Elefántcsontpart: A sötétség mélyén

szerző
- kovácsy -
publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szeptember 19-én az első hírek szerint puccskísérlet, a későbbi beszámolók szerint zendülés volt Elefántcsontparton. Azok a - többnyire alacsony rendfokozatú - katonák lázadtak föl, akiket az 1999 végi puccs vezetője, Robert Gue• sorozott be, most viszont létszámfelettinek bizonyultak, és le akarták szerelni őket. Másfél hónap óta tántorog az ország a polgárháború szélén.

Szeptember 19-én az első hírek szerint puccskísérlet, a későbbi beszámolók szerint zendülés volt Elefántcsontparton. Azok a - többnyire alacsony rendfokozatú - katonák lázadtak föl, akiket az 1999 végi puccs vezetője, Robert Gue• sorozott be, most viszont létszámfelettinek bizonyultak, és le akarták szerelni őket. Másfél hónap óta tántorog az ország a polgárháború szélén.Elefántcsontparton, amely évtizedeken át a stabilitás egyik üdítő szigetének számított Afrikában, az elmúlt három évben egyre zavarosabbá vált a helyzet, aminek az oka a hatalomgyakorlás oldaláról nézve viszonylag könnyen megragadható. Amíg az országot a nemzeti függetlenséghez vezető, majd még évtizedeken át erős kézzel irányító Houphou‘t-Boigny elnök mindig képes volt úgy egyensúlyozni a miniszteri kinevezésekkel, hogy a mohamedán észak és a keresztény-animista dél, ezen belül pedig a különféle törzsek ne érezzék kirekesztve magukat a hatalomból, utódainak már csak saját helyzetük megszilárdítására volt erejük. Így aztán ők éppen hogy saját vallási-törzsi környezetükre támaszkodtak, magukra zúdítva ezzel a hoppon maradtak haragját. A nyugat-afrikai országra már rég nem igaz az "Afrika Svájca" elnevezés, amely egy évtizede még valóban azt jelentette, hogy a környező országokból érkező nagyszámú (a lakosság egynegyedét kitevő) bevándorló békében dolgozhatott és gyarapodhatott, mi több, még kettős állampolgárságából fakadó választójogával is élhetett, ami nem éppen megszokott a térségben. Persze ez a választójog nem jelentett többet, mint újra és újra megválasztani Houphou‘t-Boignyt, ami viszont megszokott. Mindegy, az emberek a gazdasági biztonság légkörében éltek, és ez most már egyre kevésbé van így. Sikertelen puccsok, hatalmas tiltakozó megmozdulások, közben erőszakos külföldiellenes akciók, amelyek mögött erőteljesen gyanítható egyfajta hivatalos szemhunyás szándéka vagy éppen kifejezett ösztönzés, amit a hatalom persze tagad. Mindez természetesen összefügg a gazdasági problémákkal is: Elefántcsontpart fő terméke, gazdagságának forrása a kakaó, amiből már nem tudnak megélni annyian, mint eddig.

Nézzük, mi is történt az elmúlt másfél hónap folyamán! Hogy a zendülés nem hirtelen felindulásból "fakadt", bizonyítja, hogy egyszerre több városban zajlott, és a zendülők igen hamar kiépítették hadállásaikat az ország északi részében, amelynek a lakossága úgy érzi, hogy a mostani, Laurent Gbagbo elnök irányította rezsim elnyomja és kisemmizi. A szeptember 19-ét követő hetekben híre terjedt, hogy a zendülők egy része a megelőző hetekben az északról szomszédos Burkina Faso bizonyos városaiban viszonylag

kellemes körülmények között várta az obsitot,

ami az elefántcsontparti vezetőket arra a feltevésre vezette, hogy a szomszéd ország hivatalossága hallgatólagosan bár, de szívesen barátkozik esetleges kiakolbólításuk gondolatával. A burkinai vezetők ezzel szemben amiatt adtak hangot aggodalmaiknak, hogy a zűrzavarban sok Elefántcsontparton élő honfitársuk került fenyegetett helyzetbe - ne feledjük, hogy öt hét alatt már több száz áldozata van az összecsapásoknak, a menekülők száma pedig tízezres nagyságrendre rúg.

Az északi elefántcsontpartiak éppenséggel nem bánnák, ha idő előtt új választásokat írnának ki, szerintük ugyanis az igazság a két évvel ezelőtti elnökválasztás nagy kirekesztettje, Alassane Ouattara oldalán áll. Ouattara Houphou‘t-Boigny alatt miniszterelnök is volt, és azért nem indulhatott, mert valamelyik felmenője

burkinai származású volt,

ami egy hirtelen alkotmánymódosítás értelmében kizáró ok lett. ´ maga egyébként a mostani puccs idején a francia nagykövetségen kapott menedéket. Ellenkező esetben talán már nem is élne, mint ahogy nem él Gue• tábornok sem, akit a zendülés másnapján az utcán találtak, egyetlen pisztolylövéssel a tarkóján. Nem világos, hogy kik ölték meg, az viszont kiderült, hogy ugyanaz a páncélozott harci jármű kereste föl az otthonát, amely később Ouattara rezidenciájánál tett megkésett látogatást. Márpedig ez kizárja az északi elfogultság gyanúját a gyilkosokkal szemben. A személyes leszámolás lehetőségét viszont az teszi kézzelfoghatóvá, hogy ugyanezen az éjszakán megölték a hivatalban lévő belügyminisztert is.

Maguknak a zendülőknek (vagy felkelőknek, ez sem tiszta) egyetlen ismert és világos követelésük van: az új választások kiírása. Amikor október 31-én szervezetük, az Elefántcsontparti Hazafias Mozgalom (MPCI) politikai vezetői Togóban a kormány megbízottaival tárgyaltak egy kéthetes tűzszünetet követően, az utóbbiak amnesztiát és további víg katonaéletet ígértek a lázadóknak. Mindkét fél megfogadta, hogy elengedik hadifoglyaikat és az elfogott civileket. Választásokról azonban szó nem esett, de arról a kormányzati követelésről sem, hogy a felkelők szolgáltassák be a fegyvereiket. Az utóbbiak aztán hazatértek Bouaké városába, a legnagyobb településre, amely az ő kezükben van. Főtitkáruk aztán hétfőn már innen üzent, hogy amennyiben a választások kérdésében a kormány nem vállal valamilyen, általuk is elfogadható kötelezettséget, kétszer is meggondolják, visszatérjenek-e a béketárgyalásokra.

Így állt a helyzet lapzártánkkor, amikor továbbra sem volt világos, hogy a zendülés (vagy puccskísérlet) résztvevői valamiféle regionális érdekek szószólói-e, vagy csupán azért választották bázisul az ország északi területeit, mert az itt felhalmozódott elégedetlenséget remélik

saját sérelmeikből kivirágzott hatalmi vízióik

mögé állítani. Azt, hogy a fegyveres szembenállás ne alakuljon át kaotikus polgárháborúvá, egyelőre kétezer francia katona biztosítja, akik a frontvonalon a szembenálló felek szétválasztását biztosítják. Elvileg egy nyugat-afrikai nemzetközi békefenntartó egység venné át a helyüket - az Ecomog nevű regionális alszervezet alakulatai az elmúlt tíz évben már hétszer voltak akcióban, főként Sierra Leonéban és Libériában. Csak hát kérdés, melyek egyáltalán azok a lehetséges megoldási irányok, amelyek felé a jelenlegi zavaros helyzet elvezethet. Az elmúlt hetek eseményei egyébként is azt jelzik, hogy emberéletek legalább annyira veszélyben vannak a nagyobb városok külföldiek lakta részeiben, mint a frontvonalak mentén. Arról nem is beszélve, hogy a kakaóültetvények termését ezekben a hetekben kellene eljuttatni az ország belsejéből a kikötőkbe, amit a háborús helyzet, a szállítási útvonalak mentén elszaporodó fegyveres milíciák és önvédelmi osztagok igencsak megnehezítenek. És ha az országnak most még a gazdasági helyzete is tovább romlik, netán a kormány egy nagyobb léptékű repatriálási programot indít a külföldiekkel szemben, a jövőt illetően bátran elengedhetjük a fantáziánkat a legbrutálisabb lehetőségek irányába is.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
2002/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...