Harmadik világ: Helybe(n)járás

szerző
- kovácsy -
publikálva
2001/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

az országok küszködnek - alig érzékelhető eredményekkel és annál látványosabb visszaesésekkel - kifelé a reménytelenségből, amelyek ezt tették már egy, két, öt éve is.

az országok küszködnek - alig érzékelhető eredményekkel és annál látványosabb visszaesésekkel - kifelé a reménytelenségből, amelyek ezt tették már egy, két, öt éve is.Valójában azonban annyi történt csupán, hogy másutt zajlottak a (nekünk) látványos és súlyos események: szomszéd országokban, Amerikában, az izraeli-palesztin fronton.

Latin-Amerika úgy lépett át a harmadik évezredbe, hogy ahol az elmúlt években ingatag volt, változatlanul hasonló a helyzet, és nem látni a demokrácia stabilizálódásának megnyugtató jeleit. Vehetnénk példának Venezuelát, élén Hugó Chávezzal, az önjelölt nemzetmentővel, aki populizmusa egész tűzerejét latba vetve népszavazások sorozatán keresztül lényegében korlátlan teljhatalmat szerzett, ráadásul alkotmányos bástyák mögött. Vagy Perut, ahol a csalással és alkotmány-manipulációval harmadízben is hatalomra került Alberto Fujimori államfő végül megfutamodott ugyan, és meg sem állt szülőhazájáig, Japánig. De a legszomorúbb talán

Kolumbia

esete. Ebben az országban két évvel ezelőtt kezdődtek tárgyalások az államhatalom és a baloldali gerillák között, az akkor még új elnök, Andrés Pastrana példátlanul nagyvonalú kezdeményezésére. Az alapötlet az volt, hogy a felkelők kellő türelemmel akár a parlamentáris csatározások korlátain belülre domesztikálhatók, és akkor végre normális közállapotokat lehetne teremteni az országban, ahol évről évre százezrek hagyják el lakhelyüket a harcok elől menekülve. Csakhogy két dolog is nehezítette a helyzetet. Az egyik az, hogy a gerillák nemcsak a kormányerőkkel, hanem a kifejezetten az ő megsemmisítésükre létrejött paramilitáris szervezetekkel is harcban állnak. Az utóbbiak számára a felkelőkkel történt kapcsolatfelvétel elfogadhatatlan, miközben a gerillák a kormánytól várják el, hogy fegyverezze le amazokat. Ezt a körben forgást pedig keresztbe metszi az a körülmény, hogy Kolumbia, mint a térség legnagyobb kokatermelője, a washingtoni nemzetbiztonsági aggodalmak középpontjában, ennek megfelelő nyomás alatt áll.

A kormány és a felkelők tárgyalásainak egyetlen, de már több mint egy éve elért eredménye, hogy az ország egy viszonylag nagy kiterjedésű területét demilitarizált övezetté nyilvánították. Itt viszonylagos béke van - leszámítva a paramilitárisok akcióit, akik rosszul viselik, hogy a baloldaliak lényegében zavartalan urai az ország egy részének. Mivel a kokajövedelmek mindkét oldalról jelen vannak a gerillaháború finanszírozásában, az Egyesült Államok tavaly végül úgy döntött, hogy jelentős katonai támogatást nyújt az országnak a kokatermelés felszámolásához. A bírálók szerint az átfogónak beállított terv valójában nem összpontosít kellő figyelmet a kokatermelők alternatív megélhetési lehetőségeinek kialakítására. Ami viszont kézzelfogható: a hadsereg mellett a gerillák és a jobboldali fegyveresek is megerősödtek katonailag, létszámban és tűzerőben egyaránt. Miközben tehát változatlanul a békéről folynak az akadozó tárgyalások, a háború feltételei súlyosbodnak.

Ázsiában sem történt semmi szívet melengető, eltekintve mondjuk a Korea közi óvatos barátkozástól, amiről viszont nem tudhatjuk, hogy mennyiben veszi el az élét egy reális konfliktusforrásnak. Na meg annyi még, hogy a hírek elmaradásából arra következtethetünk: valóban pacifikálódott Kelet-Timor. Ha viszont már itt tartunk, Indonézia sarkánál, nem hallgathatjuk el aggodalmainkat az ország kilátásait illetően: miközben papíron megkezdődött lassan a közigazgatás és az ehhez csatlakozó pénzek regionális visszaosztásának a folyamata, mindez a gyakorlatban még nem tart sehol, az önállósodni vágyó országrészek (Észak-Szumátrán Aceh, a túlsó szélen pedig Irian Jaya) szeparatistái egyre türelmetlenebbek és nagyobb étvágyúak. Ráadásul az elmúlt évtizedek áttelepítési akciói által kiélezett etnikai és vallási konfliktusok is meg-megnyilvánulnak, nem éppen a legpuhább formában.

Az Indonéziához hasonlóan a második vonalban felfejlődő délkelet-ázsiai országok nehezen heverik ki a három évvel ezelőtti pusztító pénzügyi válságot, a legígéretesebb helynek most éppen

Thaiföld

tűnik. Épp most, a hét végén zajlottak az országban a parlamenti választások, a győztes a két éve alakult ellenzéki Thai Rak Thai párt lett. Valami olyasmit jelent a neve, hogy "Szeressük Egymást, Thaik" vagy "Thainak Thai a Jó Barátja", úgyhogy jobb, ha rövidítünk. Tehát a TRT a szavazatok 51 százalékát szerezte meg, és amióta inkább csak forma szerint monarchia az ország államformája, márpedig ennek idestova hetven éve, párt ilyen arányban még nem győzött. Nehéz megmondani, hogy miért, hiszen az eddigi ismertetések nem jeleznek karakteres különbséget a TRT és az eddig kormányzó Demokrata Párt gazdasági reformista beállítottsága között. Habár Thaksin Shinawatra pártvezér, a kormányfői poszt ilyképpeni várományosa azt ígéri, hogy a válságból való kilábalás gyümölcseiből a szegényebbeknek is juttatni kíván.

Thaiföldön az elmúlt három évben történt egy és más a keleties politikai klientúrarendszer és a korrupció felszámolására. Magát Thaksint, aki egyfajta helyi telekommunikációs báró, és volt már külügyminiszter, sőt miniszterelnök-helyettes is, most éppen a korrupcióellenes bizottság elmarasztaló határozata sújtja, mert néhány évvel ezelőtt túlságosan szűkszavúan fogalmazott vagyonnyilatkozata előterjesztésekor. Márpedig ha ez a határozat fennmarad, az új szabályok értelmében öt évre ki kell vonulnia a közéletből. Akkor pedig lőttek a kormányfőségnek, de az ország lábraállásának is, mert a külföldi tőke semmit sem utál jobban a bizonytalan viszonyoknál. A reményeiben továbbra is derűlátó politikus egyelőre koalícióépítésen fáradozik, hogy széles parlamenti többség álljon mögötte. Ennek azonban az a veszélye, hogy visszasodródnak az első vonalba (miután eleve beépültek a TRT-be is) azok a konzervatív erők, amelyeket annak idején éppen a válság borított ki az ország vezetéséből. Persze még messze nem tartunk itt, hiszen alighanem több mint száz helyen kell megismételt szavazást tartani csalásokkal, szavazatvásárlásokkal kapcsolatos bejelentések miatt.

Akárhogy is, aligha Thaiföldön játszódnak le az idei év legfontosabb ázsiai eseményei. Sokkal izgalmasabbnak - és a regionális politikai erőviszonyokat figyelembe véve sokkal nagyobb súlyúnak - tűnik például az a kérdés, hová tart Irán. Az biztos, hogy az Iszlám Köztársaság átalakulóban van, csak a mi nyugati szempontú fogalmaink nehezen igazítanak el bennünket, amikor a - felőlünk nézve - ellentétes irányú folyamatokat és a különféle hatalmi központok küzdelmeit figyeljük. Hogy csak a lapzárta napjának két hírét helyezzük egymás mellé: miként kell vajon értelmezni, hogy miután a madzslisz (törvényhozás) szabad utat adott nem házas nők számára külföldi tanulmányok folytatásához, több tucat asszonyt azért citáltak bíróság elé, mert szilveszterkor állítólag illetlen ruházatban szórakoztak zártkörű társaságokban?

És akkor most lépjünk tovább kedvenc területünkre, az afrikai rémálomba. Hát itt aztán tényleg nem történt semmi jó, vagyis hát örülni kell inkább, hogy nincs például polgárháború Nigériában, pedig voltak tavaly olyan hónapok, amikor ennek a veszélyét sem lehetett kizárni. Hogy fegyverszünetet kötött Etiópia és Eritrea, bár egyik fél sem tartja magát következetesen a megállapodáshoz. De változatlanul és egyre nagyobb nemzetközi érdektelenség mellett tart a kongói háború, és a többi konfliktus sem mozdult érzékelhetően a megoldás felé. Elefántcsontparton, az új tűzfészekben éppen hétfőn verték le a legújabb puccsot, amelyről lapzártakor még nem lehetett tudni, kik is robbantották ki, miután tavaly szívós propagandamunkával sikerült itt is felizzítani az etnikai ellentéteket. Viszont ugyanekkor felvillant megint egy vékonyka reménysugár:

Ghána

Az ország függetlenné válása (1957) óta első ízben fordult elő, hogy egy távozó államfő békés körülmények között adta át a hatalmat szabályosan megválasztott utódának. Jerry Rawlings, aki közel húsz éve maga is puccsal került az ország élére, most egyfajta egységkovácsoló nemzeti hősként távozott a majdani nemzetközi jószolgálati erőfeszítések nyugalmas vizeire. Nem is olyan rég még mindenki biztosra vette, hogy a kormányzó párt adja majd az utódát, de a kíméletlen kampányból az ellenzék vezető pártja került ki végül győztesen. ´k szerezték meg a parlamenti többséget is. Az új elnök, John Kofuor beiktatási ceremóniája össznépi boldogságban zajlott, amit követhetnek akár viszonylag nyugalmas évek is, ha az ország viszonylag működőképes, de újabban megingott gazdasága szilárdul valamelyest, és a politikai élet nem importálja a közvetlen környezet etnikai ellenségeskedéseit.

Ghána azonban csak egy ország a sok közül. A történtek mindössze arra elegendőek, hogy továbbra is elhiggyük: elvileg azért lehetséges más is Afrikában, mint diktatúra, puccs, polgárháború és mindaz a szenvedés, ami ezekből következik. Lássuk, mit hoz az év!

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
2001/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...