Itt a válaszcsapás: Trump megírja saját verzióját Woodward könyvének ellensúlyozására

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. szept. 10., 18:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem meglepő, de továbbra sem tudja a kritikát elfogadni.

Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy megírja saját könyvét Bob Woodward könyvének ellensúlyozására. Ezt maga az elnök jelentette be hétfői Twitter-bejegyzésében.

„A Woodward-könyv egy vicc. Újabb támadás ellenem” – írta mikroblogbejegyzésében az elnök, és hozzátette, hogy a The Washington Post főmunkatársa által írt könyv névtelen és nevük elhallgatását kérő forrásokat idéz, akik közül szerinte néhányan már fel is fedték magukat és elmondták, hogy a könyvben szereplő idézetek „képzelgések”. Hozzátette: „A demokraták nem tudnak veszíteni. Majd én megírom az igazi könyvet!”

Trump idézte John Mattis védelmi minisztert és John Kelly kabinetfőnököt, akik tagadták a könyvben foglaltakat (pontosabban nem mindent, és nem cáfolták, inkább csak árnyalták, hogy miről beszélgettek a könyv szerzőjével – a szerk.). „Bob Woodward egy hazug, aki a félidős választások előtt mintha a demokraták embere lenne” – tette hozzá.

Donald Trump ugyanakkor ezúttal is dicsérte kormányzata tevékenységét. „A Fehér Ház olajozottan működő gépezet. Országunk történetének néhány legnagyobb és legfontosabb megállapodását készítettük el, és még több várható. A demokraták meg fognak őrülni!” – fogalmazott.

Az elnök mikroblogbejegyzését megelőzte Bob Woodward, a vitákat kavaró Félelem: Trump a Fehér Házban című könyv szerzőjének interjúja az NBC televízió hétfő reggeli műsorában. „Én még soha nem láttam példát arra, hogy egy elnök ennyire elszakadjon a valóságtól” – fogalmazott Woodward. Úgy vélekedett, hogy Trump „tényleg veszélybe sodorja” a nemzet biztonságát.

Woodward könyve az előjegyzések alapján már bestseller az Amazon internetes áruház listáján. A múlt héten került piacra, és azóta folyamatos viták tárgya az amerikai politikai életben. Donald Trumpot a szerző zabolátlan, indulatos, könnyen zaklatottá váló emberként írja le, a kormányzat működését pedig zűrzavarosnak vélelmezi.

Woodward könyve novemberben jelenik meg, az előzményekről itt és itt is írtunk.

Trump elnöksége a Nixon bukása előtti időket idézi

A Watergate-botrányt kirobbantó újságíró szerint Trump veszélyt jelent, és meg kell tőle védeni az amerikaiakat. Donald Trumpot nemzetbiztonsági kockázatnak tartják a legközelebbi beosztottjai, mindez abból a könyvből derül ki, amely novemberben jelenik meg, és amiből most részleteket közöl a CNN. A könyv írója a Watergate-botrányt kirobbantó Bob Woodward.

Trump asztaláról loptak iratokat a beosztottjai

Azért, hogy az elnök nehogy aláírjon olyan rendeleteket, amik bajba sodornák az Egyesült Államok biztonságát. Donald Trumpot nemzetbiztonsági kockázatnak tartják a legközelebbi beosztottjai, nem egyszer előfordult, hogy Gary Cohn főtanácsadó az elnök asztaláról lopott egy rendelettervezetet, nehogy Trump aláírja. Az elnöknek pedig fel sem tűnt, hogy hiányzik egy irat.

(via MTI)

 

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. szept. 10., 18:11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    szegedi789
    2018. szeptember 10., hétfő 20:59
    Felnőtt színezők még mindig trendik ?
  2. 2
    szegedi789
    2018. szeptember 10., hétfő 21:05
    És aztán a szellemírók (ghostwriters) is vádalkukat kötnek féléven belül...
    Rizikós vállakozás.
  3. 3
    rworse
    2018. szeptember 11., kedd 08:18
    Az amerikai elnök "a világ legnagyobb hatalmú embere". Függetlenül attól, hogy a kitétel általában nem igaz, az amerikaiaknak erre is gondolniuk kéne, amikor elnököket választanak. Már csak azért is, mert a nukleáris háború nyomógombjára vonatkoztatva a kitétel eléggé igaz.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...