Franciaország: Menekülés előre

publikálva
1997/18. (05. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Április 21-én este a francia elnök rádió- és tévébeszédben jelentette be: tíz hónappal előrehozza a jövő év márciusában esedékes parlamenti választásokat, hogy Franciaország "az erő pozíciójából" vághasson neki a (nyugat-)európai gazdasági és pénzügyi uniót megelőző sorsdöntő 18 hónapnak.

Április 21-én este a francia elnök rádió- és tévébeszédben jelentette be: tíz hónappal előrehozza a jövő év márciusában esedékes parlamenti választásokat, hogy Franciaország "az erő pozíciójából" vághasson neki a (nyugat-)európai gazdasági és pénzügyi uniót megelőző sorsdöntő 18 hónapnak.

Jacques Chirac azzal érvelt, hogy az államháztartás átfogó reformjára van szükség, mert ezáltal a kormányzat szabad kezet kapna a közkiadások lefaragásához és az adók mérsékléséhez. Az utóbbiak magas szintje ugyanis fojtogatja és versenyképtelenné teszi a francia gazdaságot.

Az euro-tényező

A neogaulle-ista RPR párt jelöltjeként Chirac 1995 májusában lett az ország elnöke. Kampányának akkor egyik vezérmotívuma volt a munkanélküliek számának csökkentése, új munkahelyek teremtése. A szociális juttatások és kiváltságok lefaragásán alapuló stratégiája, amelyet Alain Juppé miniszterelnök igyekezett megvalósítani, azonban meghiúsult a munkavállalók ellenállásán, az országot megbénító sztrájkokon. Azóta még magasabbra szökött az állástalanok aránya (12,8 százalék), s kormányzati körökben bevallottan attól tartanak: ha az ősszel jóváhagyandó, a nadrágszíj további megszorítását jelentő 1998-as költségvetés hatásainak ismeretében szólítják 1998 márciusában az urnákhoz a szavazókat, az könnyen a mostani RPR/UDF-koalíció bukását eredményezheti.

A döntés időzítésében két tényező játszott szerepet. Egyfelől a választást az Európai Unió kormányközi értekezletének június 15-én esedékes befejezése előtt kell megtartani, hogy az unió további jövőjét meghatározó döntésekben egy megerősített francia kormány tehesse le a voksát. Másfelől két héttel Chirac beszéde előtt jelentette be a német kancellár, hogy sorrendben ötödször is ő lesz pártja, a CDU kancellárjelöltje az 1998 októberében esedékes parlamenti választáson. A két államférfi röviddel ezután Bonnban találkozott egymással, megerősítve eltökéltségét a közös európai valuta 1999. januári bevezetése mellett. Egyúttal visszautasítottak minden, az euro-kritériumok - elsősorban a költségvetési hiány és a hazai össztermék (GDP) 3 százalékos arányának - esetleges felhígításával kapcsolatos spekulációt.

A feltételeknek az EU 15 tagállama közül ma még egyedül a parányi, ám dúsgazdag Luxemburg tesz eleget. Még a szintén nem ágrólszakadt Németországnak is kemény fiskális erőfeszítéseket kell tennie, hogy a megszabott érték alá szorítsa a költségvetés hiányát. Franciaországban pedig még a németnél is nagyobb a különbség az előírt és a tényleges deficit között. Jóllehet találkozójukon Kohl és Chirac újólag cáfolta a kétlépcsős valutaunió gondolatát, a francia elnökön Kohl eltökéltsége láttán bizonyára erőt vett a nemzeti büszkeség: Párizsnak mindenképpen az első körben kell bevezetnie az eurót, nem hagyhatja, hogy a Bonn által bizalmatlanul szemlélt Rómával, Lisszabonnal, Madriddal együtt esetleg csak a második hullámban kerüljön rá sor.

Mi legyen a nadrágszíjjal?

A május végén esedékes szavazás kimenetele szempontjából sorsdöntő lesz, vajon a franciák hajlandók-e még szorosabbra húzni a nadrágszíjat. A Juppé-kormány kétéves tevékenységét ugyanis már eddig is szigorú takarékosság jellemezte: az 1994-ben följegyzett 349 milliárdról tavaly 295 milliárd frankra sikerült leszorítani az államháztartás hiányát. Az elmúlt egy év leforgása alatt pedig mintegy 25 százalékkal, 67,3 milliárdról 51,5 milliárd frankra csökkent a társadalombiztosítás deficitje. Az elnök és a kormány további lépéseket tart szükségesnek Franciaország modernizálása érdekében: egyensúlyba kell hozni a költségvetést, a közalkalmazotti szféra újabb karcsúsításnak néz elébe, magánkézbe kívánják adni az állami ipar jelentős részét. Csakhogy a mindenható állam szerepének visszaszorítása megrendíti a "grande nation"-on belüli konszenzust: akit a dolog közvetlenül érint, egyenesen hadüzenetként értelmezi Chirac és Juppé szándékát. Erről tanúskodnak a szinte nap mint nap kirobbanó sztrájkok.

A kormánypártokkal szemben az ellenzéki szocialisták nem tekintik szentírásnak a maastrichti kritériumokat. Bár a PS frakciója meglehetősen súlytalan a nemzetgyűlésben (63 mandátuma van a pártnak), Lionel Jospin pártelnök éppen attól reméli a kocka megfordulását, hogy pártja alternatívát kínál a jelenlegi koalícióval szemben, amely a költségvetés további szigorítása révén "újabb lépést akar tenni a kőkemény kapitalizmus felé". Jospin, aki a két évvel ezelőtti elnökválasztáson meglepően jól szerepelt (megnyerte az első fordulót, s csak a másodikban maradt alul Chirackal szemben), egy tévéinterjúban leszögezte: "Ha a munkanélküliség jelenlegi szintje mellett fölmerül, hogy újabb restrikciós kúrának vessük-e alá hazánkat, csak hogy eleget tegyünk a 3 százalékos feltételnek, akkor én nemmel válaszolok. Nemet mondok a maastrichti kritérium abszolutizálására!"

Relatív plafon, abszolút többség

Jospin szavai egybeesnek a Szocialista Párt azon álláspontjával, hogy Olaszországnak (az EU alapító tagjának), valamint Portugáliának és Spanyolországnak kezdettől fogva benne kell lennie a közös pénzrendszerben. Tekintettel a nevezett államok zilált költségvetésére, ez a követelés közgazdászok szerint egyenértékű azzal, hogy valamiképpen módosítani kellene a 3 százalékos plafont.

A Chirac tévébeszédének napján végzett közvélemény-kutatás szerint az RPR/UDF-koalícióra jelentős szavazatveszteség vár május végén. A jelenlegi 478 helyett várhatóan csak 318 képviselőt küldhetnek a nemzetgyűlésbe, ám így is megőrzik abszolút többségüket. A szocialisták, környezetvédők s más baloldali pártok összesen 208 mandátumra számíthatnak, a kommunisták feltehetően 27 helyhez jutnak, míg a szélsőjobboldali Nemzeti Front (várhatóan két képviselővel) először fog bejutni a francia parlamentbe.

Dorogman László


A választási rendszer

1988 óta ismét a többségi választójog van érvényben, azaz egy adott választókerület mandátumát az a jelölt szerzi meg, aki az első fordulóban megkapja a leadott voksok abszolút többségét - ha a szavazók száma eléri a választásra jogosultak 25 százalékát. Az egy héttel később esedékes második fordulóban már az egyszerű többség is elég a győzelemhez. Itt már csak azok a jelöltek indulhatnak, akik az első körben legalább 12,5 százalékot szereztek. Az ország 577 választókerületre oszlik, mindegyik egy-egy képviselőt küld a nemzetgyűlésbe.

publikálva
1997/18. (05. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...