EBESZ-értekezlet: A csúcsot kell abbahagyni

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
1999/47. (11. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

November 17. és 18. között zajlott az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) isztambuli értekezlete, az évezred utolsó ilyen csúcstalálkozója. Hozott jót is, rosszat is. Az semmiképpen sem jó hír, hogy a nemzetközi kritikákon megsértődött Jelcin éles kirohanás után elhagyta a csúcsértekezletet, és ebben jószerivel teljes egyetértéssel találkozott odahaza. Az viszont jó hír lehet, hogy aláírták az európai konvencionális haderőkről szóló megállapodást, és végre, erős amerikai nyomásra, grúziai kitérővel megépül a Bakut a Törökország Ceyhan olajkikötőjével összekötő olajvezeték. A Mikulás Ciprus kérdésében is tartogathat jó meglepetést. December 3-án New Yorkban Kofi Annan közvetítésével ismét tárgyalásokba kezd Rauf Denktas észak-ciprusi török és Glavkosz Kleridesz ciprusi görög elnök. (Már az sem volt kis protokollteljesítmény, hogy Glavkosz Klerideszt fogadták Törökországban.) És végezetül, végignézve a csúcs közönségén, Süleyman Demirel török köztársasági elnök joggal állapíthatta meg, hogy jól tartja magát. ´ volt az emlékezetes Helsinki Értekezlet egyetlen politikai túlélője.

November 17. és 18. között zajlott az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) isztambuli értekezlete, az évezred utolsó ilyen csúcstalálkozója. Hozott jót is, rosszat is. Az semmiképpen sem jó hír, hogy a nemzetközi kritikákon megsértődött Jelcin éles kirohanás után elhagyta a csúcsértekezletet, és ebben jószerivel teljes egyetértéssel találkozott odahaza. Az viszont jó hír lehet, hogy aláírták az európai konvencionális haderőkről szóló megállapodást, és végre, erős amerikai nyomásra, grúziai kitérővel megépül a Bakut a Törökország Ceyhan olajkikötőjével összekötő olajvezeték. A Mikulás Ciprus kérdésében is tartogathat jó meglepetést. December 3-án New Yorkban Kofi Annan közvetítésével ismét tárgyalásokba kezd Rauf Denktas észak-ciprusi török és Glavkosz Kleridesz ciprusi görög elnök. (Már az sem volt kis protokollteljesítmény, hogy Glavkosz Klerideszt fogadták Törökországban.) És végezetül, végignézve a csúcs közönségén, Süleyman Demirel török köztársasági elnök joggal állapíthatta meg, hogy jól tartja magát. ´ volt az emlékezetes Helsinki Értekezlet egyetlen politikai túlélője.

EBESZ-értekezlet Isztambulban

Magát a találkozót, amelynek az előkészületei november elseje óta tartottak, nem előzték meg jó előjelek. Ismét megremegett a föld Törökországban, igaz, ezúttal csak fele akkorányit, mint a múltkor. Az igazi politikai földrengést azonban mégsem ez okozta, hanem a

kaukázusi játszmák

érdekes fordulatai. Bár a politikai zuhanyhíradók régi híre volt, elmaradt a látványos áttörés Karabah ügyében. Heydar Eliyev azerbajdzsáni és Robert Kocsarjan örmény elnök már a tárgyalások előkészítési szakaszában jelezték, hogy nem írnak alá semmiféle megállapodást. Ezzel szemben sikerült tető alá hozni azt a régi tervet, amely szerint végre megépülne a Bakut a törökországi Ceyhan kikötőjén át a Földközi-tenger térségével összekötő kőolajvezeték. Ez elsősorban Törökország és Grúzia számára jelent nagy lehetőségeket, ugyanakkor egyelőre nem jelenti Oroszország végső, stratégiai vereségét a térségben. Még akkor sem, ha az orosz sajtó meglehetősen idegesen fogadta a hírt. A vezeték ugyanis leghamarább 2004-re készül el, és a tervek szerint ekkor már három éve üzemelnie kell a 2000-ben átadandó Baku-Novorosszijszk vezetéknek. Ugyanakkor Moszkva éppen a csúcs előtt készített elő nagy értékű gázszállítási megállapodást Törökországgal. Bülent Ecevit török kormányfő novemberi moszkvai látogatásán a katonai és a terrorizmusellenes megállapodásról is szó volt. Az új gazdasági térség létrejöttét, amelybe várhatóan Türkmenisztán és Kazahsztán is belekapcsolódik majd, egyébként éppen a kelet-közép-európai átmeneti gazdaságok fogják megsínyleni. Az új, amerikai kormánygaranciákkal megtámogatott szuperberuházás ugyanis ténnyé teszi azt, amit két éve sejteni lehetett, miszerint a Gdansk-Budapest-Belgrád tengelytől keletre is emberek élnek, és arrafelé is elképzelhetők nagyarányú befektetések. Azaz ha nem nyitunk ezek felé az országok felé, könnyen lehet, hogy elszáll a fejünk felől a befektetések legjava.

A csúcs másik nagy durranása,

Jelcin dühös kivonulása

szintén előre programozott aktus volt. Azt ugyan nem lehetett tudni, hogy Borisz Jelcin, aki már eredetileg is vonakodott a csúcson megjelenni, nemes egyszerűséggel kurafinak nevezi Bill Clintont, és 18-án, délután háromnegyed ötkor elhagyja Törökországot, hogy huszadikán már meglehetősen békülékeny hangú üzenetet küldjön ugyanoda vissza, de azt, hogy nagy harc lesz, mindenki előre tudhatta. Már a konferencia előkészítő értekezlete elhatározta ugyanis, hogy egyöntetűen felszólítja Oroszországot a csecsenföldi akció leállítására, valamint arra, hogy tárgyalások útján keresse a megoldást. Az ötlet jó és humánus, mondhatná bárki, azonban két bökkenő akad. Először: aligha akadhat olyan orosz politikus vagy katona, aki hajlana erre, különösen, hogy a szövetségi csapatok már csak két kilométerre vannak Groznijtól, és hétfőn este már a köztársaság területének nyolcvan százalékát ellenőrzésük alatt tartották. Másrészt sajnálatos tény, hogy Csecsenföldön egyszerűen nincs kivel tárgyalni. A mérsékeltnek számító Aszlan Maszhadov csecsen elnök tárgyalási pozíciója is körülbelül a mindent és azonnal, tényleges hatalommal azonban ő sem rendelkezik. Bár hivatalosan elhatárolta magát tőle, valószínűleg sokat tudna mesélni a haszavjurti egyezmény értelmében fegyvertelenül Groznijba látogató Spigun orosz tábornok idén áprilisi elrablásáról, valamint még számos egyéb nagy horderejű eseményről. Arról, hogy a Salman Radujev- és Samil Baszajev-féle gerillaparancsnokok mire képesek, mi magyarok nyugodtan meghallgathatnánk Mészáros Istvánt, aki ellen mint EBESZ-misszióvezető ellen kíséreltek meg 1995-ben merényletet a csecsen gerillák, továbbá Dunajszky Gábort és Horváth Istvánt, akik hosszú ideig ették a túszok keserű kenyerét. Túszok, nyugatiak és oroszok egyaránt, most is szép számmal akadnak Csecsenföldön. Félő, hogy az orosz csapatok kivonásával éppen az afgán helyzet jönne létre, azaz felállna egy, a radikális iszlám jelszavai mögé búvó kábítószer-fejedelemség.

Clinton elnök viszont kijelentette: a kaukázusi orosz csapatok kivonásához köti a haderő-megállapodás ratifikálását. Mármost ha így van, teljesíthetetlent követel, továbbá saját magát, illetve utódját hozza lehetetlen helyzetbe. A dologban az a szomorú, hogy a múlt héten Isztambulban két politikai hulla ugrott össze a csecsenek kérdésében. Sem Jelcin, sem Clinton nem számíthat további politikai karrierre, igaz, Jelcin fizikaira sem nagyon. Továbbá arról, hogy mi legyen Csecsenföld további sorsa, senkinek semmi szava nem volt.

Az EBESZ-csúcs

nagy nyertese Törökország

volt. A Baku-Ceyhan vezeték mellett sikeresen ismertette el a maga EU-tagjelöltségét, továbbá megerősíttette az Oroszországhoz fűződő virágzó gazdasági kapcsolatait. Ráadásul úgy, hogy ezúttal Törökország tudott diktálni az ottani gázeladásait mindenképpen forszírozni kívánó Oroszországnak. A nagy vesztes pedig nem a látványosan kivonuló Jelcin képviselte Oroszország, hanem Örményország lett. Igaz ugyan, hogy Kocsarjan tárgyalhatott Clintonnal, de az országocska voltaképpen lekerült a térképről.

Dobrovits Mihály

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
1999/47. (11. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...