Izrael: A rakéták üzenik

szerző
- kk -
publikálva
1999/26. (07. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Libanon, illetve az ottani Hezbollah-állások megbombázása, valamint az ezt megelőző Hezbollah-rakétatámadás Észak-Izrael ellen közel-keleti mércével mérve rituális aktusnak számított: mindig sikerült kellő pánikot okozni vele, többet azonban nemigen, és a felek jobbára be is érték ennyivel. Izrael és a Hezbollah így emlékeztette egymást a másik létezésére, ha az elfelejtette volna. A múlt héten azonban jócskán akadtak halottak is: Izraelben ketten, Libanonban nyolcan: egy erőmű alkalmazottai vagy azok, akik vesztükre az erőmű körül csellengtek.

Libanon, illetve az ottani Hezbollah-állások megbombázása, valamint az ezt megelőző Hezbollah-rakétatámadás Észak-Izrael ellen közel-keleti mércével mérve rituális aktusnak számított: mindig sikerült kellő pánikot okozni vele, többet azonban nemigen, és a felek jobbára be is érték ennyivel. Izrael és a Hezbollah így emlékeztette egymást a másik létezésére, ha az elfelejtette volna. A múlt héten azonban jócskán akadtak halottak is: Izraelben ketten, Libanonban nyolcan: egy erőmű alkalmazottai vagy azok, akik vesztükre az erőmű körül csellengtek.

Népszerűsödik a kosovói krízis kapcsán debütált háborútípus, amely az ellenfél lakossága helyett az ellenfél infrastruktúrájának kiiktatásában látja a siker zálogát, s ez mindenképpen örvendetes fejlemény.

A múlt heti rakétaváltás igazi tétje azonban nem a korábban szokásos volt: a szokottnál szigorúbb izraeli választ a két izraeli halála mellett Benjamin Netanjahu, még néhány napig hivatalban lévő, majd feltehetően a megérdemelt ismeretlenség homályába távozó izraeli miniszterelnök azon óhaja motiválta, hogy üzenjen hálátlan népének, valamint utódjának, Ehud Baraknak. Barakot május 17-én választotta miniszterelnökéül az izraeli nép, többé-kevésbé azon az alapon, hogy Netanjahu helyett bárki, egyes szélsőségesek szerint bármi jó lesz, csak ne hasonlítson Netanjahura.

Elképzelhető, hogy Barak beválik majd miniszterelnöknek, öltözött ő már nőnek is (éppen egy Bejrútban végrehajtott kommandóakció során), ami alkatát tekintve szintén nem lehetett könnyű -egyelőre azonban a kormányalakítással sem tart sehol, márpedig rohamosan fogy az erre kijelölt idő: a szabályok értelmében a megválasztását követő 45 napon belül, tehát július 2-ig valamilyen kormányt össze kell tákolnia.

A koalíciós tárgyalások eddig sok váratlan fordulatot eredményeztek: legutóbb a mélyvallásos jobboldalt képviselő Sasz párt a leendő kormányban való részvétel oltárán végül is feláldozta elnökét, Arie Derit, aki ellen sikkasztás ügyében jártak el a hatóságok, pártja azonban mindeddig ragaszkodott hozzá. Deri vaporizálása Barak egyik feltétele volt, bár az is világos, hogy a Sasz nélkül, pláne ellenében nemigen lehet kormányozni Izraelben, meglepő módon nemcsak a közvélemény vallásos része, hanem az izraeli arabok miatt sem, akik általában Sasz-szavazók. Ez az a párt ugyanis, amelyik a helyi önkormányzatokban konkrét és aktuális kérdésekkel is szokott foglalkozni, az elmélyült hitélettel gyakran együttjáró szociális elkötelezettséggel.

A Sasz beszállása viszont a mindössze egy parlamenti helyet szerzett, ám hangos és befolyásos baloldali Sinui pártot bírná távozásra a koalíciós tárgyalásról, ami még nem volna túl nagy tragédia, de a Sinuival valószínűleg elveszne a leendő kormány támogatottsága a világi szellemi szférában, amibe sajnos a média is odatartozik. Barak azonban valószínűleg mégiscsak a Sasz mellett dönt majd, és ezzel elúszik a május 17-én kiszavazott kormánypárt, a Likud esélye is, hogy egy nagykoalíció révén visszaszivárogjon a kormányba.

A nagykoalíció általában nem idegen az izraeli politikai gondolkozástól, gyakorlatilag minden választás után felvetik, nem is mindig az éppen vesztes fél. Az idén sem: ezúttal számos olyan jobboldali, azaz az adott összefüggésben háború- és településpárti politikusnak ötlött eszébe, aki csak Netanjahu miatt hagyta ott a Likudot, és alapított saját pártot, miszlikbe forgácsolva ezzel a jobboldali szavazótábort, de most, a választások nyomán netanjahutlanított Likudot szívesen visszacsempészné a kormányba.

A libanoni támadás, amelyre a Netanjahu-kormánynak már tulajdonképpen felhatalmazása sem volt -arra meg különösen nem, hogy az akciót anélkül rendelje meg, hogy utódjával konzultált volna - voltaképpen erről szólt, nem a Hezbollahról. Sokkal többet nem is sikerült elérnie, legfeljebb annyit, hogy Barak sietve kijelentette: egyik legfontosabb feladatának az északi határ biztosítását tekinti. Ami annyit jelent, hogy a keletről és délről támadóképes palesztinokkal viszont igenis fog tárgyalni. Ez volt ugyanis a legfőbb választási ígérete, ám erről megválasztása óta mintha többször lehátrálni látszott volna. Persze lehet, hogy a nyugatról fenyegető tintahalakra gondolt.

- kk -

szerző
- kk -
publikálva
1999/26. (07. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...