Cyber hírek

  • 2002. október 17.

Külpol

Másolásvédelem Az izraeli Midbar cég Cactus másolásvédelmi rendszerét alkalmazó CD-k gyártását kezdte meg a székesfehérvári VTCD Videoton Kompaktlemez-gyártó Kft. A technológia többszintű védelmet biztosít, egyes lemezeket csak audio CD-lejátszóban lehet meghallgatni, másokat számítógépen is.n Ûrvonat Az Atlantis amerikai űrsikló asztronautái közül ketten újabb sikeres szerelési munkákat végeztek a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) külső burkán: helyére illesztették azt a rácstartó szerkezetet, amely egyebek között az űrbázis hűtőrendszerének az elemeit is tartalmazza.
Piers Sellers és David Wolf hat órát töltött el a nyílt világűrben, miközben rögzítették a 13,5 méter hosszú szerkezetet, amelyen a hűtésre szolgáló radiátorok mellett egy távközlési, egy kamera- és egy világítórendszer is helyet kapott. A két űrhajós ezt követően felavatta az űrállomás vasútját is, és egy tolókocsin rövid utazást tett. A továbbiakban az épülő űrállomás terebélyesedésével az ISS "vasúthálózatán" szállítják az asztronauták a távolabbi pontokra felszerelendő elemeket.

n Vírusrekord A Bugbear számítógépes vírus pályafutása első hetében a Klez féreg rekordját is megdöntötte: a múlt héten a MessageLabs 320 ezer Bugbeart tartalmazó levelet fogott el a rendszerében, többet, mint amennyit a korábbi rekorder, a Klez.h féregvírus termelt ki áprilisban, megjelenése első hetében. Miután sikeresen megfertőzött egy számítógépet, a Bugbear féregvírus e-mail-címek után kutat, és mindegyikre küld egy levelet, saját magát csatolva. A féregvírus azt is megkísérli, hogy a helyi hálózaton megosztott többi gépre átmásolja magát. A Bugbear ugyanazt a másfél éve ismert hibát használja ki a Microsoft Outlook levelezőprogramokban, amire sok korábbi féregvírus alapozott.

n Keleti part Az East Park egy korántsem hivatalos, de rendkívül magyar South Park. Aki valaha is látta az észak-amerikai falucska kiskorú lakóinak obszcén kalandjait bemutató animációs sorozat valamelyik részét, biztosan gondolt már arra, hogy mindez akár Magyarországon is játszódhatna. Hát akkor tessék, itt van: http://free.x3.hu/eastpark/

n Parkolás mobiltelefonnal Intelligens parkolási rendszert indított be október 10-én a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. A parkolási díjat a járművezetők a mobiltelefonjuk segítségével fizethetik, az előre befizetett kontójuk terhére. A "személyes parkolóóra" ingyenes telefonhívással indítható és fejezhető be. A parkolás így nem kerül kevesebbe, de készpénz nélkül, távolról is irányítható. A Parktel rendszert (www.parktel.hu) elsőként a főváros IX. és XIII. kerületében, illetve a fővárosi önkormányzat kezelésében levő legfontosabb főútvonalakon vezetik be. Használható lesz a Nagy- és a Kiskörúton, az Andrássy úton, a Baross utca, Üllői út és a Bajcsy-Zsilinszky út egy részén és a Keleti pályaudvar környékén. A rendszerben regisztrált autók szélvédőjére matrica kerül, a parkolás befejezéséről a rendszámhoz rendelt mobiltelefonra SMS-üzenet érkezik. A rendszerbe történő belépéshez regisztrációra és az egyenleg legalább ötezer forintos feltöltésére van szükség. Ezt követően vehető át az igazoló matrica, amit a szélvédőn kell elhelyezni. A Parktel rendszer szabadon bővíthető, a többi fővárosi kerület és parkolási társaság szintén bevezetheti a területén. Így megvalósulhat Budapesten az egységes parkolási rendszer, sőt vidéki városok is csatlakozhatnak.

n Kalózkodik a BSA Szerzői jogvédelem alatt álló anyagainak eltávolítására szólította fel a BSA-t a KJK-Kerszöv (www.complex.hu), a Complex CD-jogtár kiadója. A kiadó szerint ugyanis a "szoftverrendőrség" nemcsak a szerzői jogi törvényt helyezte el weboldalán, hanem annak szakjogászok által írott kommentárját is, melyet a CD-ről másolhattak ki - ám jogdíjat nem fizettek érte. A BSA tűzszünetkampányának mintájára harmincnapos türelmi időt ad a KJK-Kerszöv, a jogtár kiadója a BSA-nak a szerzői jogi védelem alatt álló anyagok eltávolítására - mondta el az Index kérdésére Jablonszky László, a jogtár szerkesztője. A weboldalon az összesen 113 paragrafusból álló szerzői jogi törvény első 14 paragrafusa volt megtalálható, a szöveghez fűzött magyarázattal együtt. Mint Jablonszky László elmondta, az anyag egy tavalyi CD-jogtárról származhat, mivel a törvény január elsejével életbe lépett módosításai hiányoznak a BSA oldaláról. A BSA weboldalát (www.bsa.hu) a KJK-Kerszöv bejelentése után eltávolították, majd átalakítva került vissza a hálóra.

n Hazudós poligráf A CIA, az FBI és egyéb ügynökségek szakértői véleményei alapján az amerikai tudományos akadémia bizottsági jelentése megbízhatatlannak nyilvánította a hazugságvizsgálókat. Így megszűnhet a szövetségi alkalmazottak - bűnözők és kémek kiszűrésére rendszeresített - tömeges poligráfos kivizsgálása. Az energiaügyi minisztérium felkérésére végzett vizsgálatból két fő tanulságot vontak le az akadémikusok: a poligráf tévesen vezehet olyan megállapításokra, hogy valaki hazudik, miközben megfelelően felkészített személy a lebukás kockázata nélkül hazudhat az eszköznek. Elhárításban járatlan személyek esetén, pontos eseményeket firtató kérdéseknél a poligráf segítségével a véletlennél jelentősen jobb arányban meg lehet különböztetni az igazmondást a hazugságtól - ez az arány azonban jelentősen rosszabb a tökéletesnél. A jelentésben megjegyzik: előfordul, hogy az eszköz segítségével tévesen hazugságon kapnak valakit, aki valójában csak feszült. Tipikusan gyakorinak tűnt az ilyen tévedés, ha a vizsgált személy valamilyen megbélyegzett társadalmi csoport tagja. Az amerikai akadémia vizsgálóbizottsága ezek mellett arra is figyelmeztette a minisztériumot, hogy a hazugságvizsgálatba fektetett túlzott bizalom hamis biztonságérzethez vezet.

n Okos töltő Két ír üzletember szabadalmat nyújtott be a telefonból adatokat letöltő intelligens mobiltöltőre. Ha a telefon elvész vagy ellopják, a számok megmaradnak a töltőben. A hivatalos brit statisztikák szerint az országban átlagosan minden három percben ellopnak egy mobiltelefont.

n Hajtás Pajtás A Hajtás Pajtás biciklis futárjai vállalják a használt elemek és akkumulátorok gyűjtését. A futárok a cég központjába viszik a veszélyes hulladéknak számító elemeket, majd leadják a hulladékudvarokban. A használt elemekből és akkumulátorokból szivárgó kadmium és más anyagok mérgezik a talajt, és a talajvízbe juthatnak. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. adatai szerint a budapesti háztartások hulladékába évente 590 tonna elem kerül.

n Moslékakku Ételmaradékból áramot nyerő akkumulátor kifejlesztésén dolgoznak Nagy-Britanniában. A mobiltelefon méretű áramforrásban a sok szénhidrátot és cellulózt tartalmazó konyhai hulladékot mikrobák alakítják elektromos energiává.

n Lehallgathatatlan mobilok A cseh védelmi minisztérium olyan norvég mobiltelefonok megvásárlását tervezi, amelyek biztonságosan kódolják és védik a lehallgatás ellen a továbbított hangot és adatokat. A NATO már kipróbálta ezt a mobiltelefont, a holland és a német hadsereg pedig rendelt is belőle.

n Lara Croft A Core Design játékfejlesztő cég hamarosan piacra dobja a népszerű Tomb Raider-sorozat új epizódját. A cég most női tesztelőket keres, mert álláspontja szerint a férfiak és a nők agya különbözőképpen működik. Az öt Tomb Raider-játékból 1996 óta több mint 28 millió példányt adtak el világszerte.

Figyelmébe ajánljuk