Európa, USA, ENSZ: Tengelytörés

szerző
- kovácsy -
publikálva
2003/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az április 11-ei szentpétervári csúcstalálkozó világossá tette, hogy a francia-német-orosz háborúellenes front nem létezik. Schröder már akkor, Chirac pedig néhány nappal később kezdett módosítani korábbi kijelentésein, ami az iraki események

Az április 11-ei szentpétervári csúcstalálkozó világossá tette, hogy a francia-német-orosz háborúellenes front nem létezik. Schröder már akkor, Chirac pedig néhány nappal később kezdett módosítani korábbi kijelentésein, ami az iraki események

- az amerikai-brit győzelem - fényében egyáltalán nem meglepő. A következő diplomáciai összecsapások középpontjában alighanem ismét az ENSZ jövőbeni szerepe áll majd.Párizs, Berlin és Moszkva Washingtonnal szembeni egységfrontjában valamiféle tengely kialakulását sejteni eleve túlzás volt, már csak a hosszú távú érdekközösség hiánya miatt is. Az, hogy Szentpéterváron nemhogy közös nyilatkozat, de még csak valami egységes, a jövőre vonatkozó elképzelés sem született Irakkal kapcsolatban, végleg eldöntötte az alkalmi egységfront sorsát. (Egy német szóvivő pedig külön hangsúlyozta, hogy a szövetségnek eleve nem volt semmiféle hosszú távra elképzelt formája.) A hármas tanácskozáson a francia elnök még megszállókról, az orosz államfő pedig egy kapitalista, demokratikus forradalom exportjáról beszélt, a német kancellár viszont a "koalíciós erők" kifejezést használta, és hangsúlyozta, hogy nem kíván tovább rágódni a múlton, vagyis azon, hogy jogsértés volt-e a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül indított támadás.

Ezután csak négy nap telt el, és Chirac is hangnemet váltott. Az athéni EU-bővítési csúcs előestéjén felhívta George W. Busht és arról tájékoztatta, hogy Párizs pragmatikus módon kíván viszonyulni az iraki kérdéshez, egyenként vizsgálva az egyes ügyeket, problémákat. A Fehér Ház szóvivője, Ari Fleischer tettetett értetlenséggel interpretálta ezt a megfogalmazást, de azóta egyre inkább egyértelmű, hogy

hígult a francia álláspont

az ENSZ jövőbeni szerepével kapcsolatban. Chirac előzőleg többször is hangoztatta, hogy az ENSZ-nek központi szerepet kell játszania az iraki rendezésben, a jelzett pragmatizmus viszont arra utal, hogy konkrét kérdések kapcsán nem feltétlenül ragaszkodik mereven ennek a "központi szerepnek" a körvonalazásához. Az EU Athénban kiadott közös nyilatkozata semmiféle konkrétumot nem tartalmazott ezzel kapcsolatban, ami az álláspontok megosztottságára utal. Ezt a benyomást erősíti Berlusconi olasz miniszterelnök megjegyzése, miszerint a nyilatkozat szövegéről nem folyt valóságos vita.

A csúcstalálkozó előtti napon az Athénba tartó brit miniszterelnök megállt Németországban, ami alkalmat adott Schrödernek arra, hogy tovább nyisson Washington felé. Mint mondta, vitán felül áll, hogy szükség van az egészséges transzatlanti kapcsolatokra, és a jövőben ebben a szellemben kíván munkálkodni. Cserébe baráti szavakat kapott Tony Blairtől, akinek most megerősítheti az európai diplomáciai pozícióit, hogy lelkesen tevékenykedik Washington és a háborúra nemet mondó európaiak kibékítésén.

Az európai tanácstalanságot csak súlyosbítja, hogy Washington gyorsítani igyekszik a háború utáni Irakra vonatkozó döntéseket - természetesen a saját logikája szerint. Egyrészt máris megkezdődött a nemzetközi békefenntartó erők szervezése, a háborús szövetségeseket támogató európai országokra támaszkodva. Dániát egy háromezer fős katonai egység vezetésére kérte fel az Egyesült Államok, amelybe Lengyelország és a három balti állam is küldene katonákat. Olaszország már fel is ajánlott 2500 főt ugyanerre a célra.

Másrészt Bush elnök - történetesen éppen az athéni bővítési ceremónia napján - felszólította az ENSZ-t, hogy oldja fel az Irakkal szemben 1990-ben hozott büntetőintézkedéseket. A kérésnek sokkal nagyobb súlya van, mint ahogy elsőre gondolnánk, mivel ezeken a szankciókon alapul a világszervezet minden, Irakkal kapcsolatos programja az olaj értékesítésének felügyeletétől, élelmiszerek vásárlásától kezdve a tömegpusztító fegyverek ellenőrzésén át a kuvaiti határ védelméig. Vagyis a szankciók feloldása nem kevesebbet jelentene, mint az ENSZ Irakra vonatkozó jogosítványainak a feladását - vagyis a gyökeres ellentétét mindannak, amit a francia álláspont tartalmaz a világszervezet iraki szerepével kapcsolatban.

Felfoghatjuk ezt akár nyers nyomásgyakorlásnak is, csakhogy fölmerülnek tartalmi, gyakorlati kérdések is, mindenekelőtt az, hogy az ENSZ

képes-e levezényelni

a széles értelemben vett iraki újjáépítést. Ezzel kapcsolatban például azt az ellenérvet szokták felhozni, hogy az ENSZ önállóan működő részintézmények és -hivatalok (UNESCO, FAO és a többi) meglehetősen laza szervezete, amelyek működésére a főtitkárnak viszonylag korlátozott a befolyása. Legfőbb döntéshozó testülete, a Biztonsági Tanács pedig az egyetértés hiánya, az érdekütközések miatt nehezen, hosszadalmasan, az állandó kompromisszumkényszer következtében kevéssé hatékonyan működik - egy olyan helyzetben, amikor gyors és határozott döntésekre volna szükség.

Ezzel kapcsolatban Párizsnak változatlanul az az álláspontja, hogy az iraki helyzet megítélésében továbbra is a fegyverzetellenőrök megállapításai dönthetnek. Fel kell újítani a tevékenységüket, hogy azután kiderüljön, megalapozott-e az 1990-es szankciók feloldása. Leegyszerűsítve arról van tehát szó, hogy Párizs az amerikai tervek és elképzelések megbéklyózása céljából kívánná visszahelyezni jogaiba a nemzetközi pozícióit tekintve kétségkívül megroppant világszervezetet. Washington ezzel szemben pillanatnyilag a rugalmas engedékenységben látná az ENSZ legfőbb hasznát - ami természetesen azt is jelenti, hogy a Biztonsági Tanács ellenérdekelt tagjaitól álláspontjuk rugalmas elmozdulását várja. Amit cserébe ígérhet, az csak a jövőbeni partnerség lehet - de hogy ez pontosan mit jelent, mire terjed ki, az nem világos. Ami tény: a szankciók értelmében működő "olajért élelmiszert" program keretében most az ENSZ égisze alatt kapcsolódik az iraki gazdaság a külvilághoz. Az ennek alapján küldött segélyekre adott engedély azonban május 1-jén lejár. Addigra a Biztonsági Tanácsnak lépnie kell valamit az ügyben, hiszen e nélkül a helyzet szabályozatlanná válik, és ezt azok szeretnék a legkevésbé, akik az ENSZ-től várják az Egyesült Államok nagyhatalmi pozíciójának az ellensúlyozását.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
2003/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...