A kaukázusi harcosok egyébként videón nézik a legújabb filmeket, és a mostani legnagyobb siker a Rettenthetetlen. Mel Gibson nem kisebb személy kedvence, mint a szintén rettenthetetlen Samil Baszajev, aki csendesebb napokon képes többször is megnézni, miként mészárolják halomra a skót felkelők a gőgös angol lovagokat.
A csoda
Ami augusztus második hetében Csecsenföldön történt, egyszerűen hihetetlen. Rongyos hegylakó felkelők példátlanul súlyos vereséget mértek a világ (még mindig) egyik legerősebb hadseregére. Bár józan számítások szerint Groznij elfoglalása csupán átmeneti taktikai siker lehet a két oldal erőviszonyainak ismeretében, a csecsenek diadala túlmutat a hadművelet katonai jelentőségén. A tűzszünet és Lebegy kinevezése a Kaukázus teljhatalmú helytartójává valószínűleg új szakaszt nyit a válság történetében.
A helyszíni jelentésekből megint csak napokkal később lehet összerakni, mi történhetett valójában: az első riasztó hírek augusztus hetedikén este futottak be az orosz csapatok hankalai főparancsnokságára. Addigra már több száz csecsen harcos hatolt be a városba, és tüzet nyitottak a szövetségiek állásaira. A csecsenek csak jöttek, jöttek, alig találkozva számottevő ellenállással. Az orosz tábornokok közleményözönben tudatták a világgal, hogy terroristák garázdálkodnak a városban, ahol amúgy rend és nyugalom van, a helyzet stabilizálódik. A napról napra nyilvánvalóbb hazugságok gyártásában Doku Zavgajev járt az élen: a Csecsenföld első emberének - minden alkotmányos és törvényi háttér nélkül - tavaly decemberben "megválasztott" Zavgajev folyamatosan azt nyilatkozta, hogy ura a helyzetnek. A bábkormányzat fejét a helyi népnyelv csak Doku Aeroportovicsnak nevezi, hiszen a politikus ritkán mert kimozdulni az orosz légi támaszpontról, akkor is csak tucatnyi testőrrel. Zavgajev áltatását Moszkvában sokáig elhitték, így az orosz parancsnokság a csata ötödik napján sem hirdette ki a rendkívüli állapotot. Már minden elveszett, de a hivatalos tájékoztatásban legfeljebb azt említették, hogy a belügyi alakulatok a helyi csecsen rendőrséggel karöltve megfegyelmeznek néhány banditát. De az újabb elkerülhetetlen anyagi károk miatt sietve kérték a moszkvai kormányt, utaljon át újabb pénzeket a helyreállításra.
A botrány
Borisz Jelcin beiktatásának napján már nem volt olyan ember Oroszországban, akinek a Kreml kertjében leadott harminc díszlövésről ne Groznij jutott volna eszébe. A csecsen fővárosban képtelen helyzet alakult ki. Az oroszbarát helyi karhatalom elpárolgott; minden jel szerint fegyverrel, felszereléssel együtt átálltak a felkelőkhöz. Vagy lehet, hogy mindig is azokhoz tartoztak. A támadók mindenesetre egymás után foglalták el a helyi kormányépületeket: amikor Jelcin a Kremlben nekikezdett az elnöki eskünek, Groznijban mindenfelé a csecsen zászló lengett.
Meg persze fehér. Az orosz garnizon egy része így jelezte semlegességét: harcoljon, aki akar, és aki látja az egész fárasztó, veszélyes cécó értelmét. Ezért fordulhatott elő, hogy az erősítések beérkezése után háromezer főre duzzadt csecsen haderő több mint kétszer annyi orosz katonát kerített be. Igazán súlyos harcok a városközpontban dúltak, de az ott bátran kitartó orosz ejtőernyősök napokig hiába várták a megígért felmentő sereget. A hankalai parancsnokságon szorgalmasan fogalmazták a jelentéseket arról, hogy hány páncélos ék tart Groznij központja felé. Arról, hogy súlyos veszteségek után ezek mindegyike visszafordult, hallgattak. Pedig tudhatták, hogy a városi harcokban a csecsenek abszolút profik.
Iszonyat
Ez az, amit az orosz tájékoztatásban minduntalan a szemükre vetnek. Vagyishogy a gyáva terroristák az asszonyok és a gyerekek mögé bújnak, és soha nem állnak ki szemtől szembe, nyílt ütközetben. Következésképpen mindig a polgári lakosság szenved, de nagyon.
Ez utóbbi teljesen igaz. A valaha majd félmilliós Groznij még néptelenebb, kihaltabb és még romosabb lett. A sokadik ostrom túlélői a pincékben várnak az igazi csodára: arra, hogy egyszer talán a háborúnak is vége lesz. Az ellenállás harcosai ezúttal nem emeltek maguk elé élő pajzsot, de nem is volt szükségük rá, hiszen ők támadtak. A 9. számú kórházba szorult orosz belügyi zászlóalj viszont túszokat szedett a betegek közül, és kivégzésükkel fenyegetőzött, ha a csecsenek nem biztosítanak szabad elvonulást. A szövetségi erők nehéztüzérsége és légiereje napokig vaktában, találomra kiválasztott célpontokat lőtt a városban. A legszörnyűbb sors azokra várt, akik gépkocsin menekültek. Az orosz helikopterek többször lecsaptak a konvojokra, amelyekben biztos a felkelők utánpótlását sejtették - a rakéták azonban asszonyok és gyerekek közé csapódtak. A Groznijból kivezető utak mentén kiégett autók és véres, felismerhetetlenné tépett holttestek hevertek.
Fordulat
És ekkor színre lépett Lebegy tábornok, aki hetek óta csak hallgatott, ha a csecsen válságról volt szó. Groznij felett sűrű, sötét füst lebegett, még javában folyt a harc, amikor Oroszország egyik legfontosabb posztjának birtokosa tárgyalóasztalhoz ült a csecsenekkel. Pontosabban azzal a személlyel, aki a legelfogadhatóbb tárgyalópartner az orosz politikusok szemében. A felkelők küldöttségét Aszlan Maszhadov vezérkari főnök vezette. A találkozón a volt szovjet hadsereg két főtisztje azonnal megállapodott a tűzszünetről.
Lebegy, aki Jelcin elnöktől teljhatalmat kapott az észak-kaukázusi rendezés előmozdítására, radikális tervvel állt elő: elsőként is lapátra tenné a teljesen lejáratott Zavgajev-féle vezetést. A tábornok nyíltan megvádolta az oroszbarát főcsecsent, hogy moszkvai pártfogóival dollármilliárdokat (legalább hármat-négyet) sikkasztott el az újjáépítési pénzekből, amelyek egy része ráadásul ismeretlen csatornákon keresztül végül az ellenállóknál kötött ki. Lebegy az orosz csapatok teljes kivonását, új általános választásokat és végül nagyfokú autonómiát ígért Csecsenföldnek. A nemzetbiztonsági főtanácsadó emellett a fronton elképedve tapasztalta, hogy az abszurd háborúban mennyire lezüllött és demoralizálódott a hadsereg. A Csecsenföldre küldött hadianyagot az ellenség sokszor egyszerűen megvásárolta. Nagyvonalúan tehette: csak az orosz adófizetők pénzét kellett költenie.
Vagy mégsem?
A konfliktus frontvonalai már nem Csecsenföldön, hanem az orosz kormányon belül húzódnak: Alekszandr Lebegy maga is kijelentette, hogy a viszályt leginkább Moszkvában szítják. De kik? Napokkal az állítólagos, de csak szóban megkötött tűzszünet után az orosz légierő még bombázza Groznijt - ahol éppen Lebegy tárgyal a felkelőkkel. Az orosz parancsnok, Pulikovszkij altábornagy pedig zavarodottan hol azt mondja, hogy betartja a fegyvernyugvást, hol meg kikéri magának, hogy összeszűrné a levet közönséges lázadókkal. Ezáltal Maszhadov csecsen vezérkara rendszeres időközönként jelentést ad Lebegy moszkvai stábjának a helyzetről.
A káosz közepette minden szempár egy emberre meredne, ha az illető felbukkanna valamelyik kormányszanatóriumból. A fegyveres erők alkotmányos főparancsnoka viszont csak gondosan megkomponált híradófelvételeken jelenik meg. A legkomikusabb hatást az keltette, hogy a nyári hőségben ingujjra vetkőzött Csernomirgyin miniszterelnököt és az elnöki apparátust irányító Csubajszt Borisz Jelcin olyan szobában fogadta, ahol a kandallóban lobogott a tűz. Az elnök egyetlen megnyilvánuló életfunkciója, hogy szünet nélkül cseréli munkatársait a fontos posztokon, ám egyebet nem tesz. Nem akar vagy nem tud? Ezt egész Oroszország szeretné kitalálni.
Lebegy persze most egy ideig jobban teszi, ha vigyáz magára. A nagy békecsinálás még megárthat az egészségének.
Vígh Zoltán
