„Hitlerné” – Bajusszal, náci egyenruhában, mellette horogkereszttel ábrázolja címlapján Angela Merkelt egy kormányközeli lap

  • narancs.hu
  • 2017. március 18.

Külpol

A török Güneş című napilap legfrissebb száma így reagált a német–török viszony elmérgesedésére.

A török kormányhoz közelinek tartott Güneş című napilap legfrissebb számának címlapján fotómontázs látható Angela Merkel német kancellárról, akit Hitler-bajusszal, fekete náci egyenruhában és pisztollyal a kezében, mellette horogkereszttel ábrázoltak, s németül a „Hitlerné”, törökül pedig a „csúnya néni” kísérőszöveg olvasható – közölte a Bild című német napilap.

false

 

A német újság emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hetekben elmérgesedett a kétoldalú kormányzati viszony, miután több német városban a helyi hatóságok megakadályozták török miniszterek kampányrendezvényeit, és erre Recep Tayyip Erdoğan török államfő a náci módszereket idéző eljárással vádolta meg Németországot, Merkelt pedig terroristák támogatásával.

Indulatos vita bontakozott ki Törökország és Hollandia között is, miután Hága nem engedte meg két török miniszternek, hogy részt vegyen a török alkotmánymódosításról szóló népszavazást támogató rotterdami kampányrendezvényen. Ezt követően Erdoğan „náci maradványnak” nevezte és „állami terrorizmussal” vádolta a holland kormányt.

Európa értetlenséggel és éles bírálattal reagált a török elnök nyilatkozataira – emelte ki a Bild.

A feszültség növekedését illusztrálandó emlékeztetett arra, hogy csütörtökön a Sabah legfőbb török kormánypárti napilap európai kiadásának címlapján is hasonló stílusú szöveg volt olvasható németül: „Hiába harcoltok. Erőtök nem elegendő Törökország megállításához. Hej, Európa!… Hej, Németország!… Hej, Hollandia!… Hej, fasiszták!… Hej, náci maradványok!… Hej, Bild!… Azt hiszitek, hogy ordibálásotoktól, felindultságotoktól és erkölcstelen rágalmaitoktól félni fogunk?”

A Sabah török nyelvű változatában pedig azt írták: „A keresztes sajtó hadat üzent. Piszkos kampányuk nem ismer határokat.”

A Güneş botrányos címlapja nem az első hasonló eset Törökországban, tavaly augusztusban egy másik lap, az Akşam címlapján jelent meg a német kancellárról egy fotó, amelyen Hitler-bajusszal ábrázolták, miközben karját náci karlendítésre emelte.

MTI

Figyelmébe ajánljuk