Ferenc pápa lehet, nem is tudja, mi az a vakáció
K_EPA20170405082.jpg

Ferenc pápa lehet, nem is tudja, mi az a vakáció

  • MTI
  • 2017. augusztus 10.

Külpol

Ferenc pápa idén sem vett ki nyári szabadságot, és elődeivel ellentétben az augusztusi forróságban sem hagyta el Vatikánvárost. Az egyházfő – aki megválasztása óta egyszer sem ment szabadságra – valójában eltörölte a „pápai vakáció” intézményét. 

A Vatican Insider olasz hírportál szerint Ferenc pápa „allergiás” a nyári szabadságra. „Feltételezhetően nem is tudja, mi az, hiszen Buenos Airesben érsekként sem élt soha ezzel. Így a pápák vakációjának története egyelőre lezárult” – írta a vatikáni tudósítók honlapja csütörtökön az MTI szerint.
Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki megválasztása óta nem megy el szabadságra, vagyis nem hagyja el Vatikánvárost még a nyári hónapokban sem, amikor a vatikáni hivatalok egyházi és laikus tagjai is szabadságot vesznek ki. Elődeivel ellentétben Ferenc pápa nyáron sem törölte el a Szent Péter téri audienciák megtartását. 
A Vatican Insider emlékeztet, hogy a 13. századtól hagyománynak számított, hogy a mindenkori pápa a nyári forróságban Rómából valamelyik vidéki pápai palotába költözik át.
A pápai vakáció fogalmát II. János Pál vezette be, aki legszívesebben a hegyekbe járt síelni vagy kirándulni. Ferenc pápa ezzel szemben megnyitotta a turisták előtt a korábban pápai rezidenciának számító Castel Gandolfo palotáját, amely jelenleg múzeumként működik.

„Én is vakációzom, csak megszokott környezetemben: a Vatikánban maradok, igaz, nyáron ritmust váltok, többet alszom, azt olvasok, amit szeretek, zenét hallgatok, többet imádkozom (…) nekem ez segít pihenni és kikapcsolódni” – nyilatkozta korábban Ferenc pápa.

Figyelmébe ajánljuk