Továbbra is csak üzenget az ENSZ a mianmari népirtás ügyében, pedig az „etnikai tisztogatás tankönyvi eseteként” emlegetik

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 11., 15:33
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Érdemi lépések helyett.

Még mindig csak nyilatkozatok formájában tesz valamit az ENSZ a mianmari népirtás ügyében.  Most épp Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hívta fel a figyelmet a rohingják tömeges legyilkolására, az „etnikai tisztogatás tankönyvi esetének” nevezte a muszlim vallású helyi kisebbséggel szemben történő „kegyetlen biztonsági műveleteket” – írja az MTI.

Az egész világ ölbe tett kézzel nézi, ahogy végbemegy a népirtás

Mindenki tudja, hogy tömegesen gyilkolják a rohingjákat Mianmarban, de senki nem lép közbe.

A mianmari hadsereg Arakán államban zajló tevékenysége „egyértelműen aránytalan” válasz a muszlim szélsőségesek múlt hónapban elkövetett támadásaira – mondta a főbiztos az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén.

„Felszólítom a kormányt, hogy vessen véget a jelenlegi kegyetlen katonai műveleteknek, vonja felelősségre az összes jogsértés elkövetőit, és fejezze be a rohingja lakosság hátrányos megkülönböztetését.”

A dalai láma mindeközben azt üzente a buddhista többségű Mianmar vezetésének, hogy a béke és a megbékélés szellemében kezet kell nyújtani a társadalom minden tagjának. Buddhára emlékeztetve hozzátette, hogy látva szenvedéseiket, segített volna a rohingjáknak.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 11., 15:33
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs