Élelmezési világkonferencia: Nincs recept

szerző
- kyt -
publikálva
1996/47. (11. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nyolcszáznegyvenmillió ember éhezik tartósan, és naponta negyvenezren halnak meg azért, mert nem kerül elegendő táplálék a szervezetükbe. A múlt heti római tanácskozás zárónyilatkozata is csak arra a jogi kötelezettségekkel és szankciókkal nem támogatott ígéretre vállalkozott, hogy 2015-ig a felére csökken az éhínségben élők száma.

Nyolcszáznegyvenmillió ember éhezik tartósan, és naponta negyvenezren halnak meg azért, mert nem kerül elegendő táplálék a szervezetükbe. A múlt heti római tanácskozás zárónyilatkozata is csak arra a jogi kötelezettségekkel és szankciókkal nem támogatott ígéretre vállalkozott, hogy 2015-ig a felére csökken az éhínségben élők száma.

Figyelemre méltó, hogy az éhínség enyhülése olyan országokban volt a leglátványosabb az elmúlt évtizedekben, ahol az általános gazdasági fejlődés is felgyorsult - függetlenül a politikai berendezkedés jellegétől. Kína, Szaúd-Arábia, Indonézia vagy Irán táplálkozási helyzete sokkal inkább javult, mint a demokratikusnak mondható Indiáé. Kína vonatkozásában ugyanakkor erősödik a félelem, hogy az ország hamarosan teljesíthetetlen gabonabehozatali várakozásokkal áll a világ elé, éppen iparosodása következtében.

A visszaesés ott volt a legsúlyosabb, ahol a leggyorsabban nő a népesség (például Nigéria, Malawi, Banglades, Kenya), és természetesen a háború dúlta országokban, Afganisztánban, Kambodzsában, Libériában. A mostani tanácskozáson is előtérben állt a népesedési probléma, a születésszabályozás ismereteinek elterjesztése mint alapfeladat. (A zárónyilatkozat idevonatkozó kitételeit a Vatikán természetesen helytelenítette.)

Az előző, 1974-es, szintén Rómában rendezett élelmezési világtanácskozáson még azt remélték, hogy tíz éven belül mindenütt meg lehet szüntetni az éhínséget. Az akkoriban teljes gőzzel robogó Zöld Forradalom (az új mezőgazdasági technológiák elterjedése, -terjesztése a Harmadik Világban) komoly eredményeket hozott, de az utóbbi években már lelassult a rekordot rekordra halmozó terméseredmények növekedése - főleg Ázsiában, ahol az öntözés, a növényvédő szerek használata ma már inkább környezetvédelmi problémaként, nem pedig a megváltás eszközeként jelentkezik. Igaz, hogy az eredményeket még tovább lehetne fokozni a mezőgazdasági technológia fejlesztésével, ehhez viszont beruházások kellenek, vagyis visszajutottunk a minden mindennel összefügg körébe.

Vannak, akik a biotechnológia elért és remélhető eredményeitől várnak egy második zöld forradalmat, vannak, akik inkább a lokális társadalmi folyamatokban bíznak. A növekvő népességű és hihetetlen mértékben városiasodó Nyugat-Afrikában mindenféle külső ösztönzés nélkül önmaguktól létrejönnek azok a mezőgazdasági övezetek, ahol a városlakók ellátására termelnek. Mindez természetesen hosszan tartó migrációs folyamatok lassan bontakozó következménye, de az ott élők szempontjából többet jelent, mint az esetleg központilag is támogatott monokultúrák, amelyek exportbevételt hoznak ugyan, de általános jólétet nem. Kenyának már a negyedik legfontosabb devizaforrása a virágtermesztés, ami biztosan jó kereskedelmi ötlet, de ettől még a lakosság közel fele éhezik.

A demokratikus kontroll nélkül országló diktátorok és elitek általában is a gyorsan és látványosan megtérülő befektetésekre hajlanak inkább, a hosszú távra tekintő életszínvonal-javító programok eredményeire pedig hosszú évekig várni kell. És a demokrácia hiánya vezet éhínséghez azokban az országokban is, El Salvadortól Pakisztánig, a Fülöp-szigetektől Brazíliáig, ahol a nagybirtokokkal föld és politikai képviselet nélküli, éhező parasztok állnak szemben esélytelenül. A demokrácia hiánya árt, megléte önmagában nem segít. De amíg a rossz országokra is vonatkozik a szuverenitás elve, nem segítene az sem, ha a gazdag országok alapvető emberi jogként ismernék el a táplálékhoz való jogot. Marad tehát az apró lépések reménye, a katasztrófa fel-felsejlő árnyéka és a több száz millió éhező.

- kyt -

szerző
- kyt -
publikálva
1996/47. (11. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...