Egyház és világ közelítése - Ferenc pápa törekvéseiről

Interjú Jakab Attila vallástörténésszel

  • Vári György
  • 2013. augusztus 23.

Külpol

Ferenc pápa minapi kijelentése a melegekről komoly vihart kavart. Erről, valamint a pápa elődeiről, habitusáról, egyházképéről, az Opus Deiről és a jezsuitizmusról, továbbá a latin-amerikai és a magyar katolikus egyházról is beszélgettünk Jakab Attilával.

Magyar Narancs: Gyakran kérik számon az újságírókon - legutóbb a melegekről tett kijelentései ürügyén -, hogy felületesen értelmezik Ferenc pápa mondatait és gesztusait. Mit lehet tudni a pápa intellektuális hátteréről, vallási és világi stúdiumairól, teológiai vonzalmairól, élettörténetéről, ami segíthetne jobban megérteni a viselkedését?

Jakab Attila: Ferenc pápa életéről aránylag keveset lehet tudni, az ő működése is jól szemlélteti, hogy Európa mennyire Európa-, mi több, Nyugat-Európa-centrikus, hogy e kultúrkör érdeklődésének középpontjában Nyugat-Európa és Észak-Amerika áll. Bergoglióra tulajdonképpen a kutya nem figyelt 2005-ig, amikor a későbbi XVI. Benedek legkomolyabb riválisává vált.

MN: De hát már azelőtt bíboros volt.

JA: Ez a rá irányuló külső figyelem tekintetében nem sokat jelentett. Ami keveset tudunk Jose Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke életéről, azt onnan tudjuk, hogy 2010-ben két argentin újságíró publikált egy vele készült interjúkötetet, ami az idén megjelent magyarul is. Feltűnő, hogy Ferenc pápáról lényegében ez az egyetlen életrajzi forrás áll rendelkezésünkre. Andrea Tornielli olasz Vatikán-szakértő több nyelven közölt életrajzában is döntő részben ezt a spanyol nyelvű interjúkötetet használta, amit egyébként semmilyen nyelvre nem fordítottak le addig, amíg az interjúalanyt pápává nem választották. A spanyol nyelvterületen kívül nem is keltett érdeklődést, aztán mindenki meg volt lepve, hogy semmit nem tudnak Bergoglióról, a latin-amerikai katolicizmus egyik régóta kiemelkedő figurájáról. Az újságírás és egyáltalán a világra irányuló figyelem hatalmas csődjét leplezte le a megválasztása. Ebből is látszik, hogy hiába beszélünk információs robbanásról, az ugyanabba a szűk fókuszba eső, egymáshoz nagyon hasonló információk irtózatos mennyiségi megsokszorozódásáról van csak szó valójában.

Jakab Attila

Jakab Attila

Fotó: Németh Dániel

MN: Ha figyeltünk volna rá, mit vehettünk volna észre? Milyen alternatívát képviselt annak idején Ratzinger bíborossal szemben?

JA: A konklávéról nem túl sok minden szokott kiszivárogni, mégis észre lehetett volna már akkor venni Bergoglio érsek szerepléséből, hogy komoly irányvonalbeli eltérések mutatkoznak a bíborosi testületen belül. Mindenki magától értetődőnek tekintette, hogy II. János Pált követően XVI. Benedek lesz a pápa. XVI. Benedek ahhoz a roppant konzervatív irányzathoz tartozott, amely nagyon megerősödött II. János Pál idején. Ratzinger köztudomásúan majd' negyed századon keresztül volt a Hittani Kongregáció prefektusa, mindabba, ami II. János Pál pápasága alatt történt, neki vastagon benne van a keze, és megvan benne a felelőssége, hogy ez a pápaság olyan lett végül, amilyen lett. Ratzinger gyakran le is írta, hogy szerinte a II. vatikáni zsinat nyitása végső soron több bajt és zűrzavart eredményezett az egyháznak, mint ameny-nyi pozitív hozadékkal járt.

MN: Noha maga is tevékeny részese volt a zsinatnak annak idején.

JA: Igen, aztán váltott. A zsinat idején, 1965-ben Ratzinger teológus még a haladó irányzathoz tartozott, ott volt a zsinati szellemiséget máig képviselő folyóirat, a Concilium alapításánál, aztán eltelt tíz év, és már ő volt a zsinati szellemiséggel markánsan ellentétes irányvonalat képviselő Communio alapítóinak egyike '75-ben.

MN: Sejtjük, hogy mi magyarázza ezt a fordulatot?

JA: Sokan a nyugat-európai diákmozgalmakkal, '68-cal és az őt ekkoriban ért traumákkal magyarázzák a dolgot. Alighanem tényleg megijedt. Teológusként komoly, de szintetizáló elme, nem annyira eredeti gondolkodó. Prefektusként lényegében az volt a dolga - és ezt rendkívül jól is csinálta -, hogy minden innovációt, önálló gondolkodást letörjön az egyházban. Az elítélt teológusok sora bizonyítja, hogy mennyire szorgalmas volt: köztük van nem utolsósorban Gustavo Gutiérrez, a latin-amerikai "felszabadítás teológiájának" alapító-képviselője. Legutoljára Jon Sobrino jezsuita atyát ítélte el szintén ebből a társaságból. De azt hiszem, pápasága évei alatt sok mindent tanult. Megjelent magyarul is egy éve Gianluigi Nuzzi XVI. Benedek titkos iratai című könyve; bár túl nagy port nem vert fel, talán éppen azért, mert Ferenc pápa megválasztására figyeltünk. Pedig éppen ez a könyv adhatja meg a kulcsot XVI. Benedek lemondásához, és azt is megmagyarázza, miért Ferenc következett utána.

MN: Miért?

JA: XVI. Benedeknek prefektusként végig kellett néznie II. János Pál utolsó éveiben, hogyan mállik szét lassan ez a hatalmas intézmény, amelyet egy nagyon idős és súlyosan beteg ember vezet. Az apparátus szétesik, kontroll nélkül marad, önállósul. Megkezdődtek a hatalmi harcok, sokan érzékelték, hogy az egyház lejtőre került. 2003-ban jelent meg nálunk A beteg pápa árnyékában című könyv, amely szintén nem zavart sok vizet. Benedek közelről nézte végig a széthullást, de prefektusként neki csak hittani kérdésekkel volt dolga, az apparátussal nem, semmit sem tehetett. Úgy hitte, megkérdőjelezhetetlen egyházon belüli tekintélye képessé teszi rá, hogy pápaként kezébe vegye az apparátust, és rendbe tegye a dolgokat. Úgy gondolom, ez a reménye nem igazolódott, az apparátus lényegében irányíthatatlanná vált, ráadásul Ratzinger nagyon gyorsan szembesült elszigeteltségével. Jött a Williamson-ügy - a holokauszttagadó Williamson püspök kiközösítésének visszavonása -, majd a pedofilügyek padlóra vágták az amerikai katolikus egyházat mind erkölcsileg, mind anyagilag, de II. János Pál utolsó éveiből hivatkozhatnánk a Svájci Gárda parancsnokának meggyilkolására. Összevegyültek az olasz politikai rendszerrel, a Berlusconi-kormánnyal egyes érdekcsoportok, elsősorban a konzervatív Communione e Liberazione mozgalom, de Angelo Scola milánói érsek feltételezett maffiakapcsolatairól is jelentek meg hírek. A változtatás igénye eredményezte Ferenc pápa megválasztását, és ez a változás szerintem el is indult. A változtatást Ratzinger is ambicionálta volna, csak nem tudta már véghez vinni. A Vatileaks és Nuzzi könyve tette lehetővé szerintem Benedek pápa számára, hogy korrekt módon lemondjon - ez a gesztusa teszi őt naggyá -, és befolyásolhassa az utóda megválasztását.

Az olasz és az argentin labdarúgó-válogatott tagjaival

Az olasz és az argentin labdarúgó-válogatott tagjaival

Fotó: L'Osservatore Romano

MN: Közösek volnának tehát a céljaik? Akkor miben álltak az ön által említett "komoly irányvonalbeli eltérések" 2005-ben a Ratzingert és a Bergogliót támogató bíborosok között?

JA: Nincs markáns eltérés kettejük teológiai meggyőződése között. XVI. Benedek nagyon szoros kapcsolatot, mintegy egységet tételez a teológia és hit között. Ennek veszélyére Karl Rahner, a neves jezsuita teológus már 1982-ben figyelmeztette. A teológia ugyanis lényegében véve a hit tudományos értelmezése, amely mindig is egy adott filozófiától, kultúrától és tudományos tapasztalattól függ. Gyakorlatilag ez teszi lehetővé a teológiai pluralizmust. XVI. Benedek - az újságírók által nem ismert - egységfelfogásából adódhat a különbség látszata. Ratzinger bíboros elméleti teológus, míg Bergoglio elsősorban lelkipásztor, ez határozza meg, ki hová helyezi a hangsúlyt. Bergoglio egész életét az emberek között töltötte, érsekként is közöttük élt. A személyes fájdalmak, személyes problémák megértése töltötte ki egész életét, ezért fogalmaz így, ezekre koncentrálva a homoszexuális vonzalmaikat megélő egyes hívekről, akik keresik Istent, és akiket ő nem ítélhet meg.

MN: Annyit mond csak, amenynyit az evangélium, hogy az vesse rájuk az első követ, aki közülünk bűntelen?

JA: Így van. A homoszexuális aktust ettől még valláserkölcsi szempontból bűnnek tekinti, ahogy minden Írás-alapú vallás, a keleti keresztények, a protestantizmus, a judaizmus, az iszlám stb. A homoszexuális személy iránt viseltetik könyörülettel, és ezt nyomatékosítja jó lelkipásztorként. Azt mondja, hogy nem szabad megbélyegezni, megszégyeníteni, kirekeszteni őket - és nem azt, hogy ez a döntés szexuáletikailag elfogadható. Ettől még persze lesznek olyan bigott katolikusok, akiket ez a kijelentés zavarba hoz majd. De a voltaképpeni különbség inkább az egyházképükben nyilvánult meg, az egyháznak a modern világban elfoglalt helyével, az itt betöltött szerepével van kapcsolatban. A politikai hatalmasságok és az egyház viszonyáról vallott elképzeléseikben legkivált. Ratzinger életútja nagyon érdekes: nyitott teológusból nagyon konzervatív prefektussá, majd konzervatív pápává vált. Arra vállalkozott pápaként, hogy a megerősödött konzervatív vonalat viszi tovább, a II. János Pál által lelkesen támogatott Opus Dei-féle és más hasonlóan tekintélyelvű, a hierarchiát mindenekfelettinek tartó irányzatok szellemében. Ezek a megerősödött irányzatok lényegében az ellenreformáció, a tridenti zsinat szellemiségét hordozták. Az Opus Dei a spanyol katolicizmusból nőtt ki, és mélységesen összefonódott a francoizmussal. Pápaként viszont azt hiszem, XVI. Benedek rájött, hogy az egyház jövőjét nem lehet az Opus Dei lelkiségére, egyházfelfogására építeni, ez egy zsákutca. A világ elment emellett, és az egyháznak választania kell, hogy a zsugorodás és a szektásodás irányába indul, vagy változtat. 85 évesen szembesült a saját korlátaival, és félreállt. Azt is tudhatta, hogy az ügyek rendbetételét és a nyitást csak egy ember tudja megvalósítani, aki ráadásul egy roppant képzett, elkötelezett és hatékony apparátusra is támaszkodhat, a saját jezsuita rendjére (mintegy 19 ezer taggal). Bármilyen kérdésben a hozzá és az egyházhoz lojális tanácsadók, szakemberek tömege áll rendelkezésére. Ráadásul, ha van szerzetesrend és lelkiség a katolikus egyházon belül, amelyet az Opus Dei nem tudott behálózni, ahol a befolyásuk a nullával egyenértékű, akkor azok a jezsuiták.

Mobil gyóntatószék Rióban

Mobil gyóntatószék Rióban

Fotó: L'Osservatore Romano

 

MN: Magyarországon minden érettségizett embernek az erőszakosság és a kíméletlenség jut eszébe a jezsuitákról, az, hogy ők az ellenreformáció élcsapata.

JA: Mert Magyarországon minden tudás a vallásról lényegében megrekedt a XVII-XVIII. században. Észak-Amerikában, Kanadában, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Latin-Amerikában, a Közel- és a Távol-Keleten a leghaladóbb mozgalmak között vannak kimagasló intellektuális teljesítménnyel már réges-régen. Gianluigi Nuzzi könyvében megtalálható a jezsuita rendet megreformáló - és 2008 novemberében a "felszabadításteológia" mellett kiálló - spanyol teológus, Adolfo Nicolás generális XVI. Benedekhez intézett levele arról, hogy valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább. Ez a könyv arra mutat rá, hogy a szex- és a pénzbotrányok azokhoz a rendkívül konzervatív és tekintélyelvű lelkiségi irányzatokhoz kötődnek, mint amilyen az Opus Dei vagy a Communione e Liberazione. A fundamentalista, autoriter, a kereszténységet jóformán a szexuáletikára szűkítő, patriarchális család- és társadalomfelfogást képviselő Opus Dei azt próbálja ma utánozni, amit a jezsuiták csináltak Európában az ellenreformáció idején - anélkül, hogy észrevenné, mennyit változott a világ azóta. A jezsuiták az elmúlt néhány száz évben nagyon sokat tanultak, és rengeteget változtak. Az Opus Dei a társadalmat a keresztény valláserkölcsi tanítás jegyében próbálná újraszervezni és irányítani. Ez csak úgy lehetséges, ha a politikai vezetés teljes mértékben magáévá teszi ezeket az elképzeléseket, s átülteti a gyakorlatba és a jogrendszerbe: ez nagyon jól működött Franco Spanyolországában, de erről szólt a Horthy-rendszer is, pedig akkor itt még nem is volt Opus Dei. Ez magyarázza manapság a KDNP törekvéseit is egyébként. A jezsuiták megtanulták, milyen hátulütői vannak a hatalommal való összefonódásnak, hogyan válik így az ember világbeli hatalmaknak kiszolgáltatottá. Felismerték, hogy a néppel kell inkább keresni a kapcsolatot, a népet kell evangelizálni, nem a hatalmat, tisztelni kell a helyi kultúrákat. Gondoljunk csak a kínai és japán kezdeményezéseikre, Indiára és a latin-amerikai "szegények egyháza" egyházképre, a constantinusi, hatalmi egyházi modell elvetésére. A hatalom nélküliekkel szolidáris lelkiség nagyon erősen átitatta a rend elképzeléseit, ugyanakkor teret biztosítanak az autonómiának, és megőrizték a szervezettségüket is. Ferenc most is elsősorban papnak, Róma püspökének tekinti magát, és csak ezután pápának.

MN: Bergoglio ugyanakkor nem híve a felszabadítás teológiájának, és a katonai junta diktatúrája idején, a 70-es években is sokak szerint kérdéses szerepet játszott.

JA: Bergoglio enyhén szólva is óvatos volt a katonai diktatúra alatt. Azt nem lehet állítani, mert ezt semmiféle dokumentum nem támasztja alá, hogy kollaborált volna. A Nobel-békedíjas argentin emberjogi aktivista, Adolfo Pérez Esquivel szerint sem vádolható együttműködéssel. A vád mögött tulajdonképpen Bergoglio bíborosnak a Néstor Kirchner elnökkel való nézeteltérése áll. Középúton volt valahol az együttműködők és az "ellenállók" között, próbált valamilyen modus vivendit találni. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ő jezsuita tartományi rendfőnökként korántsem tartozott az argentin katolikus egyház csúcsvezetői közé. Visszás szerintem, különösen itt, Magyarországon differenciálatlanul nekirontani az ő egykori szerepvállalásának, mikor a magyar katolikus egyházban a csontvázaktól jóformán nem is lehet elférni. A felszabadítás teológiájához fűződő viszonyát szintén óvatosnak és középutasnak mondanám. Ferenc pápát éppen az tette alkalmassá a pápaságra, hogy nem a radikális változást testesíti meg. Egy olyan hatalmas gépezetet, mint a katolikus egyház, még felülről sem lehet radikálisan megváltoztatni. A kívülállók jó része nem is fogja észrevenni azokat a finom áthangolásokat, a jól átgondolt személyi változásokat, amelyek a közeljövőben várhatóan lezajlanak. Ferenc pápa személyében három kulcstulajdonság együttállása figyelhető meg: a jezsuitákra jellemző, élethosszig tartó tanulás, világi és teológiai műveltség, az elmélyült imaélet, tehát a spiritualitás, valamint ez a lelkipásztori habitus. Ennek a három elemnek a harmóniája és a hatalmas élettapasztalat együtt teszi őt alkalmassá arra, hogy az egyházat és a világot eredményesen közelítse egymáshoz.

MN: Milyen lesz a viszonya a magyar püspöki karnak Ferenc pápához? Indukálhat-e bármilyen folyamatokat nálunk közép- vagy hosszú távon Ferenc pápa regnálása?

JA: Az a kérdés, hogy azok a hullámok, amelyek elindulnak a Vatikánból a részegyházak felé, hogyan csapódnak le. Ennek a lassú áthangolódási folyamatnak a bekövetkezése vagy elmaradása persze személyfüggő is, mivel kézi vezérléssel nem fognak belenyúlni a Vatikánból a magyar katolikus egyház ügyeibe, és ha nem lesznek hatalmas botrányok, akkor nem lesznek személycserék sem. Az is kérdés, van-e bárki, aki az esetleg lecseréltek helyébe léphetne. Szerintem Magyarország lesz az Opus Dei egyik végvára. Ha Orbán Viktor megnyeri a 2014-es választást, amire minden esélye megvan, akkor ezzel nagyon is reális lehetőségként kell számolni.

Figyelmébe ajánljuk