Erdélyi radikalizmus: Veszett ügyek

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1998/38. (09. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kibontakozó orosz válság láttán immáron talán a NATO is elszánja majd magát egyfajta újbóli balkáni beavatkozásra, miközben a kisebb - Európa és az orosz befolyás frontvonalára szorított - államok fokozódó idegességgel szemlélik az eseményeket. Romániában - és a hírek szerint Bulgáriában is - a parlament illetékes bizottságai bekérették a szakszolgálatok, jelesül a hírszerzés vezetőit, hadd világítsák meg számukra a látható és elképzelhető közeljövőt.

A kibontakozó orosz válság láttán immáron talán a NATO is elszánja majd magát egyfajta újbóli balkáni beavatkozásra, miközben a kisebb - Európa és az orosz befolyás frontvonalára szorított - államok fokozódó idegességgel szemlélik az eseményeket. Romániában - és a hírek szerint Bulgáriában is - a parlament illetékes bizottságai bekérették a szakszolgálatok, jelesül a hírszerzés vezetőit, hadd világítsák meg számukra a látható és elképzelhető közeljövőt.

Ha eddig a romániai káosz elsősorban a belpolitikai élet legfőbb bajának, az elnyomorodás közvetlen okának számított, mára előtérbe kerülnek nemzetbiztonsági dimenziói is. Bukarestben ma már egyre gyakrabban úgy teszik fel a kérdést: vajon meddig tűri még a lakosság a kilátástalanságot? Illetve a bajba került és újra a diktatúra gondolatával játszó Moszkva politikai szívóhatása milyen előre nem látható, közvetlen hatásokat gyakorolhat még az újrafogalmazódó erőviszonyokra? Mert ezek a viszonyok igencsak átalakulóban vannak itt, a szomszédságunkban.

A romániai szélsőséges ellenzék

például látványosan megnövelte befolyását, miközben a kormánypártok népszerűsége - külön-külön, de főként együtt - fokozatosan közelít a mélypont felé. A tényleges hatalom valamikori garanciája, az elnöki hivatal bénultan figyeli az eseményeket, miközben új erőre kapott Ion Iliescu, és vele együtt a Társadalmi Demokrácia Pártja, mely egyre inkább integrálni látszik korábbi szövetségeseinek - a Nagy Románia Párt és a Románok Nemzeti Egységpártja - teljes ideológiai szennyesét. A környezetnek - és főként Magyarországnak - komolyan fel kell készülnie egy olyan politikai helyzetre, melyben Bukarest újra szalonképtelenné válik a nemzetközi porondon, ami csak látszólag fogja tágítani külpolitikai mozgásterünket. Sokkal inkább megnöveli a régió biztonsági kockázatait, minthogy - némileg a mai szlovákiai kormánypolitikához hasonlóan, de kiegészülve a jellegzetes bukaresti középhatalmi ábrándokkal és a hozzájuk kapcsolódó agresszív katonapolitikai doktrínákkal - az említett tényezők úgy képzelik majd, hogy nekik mindent lehet.

A látványos csődért most először az összes koalíciós partner egyaránt okolható. A liberális párti pénzügyminiszter semmit sem tudott lefaragni azokból a kiadásokból, amelyekkel kapcsolatban pártja erre a választások előtt ígéretet tett. A privatizációval megbízott parasztpárti miniszter ugyanakkor képtelen volt megszabadítani az országot azon nagyvállalatoktól, amelyek évek óta apasztják a büdzsé - ma már csak virtuálisan létező - tartalékait. Hasonló szemrehányások illetik az ipari minisztert is, aki viszont a balközép Demokrata Párt álláspontját volt hivatva megjeleníteni a kabinet politikájában, ám működése épp azok körében okozta a legnagyobb csalódást, akiknek a támogatása a demokratákat a hatalom közelébe juttatta. Eddig sokan osztották azt a véleményt, hogy kiszámítható koalíciós politikát egyedül

a Romániai Magyar Demokrata Szövetség

(RMDSZ) követett. Messzemenően támogatta a reformintézkedéseket, ráadásul ideológiailag kevéssé megosztott tagságát - a magyarországi pozitív átalakítási tapasztalatokból okulva - sokkal könnyebb volt meggyőzni a megszorító intézkedések hasznosságáról, sőt nélkülözhetetlenségéről, mint azokat a románokat, akiknek nem volt honnan levonni hasonló tanulságokat. Meglehet, éppen ezért vált ismét a támadások legfőbb célpontjává és az eljövendő hatalmi harcok hivatkozásainak potenciális tárgyává az erdélyi magyarság pártja. A vele szemben megfogalmazódó nacionalista kritikák ma is éppoly alkalmassá teszik az indulat újbóli felkeltésére, mint korábban. Így nem csoda, hogy rajta keresztül igyekeznek most is megjeleníteni azt a negatív jövőképet, amely sok román szemében a reformokhoz és következményeikhez kötődik. Nem véletlen, hogy az úgynevezett bécsi döntés - azaz Észak-Erdély Magyarországhoz történt 1940-es visszacsatolásának - augusztusi évfordulóján Iliescuék ismét olyan hangulatot teremtettek az országban, mely a magyarellenesség klasszikus üzenetén túl főként a jelenlegi kormány által vitt reformpolitika elutasításának szándékát bizonyította. E vízióban a reform és a nyugati életforma mint afféle import jelenik meg, mely semmiben sem felel meg az al-Duna-táji nemzeti karakternek. Ilyen körülmények között életveszélyes az a játék, amelybe

az RMDSZ radikálisai

kezdtek azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a zavaros időkben új helyzetet teremtenek, hogy ezzel visszahódítsák korábbi kezdeményezőszerepüket. Az elgondolás - bár eredetinek nem mondható - hordoz bizonyos logikát. Elvégre a jelzett radikalizmust mindig is az tartotta életben, hogy a politikai küzdelmek során román részről is hasonló radikális indulattal próbálták a magyar érdekeket lesöpörni az asztalról. Mindazonáltal a helyzethez igazodó azonos mentalitás és az eszközök azonossága is minősíti az RMDSZ radikális belső ellenzékének politikáját, ugyanakkor figyelmeztető lehet mindazok számára, akik rájuk kívánnak támaszkodni a kisebbségi jogok védelmének küzdelmében. Különösen akkor, ha ehhez nemzetközi asszisztenciát is kívánnak majdan szerezni. Az RMDSZ úgynevezett miniparlamentjének, a Szövetségi Küldöttek Tanácsának (SZTK) múlt hét végi ülésén azonban bebizonyosodott, hogy az egyre hangosabb népnemzetiek egyelőre nem sok erőt tudhatnak maguk mögött. Az SZKT leszavazta javaslatukat, mely lényegében a koalíció azonnali felmondására kötelezte volna a pártvezetést, illetve egy olyan politika meghirdetésére, amely a bukaresti pártharcok nívóján fogalmazta volna újra az erdélyi magyarok szembenállását azzal a kormánnyal, amely sok mindennel vádolható, azzal azonban nem, hogy nyíltan magyarellenes lenne. Ám ne feledjük: az erdélyi radikálisok ma már közel sincsenek abban a légüres politikai térben, amely helyzetüket az elmúlt négy esztendő során jellemezte, minthogy a Markó Béla eltávolításáért folytatott küzdelmükben messzemenően az

Orbán Viktor

vezette új magyar kormányra támaszkodhatnak. Hét végi alsócsernátoni úgynevezett nagygyűlésük ebben a vonatkozásban eloszlatott minden kételyt. A magyar külügyminiszter nyilatkozata, miszerint nem avatkoztak és nem fognak beavatkozni a kisebbségi pártok - így az RMDSZ - ügyeibe, épp ezért eléggé kétséges. Persze meglehet - és Martonyi Jánosról ez személy szerint feltételezhető is -, egyesek szívesen tekintenék meg nem történtnek az RMDSZ radikálisai és a Fidesz 1994 és 1998 között megalapozott bensőséges kapcsolatát, de e viszony dinamikája immáron egymaga is képes továbbgörgetni, életre galvanizálni e gyászos örökséget. Az alsócsernátoni összegyűltek mellesleg nagy és oktalan megszállottságuk folytán épp azt a két tényt próbálták mindenáron hangsúlyozni, melyek kompromittáló jellegéhez aztán végképp semmi kétség nem férhet. Az indokolt követelések közé keverték ismét a magyar állampolgárság alanyi jogon történő megadásának követelését minden olyan személy részére, aki a magyar nemzethez tartozik. Illetve gyorsan világgá kürtölték, hogy a budapesti kormányváltás után a szomszédságpolitikában a mérvadó mérce a konfrontáció kell hogy legyen. Más szóval, hogy a radikálisok minden kalandorakciója mögött szükségképp az Orbán-vezetés áll társtettesként. A romániai

koalíciós együttműködés

tétje egyébként nyilvánvalóan az a hajlandóság, amit Radu Vasile kabinetjének tanúsítania kellene a teljes körű magyar nyelvű oktatás ügyében; azaz be kellene váltania az RMDSZ-nek 1996 őszén tett koalíciós ígéretét, és egy magyar tannyelvű egyetemet kellene létrehoznia. Az említett SZKT-ülésen a többség arra a véleményre jutott, hogy szeptember 30-ig a kabinetnek döntenie kell erről; ellenkező esetben az RMDSZ tényleg el fogja hagyni a kormányt. Ez az álláspont persze azt is jelzi, hogy ebben a dologban az RMDSZ eléggé egységes, és szükségképp olyan álláspontot alakított ki, mely tagságának határozott véleményét tükrözi. Ez az álláspont azonban - valljuk be - nem mentes azoktól a hatásoktól sem, melyeket a radikálisok közvetett úton gyakoroltak a tagságra. Ha ez bekövetkeznék, milyen új helyzet megteremtésének felelősségét vállalná magára az RMDSZ? Mindenekelőtt meggyöngülne a kormány. Ezzel egyidejűleg a koalíciós pártokban felülkerekednének azok az igen befolyásos tényezők, amelyek ugyan sok mindenben szemben állnak a szélsőséges ellenzéki pártokkal, egyvalamiben azonban egyetértenek velük: egy olyan államban, mely alkotmányában is deklarálja, hogy egységes román nemzetállamként szemléli önmagát, kormánypozícióba sohasem kerülhet kisebbségi párt. Mi több, az efféle párt társadalmi jelenléte sem kívánatos, mint ahogy a kisebbségek léte is olyan anomália, melyet csak szűk történeti keretek között lehet tolerálni. Igaz, az ilyen kifejlet nemcsak a kisebbségi élet jövője szempontjából hozna végzetes változást, de hosszú időre ismét levenné a napirendről a - nem csak kisebbségi szempontból értékelhető - reformok ügyét is, tovább szélesítve ezzel azt a bizonytalansági zónát, melynek méreteire az aktuális oroszországi válság világít rá igazán. Az erdélyi magyarok pártja tehát egy olyan közeljövővel néz ma farkasszemet, melyben

nem térhet ki a döntés elől:

választania kell a saját maga által kitűzött egykori célok és a kormányért viselt felelősség között. E tekintetben persze mérlegelnie kell, hol vannak saját vágyainak, illetve az ország lehetőségeinek a határai. Ha kilép a kormányból, alighanem a román többség teszi majd felelőssé a reformok már most megjósolható bukásáért. Ha bennmarad a kormányban, a radikális magyar ellenzék kiáltja majd ki árulónak. Nem kétséges: perspektivikusan mindenképpen a kormány ügye a fontosabb. De a hatalmi helyzet ismeretében egyre többen teszik fel a kérdést Romániában, sőt az RMDSZ-ben is: lehet-e jó ügy az, ami máris veszett ügynek számít?

Ara-Kovács Attila

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1998/38. (09. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...