Indonézia: Vezeklők végjátéka

szerző
- kovácsy -
publikálva
1998/22. (05. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kevesen hitték, hogy ennyire felgyorsulhatnak az események Indonéziában: a múlt hét elején Szuharto elnök választásokat ígért, közvetlen, rövid távú célként pedig új kormányt, politikai és gazdasági reformokat. A hét második felében viszont már a lemondását jelentette be egy hamarjában szervezett televíziós nyilatkozatában. Utóda az a Habibie lett, akit ő maga szemelt ki és választatott maga mellé még márciusban. Akkor, két hónapja még biztos volt benne ő is, Indonézia is, a külvilág is, hogy országlása harminckét évét még egy ötössel megfejelheti, addig meg lesz idő gondolkozni, hogyan is alakuljon az utódlás kérdése.

Kevesen hitték, hogy ennyire felgyorsulhatnak az események Indonéziában: a múlt hét elején Szuharto elnök választásokat ígért, közvetlen, rövid távú célként pedig új kormányt, politikai és gazdasági reformokat. A hét második felében viszont már a lemondását jelentette be egy hamarjában szervezett televíziós nyilatkozatában. Utóda az a Habibie lett, akit ő maga szemelt ki és választatott maga mellé még márciusban. Akkor, két hónapja még biztos volt benne ő is, Indonézia is, a külvilág is, hogy országlása harminckét évét még egy ötössel megfejelheti, addig meg lesz idő gondolkozni, hogyan is alakuljon az utódlás kérdése.

Most viszont ez a kérdés a lehető legégetőbb formában merül fel. Egy hét sem kellett hozzá, és az évtizedeken át elfojtott ellenzéki politizálás mindennapi dolog lett az utcán, a sajtóban, de még a törvényhozásban is, ahol a kormány- és lényegében állampárton, a Golkaron kívüli erők - három, szigorúan ellenőrzött pártnak volt működési engedélye - mostanáig megfélemlítve és teljes szürkeségben tengették szomorú, álellenzéki életüket.

Habibie a hivatalba lépését követő napokban nem beszélt már új választásokról, Wiranto tábornok, a hadsereg főparancsnoka - akiről úgy tudni, az ország sorsa iránt ugyanannyira lojális, mint Szuhartóval szemben - pedig úgy nyilatkozott, hogy a Szuharto család vagyoni elszámoltatása nem tartozik a legfontosabb tennivalók közé, csak a feszültséget fokozná. Hétfő reggelig azt lehetett gondolni, hogy

a hadsereg mint a stabilitás őre

- legalábbis átmenetileg - elfogadta a régi-új kormányt, amelyben néhány minisztert azért kicseréltek (Szuharto lányát például, a szociális ügyek volt miniszterét).

Ehhez képest az új indonéz kormány hétfőn (lapzártakor) nagyot lépett, és mégiscsak közölte, hogy lesznek új választások, mihelyt megtörténtek ehhez az előkészületek, beleértve a pártok működésére vonatkozó törvények kialakítását. Emellett bejelentették az első lépéseket a (harmincmilliárd dollárra becsült) Szuharto-vagyon származási körülményeinek megállapítására.

Hetek óta zavargások voltak már az indonéziai nagyvárosokban, a drágulás miatt felhergelt emberek romboltak és fosztogattak, bevásárlóközpontokat, gazdag kínaiak házait gyújtottak fel, és tucatszámra pusztultak el ők maguk is a tüzekben. A kettővel ezelőtti héten vagy félezren haltak meg, sok fosztogatót rendőrök lőttek le. A tömeg gyűlöletét most is, mint a korábbi megmozdulások esetében, a kínai kereskedőknek kellett elszenvedniük. A kínai kisebbség adja az ország gazdasági elitjét - aki csak tudta, kimentette a vagyonát, és repülőre ült.

A Szuharto-rendszer végjátékának eseményeit azonban egy másfajta rendőri akció pörgette fel május 12-én. A jakartai Trisakti jogi egyetem diákjai (az indonéz elit lányai és fiai) szembehelyezkedtek azzal a rendelkezéssel, hogy csak az egyetemi épületegyüttesek területén szabad tüntetni. Elindultak a parlament épülete felé, de katonai járművek állták az útjukat, amire visszafordultak. Felismertek maguk között egy rendőrségi ügynököt, nekiestek, amire a rendőrök éles lövedékkel válaszoltak. A halottak és azóta is eltűntek vagy húszan vannak.

Ekkor kezdődtek az igazi zavargások, amelyek két napon át folytak megállás nélkül lényegében addig, amíg a fosztogatók bele nem fáradtak erőfeszítéseikbe. A fő célpontot ezúttal már a Szuharto család érdekkörébe tartozó óriásvállalatok irodaházai jelentették. Eközben hazatért maga Szuharto, aki Egyiptomban tárgyalt ezekben a napokban. Elhangzott az első, engedményeket ígérő nyilatkozata, ahonnan kezdve aztán a már ismertetett módon zajlottak az események, amelyeknek az volt az egyik csúcspontja, amikor az egyetemisták oktatóikkal együtt öt napra elfoglalták a parlament épületét. Pénteken a katonaság viszonylag békés módon terelte ki őket.

A belpolitikai erők kristályosodása még csak most kezdődik majd. Az indonéz államalapító, a Szuharto által félreállított Szukarno elnök lánya, Megawati, az ország legismertebb ellenzéki politikusa a mostani események során szinte érthetetlen hallgatásba burkolózott. Egyes vélemények szerint azért, mert fogalma sincs, mit kellene mondania, mit kellene tennie. Már csak azért sincsenek kész alternatív cselekvési programok, mert az elmúlt harminc évben a jakartai rezsim nem is tűrt volna ilyesmit.

Az

ellenzéki politikusok

közül az elmúlt napokban Amien Rais, egy amerikai képzettségű társadalomtudós, az egyik mérsékelt mohamedán szervezet vezetője szerepelt a legaktívabban. Õ azonban óvatosan politizál, nem helyezkedett szembe Habibie-val, kivár. A jövő embereit egyelőre még mindig könnyebb a rezsim holdudvarában keresni. Sok szó esik mostanában Ginandjar Kartasasmita gazdasági csúcsminiszterről, aki az előző kormányban is már ezen a poszton állt, és 1983 óta tölt be kormányfunkciókat. Korábban a légierő tábornoka volt, és tavasszal ő vezette - közmegelégedésre - a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal.

Az eltelt évtizedeknek a politikai elnyomás csak az egyik jellemzője. A másik egy meglehetősen széles alapokon álló gazdasági és társadalmi fellendülés. A világ negyedik legnépesebb országa és negyedik legnagyobb kőolajtermelője húsz év alatt negyvenről tizenhat százalék alá szorította az analfabéták arányát, két és félről tíz százalékra növelte a felsőfokon képzettekét, az orvosi ellátás és az iskola a félreeső szigeteken is magától értetődő dolog lett, utak épültek, a gyorsan szaporodó népesség jelentős részét sikerült besorozni a munkaerő piacán. Még egy évvel ezelőtt is úgy látszott, hogy 2010-re Indonézia eljut a hatodik helyig a világ ipari államainak rangsorában. Korlátok között, javuló életkörülmények mellett nem csoda, hogy késlekedtek az alternatív gazdaság- és társadalomszervező víziók.

A tavaly nyári-őszi pénzügyi válság azonban szétrombolta az eredményeket - a közvetlenül érzékelhető felszínűket mindenképpen. Az áremeléseket, amelyek kiváltották a szegény rétegek romboló dühét, a Valutaalappal kötött 43 milliárd dolláros hitelmegállapodás előírásai kényszerítették ki. Jakarta csak abban hibázott, hogy egyszerre, egy ütemben vezette be őket. Az ellenzéki trónkövetelők talán azért sem bukkannak fel az országban, mert a következő időszakban a lakossági követelések és a külső kényszerek között kellene egyensúlyt keresniük, és ez a mostani, felhevült hangulatban alighanem lehetetlen. Valószínű, hogy a kínos feladat vezeklésként még a bukott Szuharto-rendszer embereire vár.

- kovácsy -

szerző
- kovácsy -
publikálva
1998/22. (05. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...