Erdoğan, a nagy barát ölni akar

  • narancs.hu
  • 2017. július 16.

Külpol

Orbán Viktor hőn szeretett haverja üzenetet küldött népének. Vagyis inkább behatolt a telefonjukba.

Ünnepélyes keretek között emlékezett meg az egy évvel ezelőtti elvetélt puccskísérletről Recep Tayyip Erdoğan török elnök vasárnap hajnalban a parlament előtt, miután visszatért Ankarába, hogy beszédet mondjon a törvényhozásban egy évvel a tavaly nyári puccskísérlet után.

A parlament előtt ezrek részvételével, nemzeti zászlók erdejében, az államfő tisztelgett a puccsistákkal zajlott összecsapásokban tavaly meghalt 249 civil emléke előtt. Úgy fogalmazott, hogy ezek a mártírok pusztán zászlóval a kezükben és lángoló szívvel szálltak szembe a harckocsikkal – írja az MTI.

Még szombaton Isztambulban az ő tiszteletükre emelt Mártírok emlékművét avatta fel a Boszporusznak nevezett hídnál, amelyet később az áldozatok emlékére Július 15. mártírjai hídnak neveztek át.

false

 

Fotó: MTI/AP

A hírügynökségek nem számoltak be külön az Ankarában elmondott beszédről, de idézték az államfő eleve kemény hangvételű, korábban Isztambulban elhangzott szónoklatát, amelyben megfogalmazta a számára lényeges mondanivalót. Ismételten hangot adott eddig is ismert álláspontjának, miszerint ha a parlament megszavazná a 2004-ben megszüntetett halálbüntetés visszaállításával kapcsolatos esetleges alkotmánymódosítást, feltétlenül aláírná. Úgy fogalmazott: Törökország jogállam, ezért ilyen jogszabálynak a parlamenten keresztül kell átmennie.

Azt ígérte, ebben az esetben „le kell majd tépni a fejét” mindazoknak, akik a tavalyi államcsínykísérlet felbujtói voltak. Konkrétan megnevezte és egy kalap alá vette a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát, a törökországi kurd szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), a Fethullah Gülen muzulmán hitszónok irányította nemzetközi hálózatot (FETÖ), valamint az Iszlám Állam terrorszervezetet. Azt is szorgalmazta, hogy a puccsban való részvétel miatt bíróság elé kerülők ugyanabban a narancssárga rabruhában jelenjenek meg, mint amilyet a guantánamói amerikai bázison hordanak az ottani foglyok.

Az állampolgárok mindezek mellett váratlan hangüzenetet kaptak mobiltelefonjukra tegnap este Erdoğantól, aki az egy évvel ezelőtti elvetélt puccskísérlet évfordulója alkalmából üdvözölte honfitársait. „Mint államfő, jókívánságaimat szeretném kifejezni Önnek a demokrácia és a nemzeti egység napja alkalmából” – hallható a hangfelvételen, amelyet azonban csak a két legfőbb mobiltelefon-szolgáltató, a Turkcell és Vodafone előfizetői kaptak meg. A felvétel akkor indul, amikor a telefon gazdája éppen fel akar hívni valakit.

Az AFP francia hírügynökség beszámolt arról, hogy ez a váratlan üzenet vegyes fogadtatásra talált a törökök körében, az internetes közösségi oldalakon hozzászólások tömkelegét váltotta ki. Az elnök hívei természetesen dicsérték ezt a kommunikációs ötletet, de az ellenzők nem fukarkodtak a bosszús bírálatokkal. „Ez most már sok! Behatolt a telefonunkba is. Rettenetes ez a pasi!” – írta például az egyik ellenzéki képviselő.

Mint ismert, a török hadsereg egyes alakulatai 2016. július 15-én kísérletet tettek az államhatalom megdöntésére, utakat, hidakat szálltak meg, illetve lőtték a parlament és az elnöki palota épületét is. Az ugyanakkor azóta is rendre felmerül kérdésként, ki szervezte a puccsot, és esetleg nem egy Erdoğan által szervezett kísérlet volt-e, amellyel a saját hatalmát szerette volna megerősíteni.

Figyelmébe ajánljuk