Két hete nyert Orbán szlovén szövetségese, de nem valószínű, hogy képes a kormányalakításra

  • narancs.hu
  • 2018. június 18.

Külpol

Ezt írják Szlovéniában.

Két héttel a parlamenti választások után még mindig nem lehet tudni, hogy ki alakíthat kormányt Szlovéniában, ettől függetlenül az államfő június 22-re összehívta a parlament alakuló ülését – írta kommentárjában a Reporter című ljubljanai hetilap hétfőn. Az MTI szemlézte az írást, amelynek kapcsán azt jegyezték meg: hiába nyerte meg a választást Janez Jansa volt miniszterelnök pártja, az eddig ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS), feltehetően nem tud kormányt alakítani. Mégpedig azért nem – írja a Reporter –, mert az SDS és a szintén jobbközép Új Szlovénia (NSi) közösen mindössze 32 mandátumot szerzett a 90 tagú törvényhozásban. A Szlovén Nemzeti Párt (SNS) ugyan 4 mandátummal Jansáék mellé állhatna, de ez egyrészt nem valószínű, másrészt ez is kevés lenne a parlamenti többség megszerzéséhez, ahhoz ugyanis 46 képviselő támogatására van szükség.

false

Ha Janez Jansának nem sikerülne kormányt alakítania, akkor Marjan Sarec nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) próbálhatná meggyőzni a pártokat, hogy álljanak mellé. Egy baloldali kormány létrehozását valószínűbbnek tartja a hetilap, ott viszont az a kérdés, hogy hány párt lenne képes összefogni, és hogy a kormánypártok közé kerülne-e a szélsőbaloldali Baloldal (Levica). Amennyiben mind a hat baloldali párt összefog, 52 képviselőt tudhatnak magukénak, amennyiben azonban a radikális Baloldalt kihagyják, már csak 43 képviselőjük lenne, így szükség volna a kereszténydemokrata NSi-ra, aminek a lehetőségétől egyik fél sem zárkózott el eddig. A balközép opciók egyikénél sem számolnal azonban az SDS-sel annak erőteljes migránsellenes politikája miatt.

Amennyiben egyik oldal sem képes kompromisszumot kötni, előrehozott választást kell tartani az országban, annak végkifejlete azonban a szlovén hetilap szerint ugyanaz lenne, mint a június 3-i voksolásé.

Janez Jansa és Orbán Viktor kapcsolatáról korábban hosszú cikket írtunk.

Figyelmébe ajánljuk