta is tart. Az igazi áldozatnak azonban nem Berlusconi tűnik, netán valamely másik politikai vagy üzleti tettestársa, barátja, üzletfele, rokona. Hanem a közhatalomba vetett hit. Ebben a politikai feltűnési vágytól hajtott milánói ügyészek és bírák felelőssége tetemes. A helyzeten mit sem változtat, hogy azóta a jelenleg kormányzó baloldal törvényjavaslatait és törekvéseit is többször meghiúsították, s populizmusukkal valamennyi politikai erőnek meggyűlt a baja. Az időközben szenátorrá válaszott Di Pietro személyében ma már közvetlen politikai képviselettel is bírnak.

Az embereknek, akikben már régóta egyre növekszik a normalitáshoz való visszatérés vágya, kezd elegük lenni a dologból. Pedig lehet, hogy ezúttal valóban csak egy korrupt politikus megérdemelt elmarasztalásáról van szó.

Petőcz György

(Firenze)

szerző
Petõcz György
publikálva
1998/32. (08. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...